fbpx

Elhalasztják az Olimpiát!

A Nemzetközi Olimpiai bizottság úgy döntött, hogy elhalasztják a Nyári Olimpiai Játékokat.

A NOB igazgató tanácsa rendkívüli ülést tartott abban az ügyben, hogy a koronavírus-járvány miatt elhalasszák-e a nyári olimpiát. Erre azért volt szükség, mert már több ország atlétái kérték, köztük az Egyesült Államoké is, hogy halasszák el a nyárra tervezett olimpiát, sőt Kanada és Ausztrália már jelezte, hogyha nem halasztják el az olimpiát akkor ők nem fognak részt venni rajta.

A NOB igazgató tanácsa úgy döntött, hogy július 24-én semmiképpen nem fog elkezdődni az olimpia, de legkésőbb 2021 végéig meg kell rendezni. Egyelőre 30 napot adott magának a NOB arra, hogy egy vészforgatókönyvet kidolgozzanak a jelenlegi helyzetre.

A döntést azzal indokolják, hogy a WHO és a japán miniszterelnök is úgy döntött, hogy az eredeti időpontban nem tartható meg a 2020-as nyári olimpia.

Eddig nyári olimpia csak háború miatt maradt el, 1916-ban az I. Világháború, míg 1940-ben és 1944-ben a II. Világháború miatt nem rendezték meg a sport ünnepét. Remélhetőleg a 2020-as tokiói olimpia sem fog véglegesen elmaradni, hanem valóban csak pár hónappal vagy évvel később rendezik meg.

A járvány nem feltétlenül az olimpia tényleges megrendezését érinti, hanem a felkészülést nehezíti meg, mely nélkül nem biztos hogy top formában lévő versenyzőket látnánk. Ezenfelül kvalifikációs tornák is maradtak el, így azokat is be kell még sűríteni az olimpia elé.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo