fbpx

Eurobike 2013 – várható trendek

Az idén augusztus 28-án kezdődő Eurobike 2013 mega kerékpár-kiállítást a német kancellárasszony, Angela Merkel nyitja meg, aki terv szerint kétórás túrát tesz a 49 országból érkező 1250 kiállító standjai közt. Kétrészes kedvcsináló bemutatónk második részében a várható kerékpárpiaci trendeket tárjuk elétek!

EUROBIKE 2012

Az Eurobike az öreg kontinens legrégebbi és legnagyobb kerékpár-kiállítása, amelyre idén több mint 40.000 látogatót várnak. Egy ilyen gigantikus bemutatón minden piaci igyekszik megjelenni, ráadásul legtöbbjük a fejlesztéseket is úgy időzíti, hogy itt mutassa be elsőként a 2014-ben megjelenő újdonságokat. Ez alól a nagy alkatrészgyártók kaptak „felmentést”, akik egymásra licitálva egyre korábban teszik közzé a következő évben majdan megvásárolható alkatrészeket.

Így már nyár elején tudni lehetett, hogy a SRAM 11 fokozatú hidraulikus országúti szettel és kedvezőbb árú 1X11-es montis alkatrészcsaláddal nyit új frontot a piaci versenyben. A nagy vetélytárs, a japán Shimano már februárban megmutatta a sajtónak (beleértve a BikeMag munkatársainak) az összes 2014 csodát, amelyet óra pontossággal (!) megadott menetrendben lehet közzétenni. Így most már tudjuk, hogy 11-fokozatú Ultegra szetten kerékpározhatunk 2014-ben, lesznek új, tuningolt XTR elemek a csúcs montis szettben, illetve ha még nem értesültetek róla a kiszivárogtatott zugportálokon (néhány nap múlva már úgyis nyilvános lesz), hogy nemcsak a SRAM fejlesztő dolgoztak gőzerővel a hidraulika mezsgyéjén!

SRAM_Red_22_011Azért az Eurobike-ra is bőven marad szenzáció, de most inkább nézzük a kerékpárpiaci trendeket! A szervezők szerint a legnagyobb horderejű fejlesztések 2013-ban az integrált, intelligens elektromos meghajtás terén folynak, később visszatekintve a szakértők mindenképpen az 2013-2014-et fogják megjelölni az áttörés éveinek. Beszállnak a nagyobb gyártók az E-kerékpárnak nevezett szegmensbe, ezzel növelve a kínálatot, csökkentve az árakat, illetve motiválva a jelentős kínai/tajvani alkatrészgyártókat, hogy tömegtermelésben állítsák elő az új kerékpártípushoz szükséges részegységeket. (E-bikenak nevezünk minden olyan biciklit, amely elektromos motorral van ellátva, ugyanakkor pedállal is hajtható. Amennyiben csak elektromos rásegítéssel rendelkezik, tehát a hajtás is szükséges a motor működtetéséhez, akkor ú.n. Pedelec-ről beszélünk.)

ultegra_2014_4

A ma már létező, kiválóan működő, de még méregdrága intelligens Pedelec meghajtásokat, mint például a Bosch, amelyet nemrég a BikeMag is tesztelhetett [https://bikemag.hu/kerekparteszt/turazgass-mint-cancellara-kalkhoff-pro-connect-bs10-xt-kerekparteszt], jövőre a tajvani TranzX cég jóvoltából sokkal kedvezőbb áron szerezhetik be a kerékpárgyártók, így sarkallva a stuttgarti céget, hogy próbáljanak meg alacsonyabb árfekvésben is kínálni meghajtásrendszereket. A TranzX PST-vel szerelt modellek első értesülések szerint akár 20%-kal alávághatnak a konkurenciának, és akkor ez még csak az első nagy távol-keleti cég, aki bejelentette fejlesztési szándékait 2014-re.

Habár mind a Bosch, a Yamaha vagy a most bejelentett TranzX hajtóműbe integrált motort alkalmaz, a hátsó agyba integrált kialakítás sem biztos, hogy kihalásra ítélt: ilyen irányú fejlesztések is várhatók az idei Eurobike-on, részben a kanadai BioniX-től, részben egyéb tajvani cégektől. Az első agyba integrált megoldás ellenben most már kizárólag alsó árszegmensben lesz jelen, lévén nem megoldható sem az intelligens, nyomatékalapú vezérlés, sem a nagyobb sebességhez szükséges egyenletes meghajtáseloszlás a két kerék között.

A Bionix elektromos Pedelec meghajtás a német Bulls kerékpáron...

A Bionix elektromos Pedelec meghajtás a német Bulls kerékpáron…

Az országúti kerékpárok piacán több tendenciát érdemes kiemelni, a legjelentősebb ezekből egy olyan, amire mi itt Európában nem is nagyon gondolnánk. Régebben megszoktuk, hogy a gyártók az amerikai vagy az európai kerékpárosok kívánságait lesik, e szerint végzi fejlesztéseit, illetve az ellátási lánc is ezen piacokra optimalizált. Mi jelezzük, hogy mire vágyunk, Távol-Keleten megvalósítják, majd mi kapunk belőle elsőként a világon. Ez a korábban alapértelmezett állapot felbomlani látszik az ázsiai, illetve most már egyre inkább az 1,3 milliárd lakossal rendelkező kínai piac előretörése nyomán.

cherubimDél-Koreában, Malajziában és Kínában kétszámjegyű a keresletnövekedés. Kétségtelenül divattá vált a arrafele is kerékpározás (már nem lenézett, szükségszerű tevékenység), így közlekedési eszközből egyre inkább hobbieszközzé avanzsálódik a kerékpár. A kerékpár- és alkatrészgyártók 2013-ban alig tudják kielégíteni a megnövekedett igényt, megfeszített erővel fejlesztik gyártókapacitásaikat, főleg az alsó és középső árszegmensben. Nem véletlen, hogy Shimano is elhalasztotta a teljes XTR szett megújítását (elektronizálását?), és inkább 2 teljesen új alsó kategóriás szettel bővítette a kínálatot!

Ezen felül országúti fronton a tárcsafék-rendszerek meghonosítása és az aerodinamikus vázkialakítás lesz a vezérmotívum az idei Eurobike-on. Az előbbi esetében a két alkatrészgyártó aktivitása mellett a vázgyártóknak is ki kell venni részüket a fejlesztésekből: a cél, hogy jelentős tömegnövelés nélkül képesek legyen újratervezni kifinomult karbonvázaikat és -villáikat, alkalmassá téve a tárfékrendszerek eltérő – sok esetben lényegesen nagyobb – terheléseinek. Továbbá mindezt a kényelem feladása nélkül kell megvalósítani: a villát vagy a váz hátsó traktusát nem lehet egyszerű megerősítésekkel „túlépíteni”, mivel az a karbon alapanyagtól ma már megszokott kellemes rezgéscsillapítást hiúsítaná meg.

hydroAz aerodinamika az időfutamvázakból már 2012-ben átszivárgott az országúti használatra szánt vázakba, 2013-ben pedig már boldog-boldogtalan ilyen konstrukcióval fogja bombázni a kerékpárvásárlót, akár származik belőle érzékelhető előnye, akár nem. Itt is rendkívül nehéz a vázgyártó feladata (amivel látszólag csak az igényesebb vázgyártók fejlesztői vannak tisztában), mivel a kisebb légellenállást keltő csőformák alkalmazása ideális esetben nem mehet a kényelem vagy a tömeg rovására, illetve a divatos fékintegrációk nyomán nem célszerű, ha jelentősen csökken a fékhatás vagy éppenséggel nő a karbantartásigény.

Montis vonalon pedig a kerékméret kerül ismét fókuszba, de már nem a 29”-osok forradalmát láthatjuk, hanem egy újabb hullámban a köztes méret, a 650b (27.5″) próbálja meghódítani a piacot és a vásárlókat. Készüljünk fel arra, hogy minden valamit magára adó gyártó jelentkezni fog több modellel is ebben a köztes kerékméretben, amely elképzelhető, hogy egy huszárvágássá mind a tradicionális 26”-os, mind az elmúlt években diadalmaskodó 29-es idővel leváltja. Bár az utókor feladata lesz megmagyarázni, hogy mitől volt ez a kétszeres elbizonytalanodás az MTB kerékméret terén, kétségtelen, hogy a 650b nem szenved attól az 1-2 zavaró hátránytól, amit a 29-esek okoznak, és nem utolsósorban az ázsiai piacon is kelendőbb, ahol alig van olyan kerékpáros, aki testmagasságban passzol a 29-es mérethez!

Info: www.eurobike-show.de / www.eurobike-show.com

Szöveg: Németh Balázs

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo