fbpx

Ellopták a kerékpárokat, Hermida átadta Gunn-Ritának a sajátját…

A hétvégén, Olszországban nem mindennapi megoldást választottak a Multivan Merida Team exvilágbajnok versenyzői, Gunn-Rita Dahle és Jose Hermida, miután hoteljükből négy kerékpárjukat is ellopták a Marlene Sunshine Race előtt.

A versenyre virradó éjszaka feltörték a hotel „elvileg kiválóan őrzött helyiségét” és elvittek három O.Nine és egy Big Nine típusú Meridát. Csak Hermida egyetlen versenygépe maradt meg, amit felvitt szobájába.

„Úgy döntöttünk, amennyire lehet, beállítjuk a gépet Gunn-Ritának. Mivel azonban a női befutó (Gunn-Rita 4. lett) és a férfi rajt között 20 perc volt, a szerelőknek nem volt egyszerű dolguk: pedált, kormányt, stucnit, nyeregcsövet, nyerget, és kereket kellett cserélni, és versenyzésre alkalmas állapotba hozni a bringát. Nekem pedig melegítés nélkül kellett rajtolnom. Persze a verseny iszonyú gyorsan indult, sprintekkel, nyeregből kiállva – úgy éreztem, szétszakadok, csak az első három kör után kezdtem jobban érezni magam; az a szerencse, hogy nem veszítettem nagyon sok időt az elején. A harmadik hely ebben a mezőnyben így felér egy top10-es világkupa helyezéssel” – mesélte a szám 2010-es világbajnoka, Hermida.

2008-ban, a houffalize-i világkupán már hasonlóan pórul jártak a meridások, és hamarosan ugyancsak a belgiumi verseny következik, reméljük, nem babonásak Gunn-Ritáék…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo