fbpx

Ennek a befutónak Riczu Imi is örült fent

Az egykori jóbarát Kusztor Péter csapata, az Amplatz-BMC utalta a Törökbálinton harmadik alkalommal megrendezett Riczu Imre Emlékversenyt, a győzelmet a magyar bajnok, Pelikán János szerezte meg.

Hármas befutó (Fotó: Fodor Jenő)

Hármas befutó (Fotó: Fodor Jenő)

Riczu Imre, aki többek között a magyar országúti válogatott stábjának oszlopos tagja volt éveken keresztül, 2014. nyarán hunyt el tragikus balesetben, a nevével fémjelzett versenyt az általa alapított Tuttobici Kerékpárbolt támogatja. Aki kilátogatott szombaton Törökbálintra, biztosan egyetért, hogy a több kiegészítő programmal – amatőr futamok, parakerékpáros bajnokság, vurstli – zajló esemény Magyarország egyik legszínvonalasabb bringás rendezvényévé nőtte ki magát, az elit versenyen méltó pénzdíjazással.

A felnőtt/U23/U19 futam 14 órakor rajtolt, 120 kilométert (20 kört) kellett megtenni egy hullámos, kanyarkombinációkkal tarkított 6 kilométeres  pályán. Már az első köröktől komoly tempó volt, 40 km/h fölötti átlag, ami az emelkedőket és a kanyarokat figyelembe véve kimondottan gyorsnak számít. Miután kialakult egy 3 fős szökés, erre még sikerült felugrani további versenyzőknek, főleg az osztrák kontinentális csapat irányította az eseményeket, a két magyar versenyzőt a szlovák Marek Canecky segítette még.

A negyedik-ötödik körre alakult ki az élboly, ami végül meghatározta a verseny alakulását, az Amplatz mellett a Cube-Csömör képviseltette magát még három versenyzővel (Valter Attilával, Dina Mártonnal és Buruczki Szilárddal). A végjátékra azonban ők sem tudták keresztülhúzni Kusztorék számítását, az utolsó körökre sikerült hárman meglépniük és hármas befutóval tisztelegni Imi emléke előtt. A célvonalon stílszerűen a magyar bajnoki trikót viselő Pelikán János haladt át először.

Teljes eredménylisták: riczu16

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo