fbpx

Eplény Bike Fest – ahogy a szervező látta

A Bikemag Eplény Kupa mezőnyéből többen a szombati maraton után a vasárnapi cross country futamon is részt vettek. Az elit férfiak mezőnyében a Nyugat Maraton hosszútávját is megnyerő Wouter Cleppe (Alpinbike Team Endura Giant High5), a nők maroknyi mezőnyében pedig Dósa Eszter (Vitalitás SE) győzött.

Nézzük, mit lát a rendező egy versenyből, ami egyébként a magyar kupafutam harmadik állomása: A versenyt megelőzi egy négy-öt hónapos szervezkedés, aminek tulajdonképpen semmi látszata nincs, de muszáj megcsinálni. Helyszín, különféle engedélyek, álmatlan éjszakák, havi 30 órás telefonálások és a verseny előtti napokban még egy SportKlub interjút is csináltunk.

fotó: Zoboki Attila

fotó: Zoboki Attila

-1. nap
A hét közepén indult pályajelölést a leszakadó eső miatt péntekre toltuk. Ekkor 4-en ugrottunk neki, leütöttünk közel 150 karót, kihúztunk sokszáz méter szalagot, a rajtkapu is áll, akkor nagyjából a pálya rendben. Kezdéstől eltelt közel 12 óra, nyomás haza aludni.

0. nap
Ez a nap a maratonról és a túráról szólt, a cross country nevezés és pályabejárás csak délután kezdődött. Az egész nap a pörgésről szólt, otthon maradt kellékek elhozatala Veszprémből és ahol tudtam, a maraton körül is segítettem, így pillanatok alatt elrepült a nap. Elérkezett a délután három óra és már jönnek is a nevezők szépen sorban. A Holle Anyó versenyközpontjában már előkészülve vártuk a nevezőket.
A 120 előnevező miatt kicsit aggódtam, de aztán a sok helyszíni nevező megnyugtatott. Az időjárás alakulása annál kevésbé, hiszen szombaton sem volt épp strandidő és vasárnapra sem tudtak biztosat jósolni. A bizonytalanságról a versenyzők is megerősítettek, hiszen többen is telefonáltak az időjárás után érdeklődve. De szerencsére a pálya szinte száraz, nagyon jól járható volt. Az este folyamán még az utolsó simításokat végeztük, helyükre kerültek a kordonok, a maradék molinó és zászló, elkészült az U9-es pálya és még egy gyors bevásárlás is belefért este 11-ig Veszprémben.

fotó: Csete Sándor

fotó: Csete Sándor

A nagy nap
Szerencsére a helyszínen aludtunk, így 6 óra előtt kicsivel már kinn tudtam sétálni a pálya szélén, a helyére tettem a hangosítást és még volt idő átgondolni a napot, mielőtt a többiek előkerültek. Az eső szemerkél, vagy esik vagy csak szemerkél. Fene tudja, de nem örülök.

Utoljára még átbeszéltük, hogy pontosan kinek mi a feladata és már jöttek is a versenyzők pályát járni és nevezni. És csak jöttek, csak jöttek… Hopp, mindjárt 9 óra, akkor indulnak a kicsik (U9). Vas Barnabás, Peti kisfia iszonyat tempót nyomott, vicsorgott és természetesen nyert. A kislányoknál Kiss Emma Lotti győzött.

fotó: Csete Sándor

fotó: Csete Sándor

Ahogy beértek a legkisebbek, már indult is az U13 és U11-esek beszólítása. Na, megy ez szépen, tök jó – gondoltam. És már viharzott is a mezőny a szerpentinen felfelé, hogy nekivágjanak az amatőr körnek. “Pedig azért ez elég nehéz pálya és kemény lesz” – hallottam előző nap az egyik apukától. “Mi ezzel a cél?” – folytatta a beszélgetést. De megállapodtunk benne, hogy ettől fognak fejlődni, nem attól, ha a réten kergetőznek.

Az U13-as fiúknál Baranyi Dávid (Mátéhegyi Ökopark) csak a szó átvitt értelmében tudta elporolni a mezőnyt, mert a pálya még sáros volt. A lányoknál “a mi kutyánk kölyke”, Bokros Csenge egyértelműsítette a futam erőviszonyait. U11-ben a Crosskovácsi SE versenyzője, Lőrincz Benedek és a salgótarjáni Herencsényi Róza húzta be a futamot.

fotó: Csete Sándor

A downhill pálya ezen szakasza megosztotta a közvéleményt – fotó: Csete Sándor

Ezután már csak egy rajt volt, akik az amatőr pályát nyúzhatták, ők pedig a Fun kategória nevezői voltak. Finoman, de szó érte a ház elejét, hogy nincs 18 év alatt és master kategória a FUN-on belül. A mi versenyünk kiírása azóta elérhető, mióta a Szövetség közzétette a 2014-es versenyszabályzatot és utána már nem változtattunk.

Az U15 és U17-es korosztályt már az elit pályán indítottuk. Ez lehet kicsit erős volt, de ha fejlődni akarnak, muszáj… Mindkettő kategória fiú győztesei a Cube-Csömör csapatból kerültek ki, Valter Attila és Kádi Tamás.  A lányoknál Schmidel Regina (Focus Team Hungary) és a több versenyszámban is remeklő Buzsáki Virág (PCCC) volt a leggyorsabb, amiért egy Tissot óra volt a jutalma.

fotó: Csete Sándor

A rajt utáni szerpentinen élvezetes volt nézni, ahogy kanyarog felfelé a mezőny – fotó: Csete Sándor

A tavalyi Algida jégkrémes akciót idén is megismételtük, így egy hűtőnyi jégkrémet oszthattunk ki a hétvégén. A nap előrehaladtával egyre nagyobb volt rá az érdeklődés, hiszen az  eső elállt és a nap is kisütött, a pálya pedig egyre száradt és gyorsult.

Délben a masterek vágtak neki a 3 kilométeres körnek, ahol nem született nagy meglepetés HoCsa, alias Horváth Csaba (Focus Team Hungary) győzelmével. Master 2-ben Vas apuka (Péter) (Merida Maraton Team CST), míg Master 3-ban Démi József gyűrte le a mezőnyét.

fotó: Csete Sándor

fotó: Csete Sándor

A verseny csúcspontja az elitek futama volt. Nőknél épp csak megtelt a dobogó a nevezőkkel (hol vagytok lányok?), a férfiaknál azért többen voltak. Nagy kérdés volt, hogy vajon Blazsó Marci visszavág-e Cleppének az előző napi maraton második helyezéséért vagy ma is a belga lesz a gyorsabb. Az első kettő körben még Marci zúgott le cikk-cakkban a sípályán, viszont a harmadik körtől már a második helyen hajtott egészen a futam végéig. Állítólag meredekek voltak az emelkedők, Cleppe csapattársai is említették, hogy most a hajtókarjára 30-as tányér került fel az eddigi 32-es helyett.

Az U23-as fiúknál szlovák győzelem született hála Visnovsky Tomasnak. Hogy kerültek ide szlovákok? Kérdeztem magamtól, de azért örültem neki, hogy színesebb mezőny volt. A lányoknál Dósa Eszter (Vitalitás SE-Kross) győzött, míg az U19-es fiúknál Palumby Zsombor örülhetett az aranyéremnek és a Tissot karórának is.

fotó: Zoboki Attila

fotó: Zoboki Attila

Négy óra körül váltottam néhány szót a mentősökkel, hogy mindenki beért, nekik már nem lesz dolguk. Az ő napjuk sem volt olyan pörgős, mint az előző napi motorversenyen, itt néhány apróbb sérüléssel túléltük a napot. A kerékpártesztelés után előkerült a tandemem, amit többen kipróbáltak, illetve Dósa Eszter és Szász Viktor is elindulnak a pályán a szerpentinen felfelé. “Vakrepülés” – hallatszik a közönségből…

Közben az eredmények is megvannak, Fejes Miki – szpíker – a közönséget kérdezte, hogy kezdődjön-e a ceremónia, amire persze egy nagy igen a válasz. Köszi Miki! Futás az ajándékokért, közben szemmel keresem Fiskál Jánost, Eplény polgármesterét és Sigmond Esztert, a Bakony és Balaton Térségi Turisztikai Nonprofit Kft. irodavezetőjét. Ideértek, így kezdhetünk korábban is.

Rendezőtársam, Simon Gábor is kisorsoltatja a Kartago tours 100.000 Ft-os utazási utalványát, ami a maraton, a túra és a cross country résztvevői között talált gazdára. Miután mindennel végeztünk, a bírókkal összegeztük a napot. Közben néhány búcsúzó ismerős egy-egy “köszönöm”-öt és egy “király verseny volt”-ot kiáltott oda, ami elegendő visszajelzés, hogy most is megérte beleborítani a sok energiát.

(Tóth András)

Az eredménylistát itt éritek el.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo