fbpx

Első blikk: Shimano Saint 2013!

A Shimano „titkos” prezentációján volt szerencsénk szemügyre venni a japán gyár legfrissebb fejlesztéseit. Ezúttal a csúcs Gravity-alkatrészcsaládot, a Saint-et (M820) mutatjuk be olvasóinknak:

Akik figyelmesebben szemügyre vették 2011-ben a DH VK sorozaton indulók gépeit, azoknak már akkor feltűnhetett, hogy a Shimano javában fejleszti az új Saint szettet. Lassan a vásárlókhoz is eljut a profi technika, lássuk, mit rejt az új Saint!

Shimano Saint 2013

– váltókarok: Az új trendnek megfelelően már 10 sebesség fokozat áll rendelkezésünkre, így új váltókarokat kapott a rendszer. Kétféle rögzítésből választhatunk, vagy a jól megszokott kormányra bilinccsel rögzíthető verzió, vagy az új I-spec rendszerűt, amelyet a fékkar bilincsére rögzíthetünk. Természetesen mindkét esetben tudjuk a váltókar pozícióját fel-le és jobbra-balra állítani.

Shimano Saint 2013

De ezzel még nem ér véget az újítások sora. A váltókaron az alsó kar 10%-kal, a felső kar pedig 6%-kal hosszabb, mint az előző 810-es széria esetében. Ezen kívül a karokat ellátták kis mélyedésekkel, amelyek a gyártó szerint a jobb ujj-váltókar kapcsolatot hivatottak segíteni. Ne feledkezzünk el arról sem, hogy 2 „multi” csapággyal látták el a váltókarokat, a finomabb működésért. Ezen újításoknak hála, kényelmesebb és kevesebb erőkifejtéssel működő határozott váltást biztosító alkatrész született.

Shimano Saint 2013

– hátsó váltó: A 10-es rendszer követelményeinek megfelelően a hátsó váltó is átalakult. Formában hasonlít a 810-es modellre, de pár okos megoldás segítségével sikerült egy még jobb váltót készítenie a Shimanónak. Azon kívül, hogy a paralelogramma rész jó széles és merev, a váltó kanálhoz betettek egy erő szabályzó kart, amelyet már az XTR-nél láthattunk.

Shimano Saint 2013

A kar segítségével könnyen tudjuk a hátsó váltó kanalának rugó erejét állítani. Ha csak simán tekerünk, vagy nem túl durva a terep, akkor kikapcsolt állapotban érdemes használni. De amint versenyre, vagy egy durva pályára indul a felhasználó, akkor a kis kart az On állásba tolva nagyobb lánc feszítő erőt csal ki a hátsó váltóból. Az i-re a pontot a kis gumibak alkalmazása teszi föl, amely segítségével végre hangtalanul „csapkodhat” a hátsó váltó.

Shimano Saint 2013

-hajtómű: Egy picit átdolgozták a hajtóművet is. Az új design mellett, a 10-es láncokhoz való fogaskereket is kapott. Acél tengellyel és acél pedál betétekkel rendelkezik. A csillagot is áttervezték, szintén az XTR-ről ismerős elrejtett lánckerék csavaros megoldást alkalmazzák. 34, 36, 38 fogas egy lánctényéros verzióban lesz elérhető, 68/73 vagy 83mm széles monoblokkal szerezhetjük be, illetve lesz pressfit rendszerű verzió is.

Shimano Saint 2013

– fékrendszer: Nos, a fékek terén történt talán a legtöbb változás és újítás. Egy áttervezett Ice technologies fékbetéttel kompatibilis 4 dugattyús fékmunkahengert készítettek. A kerámia dugattyúkkal ellátott munkahengert könnyebb légteleníteni hála a már régebb óta létező One way bleeding rendszernek. A dugattyúkból egyébként 2 különböző átmérővel dolgoznak Shimanoék.  A fékcsővel egy hosszabb Banjo köti össze a munkahengert. Tág szögben állítható a banjo, csak kár, hogy nem oldalról 90°-ban helyezkedik el a féktesten.

Shimano Saint 2013

A fékcső másik végén az új XTR-től örökölt fékkarokat találjuk. Állítható a fékkar távolság és nyomáspont is, emellett ergonómikusabb a húzása. Az új Ice technologies féktárcsa talán a legnagyobb újítás. Az alumínium belső réteg. ami a két acél fékező-réteg közé van préselve, a fékbetétek vonala alatt kiszélesedik és bordás kialakításának hála nagyobb felületen tudja a felgyülemlett hőt elvezetni.

Shimano Saint 2013

Sajnos komolyabban kipróbálni nem tudtam a rendszert, de annyit érezni, hogy fékerőre itt sem lesz panasz. A Shimano állítása szerint 50%-kal kevesebb hőt termel az új tárcsa. Mindenesetre a hűtőbordák kinézete alapján van is benne valami. Center lock verzióban érhetjük el.

Shimano Saint 2013

– agyak: Az új agyak egy kicsit karcsúsodtak, de a régi jól bevált golyós csapágyas rendszerrel működik, magas minőségű tömítésekkel, hogy a piszok tutira ne tudjon bejutni a belsejébe. Természetesen center lock tárcsa rögzítéssel rendelkeznek. Az első agy 20/110mm, a hátsó pedig 10/135, 12/135, 12/142, 12/150mm-es verzióban lesz elérhető. A hátsó agyak racsni mechanikája is jobban ellenáll a Gravity szakágak igénybevételeinek.

Shimano Saint 2013

– pedál: Nos a pedálokat teljesen átdolgozták, ami valljuk be már időszerű volt. Bár a régi DX is nagy népszerűségnek örvendett, de ez az új Saint még jobb kapcsolatot biztosít a lábunk és a bringa között. Sima taposó, azaz platform pedál, amely nagyobb felülettel és keskenyebb homorúbb profillal rendelkezik. A szegecsek cserélhetőek, így a hosszuk is variálható, illetve ha kell pótolhatóak is.

Shimano Saint 2013

Sajnos súly adatokat a prezentáción még nem közöltek velünk.

Szöveg és fotók: Jurecska Mátyás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo