fbpx

Először indulhat magyar csapat a Tour de France-on – A Pannon Cycling Team célja a világelithez való felzárkózás

Ambiciózus emberekkel és ambiciózus célokkal vág neki az idei évnek a tavaly novemberben alakult Pannon Cycling Team, Magyarország egyetlen, kizárólag magyar versenyzőkből álló profi, kontinentális országúti kerékpárcsapata. Amely szeretné minél előbb szűkíteni azt a hatalmas távolságot, ami a teljes amatőr magyar kerékpársport és a világ professzionális élvonala között tátong. Ennek érdekében már 2018-ban több mint 80 nemzetközi versenynapot teljesítenek, és az év fő eseményén, a Tour de Hongrie-n, szeretnék elhódítani a legjobb magyar csapat címet.

Az idei sikerek megalapozhatják, hogy a csapat továbblépjen a kontinentális kategóriából a prokontinentális státuszba, majd végcélként 4-5 éven belül megszerezze a World Tour versenyzési jogot, amelynek birtokában akár elindulhatnának a kerékpáros sportág csúcsának számító UCI World Tour sorozaton. Többek között az idehaza is nagy érdeklődéssel kísért Tour de France-on vagy a spanyol Vueltán tekerhetnének a Pannon Cycling Team tagjai. Akik középtávú célként szeretnének több kvótát is szerezni a 2020-as tokiói olimpiára, három szakágban.

A Pro Tour licenc megszerzése azért lenne óriási magyar sportsiker, mert azt a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) egy időben legfeljebb 20 csapatnak ítéli oda, általában 4 évre. Ez az országúti kerékpárosok Bajnokok Ligája. Ha a Pannon Cycling Team-nek sikerül ebbe az elitkörbe bekerülnie, akkor ezzel feltennénk Magyarországot a csúcskerékpárosok világtérképére. Ami egyúttal azt is jelentené, hogy hazánk arra is esélyt kaphatna, hogy a Tour de Hongrie-nál jelentősebb versenyeket is megrendezzen. Magyarország pályázhatna a ’Le Tour de France Grand Départ’ budapesti megrendezésére 2022-ben. A cél, hogy az esetleges budapesti szakaszon a Pannon Cycling Team versenyzői kiemelkedően teljesíthessenek a hazai közönség előtt.

A Pannon Cycling Team 2017 novemberében alakult 14, többségében fiatal — U23-as – versenyzővel. Akik három szakágból – országúti kerékpár, hegyikerékpár és pályakerékpár – jöttek, többségük tagja a jelenlegi magyar felnőtt, vagy az U23-as válogatottnak. A csapatban tekerők eredményességét jelzi, hogy együttesen eddig már több mint 30 magyar bajnoki címet szereztek.

A csapatot alapító dr. Bátorfi Bélának az a fő célja, hogy a magyar kerékpársport világelithez való felzárkóztatásához hozzájáruljon. Ennek első lépése volt az UCI-nál bejegyzett kontinentális státusz megszerzése. „Minden országúti kerékpáros tudja, melyik a legnehezebb egyéni csapatsport a világon. Nekünk fontos, hogy Magyarország elsőként kerüljön be a közép-kelet európai országok csapatai közül a kerékpáros csúcsligába” – mondta dr. Bátorfi Béla.

A Pannon Cycling Team szeretné az UCI minél több versenyét teljesíteni, ezért már most biztos, hogy az idén több mint 80 versenynapnyi megmérettetésen indítja el kerékpárosait. Fontos ugyanis olyan versenytapasztalatok begyűjtése, amire eddig magyar csapatnak még nem volt lehetősége. Már csak azért is, mert ez alapozza meg a Pro Continental, majd a Pro Tour státusz felé való továbblépést is. Princzinger Péter, a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke úgy véli: „a magyar kerékpársport középtávú stratégai célja: felzárkózni a világ élvonalába. Ezen az úton újabb, fontos lépés, hogy kontinentális csapattal, csapatokkal rendelkezünk. Ez elengedhetetlen feltétele annak, hogy Magyarország belátható időn belül megjelenjen a világ legnagyobb sportértékű és legnézettebb kerékpáros eseményein. A nemzetközi elit mezőnyben való szereplés mellett törekednünk kell rá, hogy pár éven belül Magyarország adjon otthont európai- vagy világversenynek, illetve, hogy Budapestről rajtoljon valamelyik klasszikus viadal”.

A fejlődés érdekében a csapat irányítói a szakmai stábot is nagy gonddal válogatták össze. Sportigazgató, vezetőedző, állandó masszőr és szerelő segíti a munkát. Bár a Pannon Cycling Team országúti kerékpár csapat, hegyi és pályaspecialistái révén más versenysorozatokban is szerepelni fognak. Középtávú céljuk, hogy a 2020-as tokiói olimpiára kvótákat szerezzenek mindhárom szakágban.

A csapat versenynaptárában a nemzetközi UCI-versenyeken kívül szerepel minden magyar bajnokságon való részvétel, ahol minél több bajnoki trikó begyűjtése a feladat. Az év fő, hazai eseménye a Tour de Hongrie lesz, ahol az alapcél, a legjobb magyar csapat cím elhódítása mellett az, hogy a Pannon Cycling Team szakaszgyőzelmet és látványos versenyzést is tervez. Az idei első megmérettetésükön, a mallorcai szezonnyitó versenyen a pannonosok már bejegyezték magukat a magyar kerékpársport történelemének lapjaira, ahol valóban a világ legjobb csapatai (Sky, Movistar, Bora, Trek, Lotto) és legnagyobb világsztárjai (Valverde, Stannard, Degenkolb, Mollema) között versenyezve álltak helyt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo