fbpx

Elhunyt Bürger Ferenc sokszoros magyar bajnok

Hatvanhat éves korában – 2020. április 16-án – elhunyt Bürger Ferenc, a KSI egykori versenyzője, az FTC kerékpár-szakosztályának örökös tagja, 17-szeres felnőtt és sokszoros junior magyar bajnok.

Bürger Ferenc az álló sorban, jobbról a harmadik. (Fotó: Fradi.hu)

Bürger Ferenc 1954. február 13-án született. A Fradi a KSI-ből szerződtette a klasszis kerékpározót, aki 1973-ban nyerte első felnőtt bajnoki címét zöld-fehérben. Később még 16 felnőtt bajnoki aranyat, és számtalan junior első helyet szerzett a Ferencváros színeiben.

Pályán 4000 méteres üldöző csapatban, míg országútiban többek között hosszú távú  bajnokságon, hegyi bajnokságon, páros időfutam csapatversenyen, hármas csapat  időfutamon, valamint 100 km-es csapat időfutamon nyert aranyat.

A korábbi KSI-s edzője Petróczy Attila így emlékezett róla: “Megdöbbentett a hír. Bürger Feri edzői pályám egyik legtehetségesebb és legkiválóbb versenyzője volt. Számtalan sikere közül különösen kettőre emlékezek élénken, melyek szívemnek a legkedvesebbek: 1969-ben Olaszországban elmenéssel nyert, a teljes olasz élgárda a második helyért sprintelt az olasz bajnokkal az élen! A másik hihetetlen teljesítménye 1972-ben Neugersdorf-ban (a volt NDK-ban) lepte meg a kerékpáros közvéleményt – ott sokkal inkább mint itthon – amikor is a négy szakaszból kettőt megnyert olyan versenyzők előtt mint H. J. Hartnick, B. Drogan későbbi csapat világbajnokok. Gyászol a nagy kerékpáros család és gyászol talán fájdalmasabban az a KSI -s közösség, barátok, versenyző társak, akiket azóta is összetart az együtt töltött éveken kívül a két olasz túra – Forlí és Cesenatico- emléke. Emlékedet őrizzük , nyugodj békében Feri!”

Nyugodjék békében!

(Forrás: bringasport.hu)

Hozzászólások

Címkék:

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo