fbpx

Eplényből startol a Nyugat Maraton Kupa!

Május 31-én szombaton kezdetét veszi a 2014-es Nyugat Maraton Kupa. A sorozat tavaly indult útjára és már az első évben közel 1000 résztvevő gondolta úgy, hogy próbára teszi magát valamelyik versenyünkön.

Idén új helyszínnel kedveskedünk a versenyzőknek. Az eplényi futamnak a Bringaréna szolgál központjául. A remek adottságoknak köszönhetően számos kiegészítő program kipróbálására lesz majd lehetőség a kilátogató nézők számára is. Az előnevezés már lezárult, de pénteken és szombaton is lesz lehetőség még a helyszínen nevezni 7000 Ft-os áron. Az útvonal kapcsán érintett erdészetek kérésére apróbb módosítást kellett eszközölnünk az útvonalon. A végleges nyomvonalat, szintrajzot és a frissítő pontok helyét (ahol a High5 termékeivel találkozhattok) a verseny honlapján találjátok.

P1020121
A sorozat növekvő népszerűségének köszönhetően egyre több támogató gondolja úgy, hogy érdemes mellénk állni. A Karthago Tours-nak köszönhetően értékes utazási utalványokat sorsolunk majd ki. A nyereményekről részletesebben itt olvashattok.

A fiatalabb korosztály a Nelson Bike Gyerekversenyén mérhetik majd össze tudásukat. A kétnapos fesztivál, melynek egyik alappillére a Nyugat Maraton Kupa, még számos programmal várja a kerékpársport iránt érdeklődőket, XCO Mk, Bike Safe BRM túra, Kerékpár tesztelési lehetőség, Trike bemutató, váz és kerékhajító verseny, ….. A programokról bővebben a sorozat és az Eplény Bike Fest oldalán tájékozódhattok.
molino logóval
A sok érdekes programokon kívül egy meglepetéssel is készülünk a számotokra. Várunk mindenkit a Nyugat Maraton Kupára az Eplény Bike Festen!

Üdvözlettel: A Szervezők

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo