fbpx

Fabio Aru nyerte a Vuelta 11. szakaszát, Quintana kipontozódott

A kolumbiai a 20. kilométeren történt bukás következtében kényszerült feladni a Vueltát. A nap végén nagy harc folyt az összetettért.

153 kilométer és a Santuario de San Miguel de Aralarban magasodó célban egy 1210 méteres, átlagosan 7,5 %-os meredekségű hegy várt a mezőnyre. Azonban mielőtt odaértek volna, megtörtént a sajnálatos bukás, melynek következtében nem csak a korábbi piros trikós, hanem Steve Morabito (BMC) is feladni kényszerült a viadalt (az esettől függetlenül kiszállt a játékból az eddig csak szenvedő Thibaut Pinot is).

Ezután – ahogy az lenni szokott – folytatódtak a próbálkozások, melyek közül az egyikbe maga Contador is belekerült, azonban a többi esélyes hamar elkapta ezt a szökést. A felfordulásnak köszönhetően több mint 60 kilométer után alakult ki csak a végső elmenés, ahol ott tekert Vasyl Kiryienka (Sky) is, ám a mai nap esélyük sem volt: az összetettre hajtók nagy csatáját hozta az utolsó emelkedő.

A szívműtétéből barokkos túlzással csak éppen lábadozó Robert Gesink volt az első, aki 4 kilométerrel a céltól bepróbálkozott, majd nem sokkal később Daniel Navarro és Daniel Martin is elgurult a morzsolódó élmezőnyből. Ekkor Chris Froome kezdett el leszakadozni, ám nem sokkal később felzárkózott és ő maga támadta be a maradék csoportot, amelyre Contador reagált egy átütőbb erejű megindulással. Nem sokkal később Martint és Gesinket is utolérve megnyugodott az élcsoport és ezt a pillanatot használta ki remekül Fabio Aru (Astana), akit a célig már nem értek utol, így ő lett a szakasz győztese. Hat másodperccel később érkezett a három spanyol: Valverde, Rodriguez és Contador sorrendben. A Movistar versenyzője a nap elején elvitt egy gyorsasági részhajrát is, így 7 másodpercet faragott a hátrányán. Froome egy, Urán 14 másodpercet kapott, ahogy a többi nagyobb név is 1 percen belül érkezett.

Holnap hosszú idő után ismét a sprinterek villoghatnak.

A Vuelta 11. szakaszának végeredménye:

1 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 3:41:03
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:06
3 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha
4 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
5 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:07
6 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:00:14
7 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:00:15
8 Daniel Martin (Irl) Garmin Sharp
9 Daniel Navarro Garcia (Spa) Cofidis, Solutions Credits 0:00:18
10 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:00:21

 

Az összetett állása:

1 Alberto Contador Velasco (Spa) Tinkoff-Saxo
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar Team 0:00:20
3 Rigoberto Uran Uran (Col) Omega Pharma – Quick-Step Cycling Team 0:01:08
4 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:01:21
5 Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Team Katusha 0:01:35
6 Samuel Sanchez (Spa) BMC Racing Team 0:01:52
7 Fabio Aru (Ita) Astana Pro Team 0:02:13
8 Winner Anacona Gomez (Col) Lampre-Merida 0:02:22
9 Robert Gesink (Ned) Belkin Pro Cycling Team 0:02:55
10 Damiano Caruso (Ita) Cannondale 0:03:51

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo