fbpx

Elhunyt Yoshizo Shimano, a Shimano egykori elnöke

A Shimano bejelentette, hogy július 3-án Yoshizo Shimano 85 éves korában elhunyt, a vállalat egykori elnöke krónikus szívelégtelenségben szenvedett.

 

A Shimano nyilatkozata alább olvasható:
A Shimano üzleti sikeréhez hatalmas mértékben járult hozzá, a hatása örökké érezhető lesz. Mind a cégvezetés, mint a munkatársaink nevében őszinte részvétünket fejezzük ki a családjának. A temetését szűk családi körben tartották, ahol felesége, Ikuko Shimano képviselte a családot. A családja köszöni, de tisztelettel nem kéri a részvétnyilvánításokat, táviratokat vagy temetkezési felajánlásokat.

Yoshizo Shimano 1934-ben született, mint az alkatrészgyártó óriás alapítójának, Shozaburo Shimanonak a harmadik fia. 1965-re Yoshizo lett a Shimano amerikai leányvállalatának a vezetője és 27 évig dolgozott ezen a területen.
1995-ben Yoshizot nevezték ki a Shimano Inc vezetőjének, majd 2001-re pedig elnöknek. Ugyanebben az évben a Japán Kerékpáros Szövetség elnökének választották, 2011 óta pedig a szervezet tiszteletbeli elnöke volt.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo