fbpx

Eredménytelen MKSZ-közgyűlés: sem elnök, sem alapszabály

Magas részvétellel, a tagegyesületek több mint kétharmadának részvételével zajlott ma le a Magyar Kerékpársportok Szövetségének közgyűlése, melynek napirendjén a tisztújítás és a lehetséges alapszabály-módosítás voltak a legfőbb pontok.

A mai hatállyal lemondó Sipiczki Róbert helyére azonban nem sikerült új elnököt választani, és a Dr. Simonyi Ákos elnökjelölt nevével fémjelzett, a szakágakra bontott struktúra központosítását célzó új alapszabály sem kapott bizalmat.

Nagy részvétellel zajlott a közgyűlés, láthatóan több kerékpáros egyesület van ma hazánkban, mint KERÉKPÁRVERSENYZŐ, talán ebben is egyedülállóak vagyunk a világon... (Fotó: Takács Tamás)

Elsőként az új alapszabályról döntött a közgyűlés, de miután ez nem kapta meg a szükséges szavazatokat, Dr. Simonyi Ákos és a mögötte álló elnökségi tagjelöltek lemondtak a jelölésről, nem kívánva szerepet vállalni a szövetség további munkájában.

Sipos Jánosról, mint egyedül maradt elnökjelöltről, és öt elnökségi tagról már nem is szavazott a közgyűlés ügyrendi szabályokra hivatkozva. Ezzel kapcsolatban parázs vita alakult ki, aminek hajrájában végül már a közgyűlésekre való leutazás benzinköltsége merült fel érvként a hazai szövetségi viták „jól ismert fenegyerekétől”…

A következő, áprilisi rendes közgyűlésig ügyvezető elnökségként a mai hatállyal lemondó elnök és elnökség dönt halaszthatatlan ügyekben.

Az MKSZ hivatalos sajtóközleménye hamarosan várható, természetesen azonnal frissítjük a cikket.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo