fbpx

Egyesek szerint a kerékpárok csúcsa: McLaren Tarmac S-Works

Bemutatta új „szuperkerékpárját” a Specialized, a McLaren Formula 1-es istállóval közösen fejlesztett S-Works McLaren Tarmac-ot.

Egy bringa a McLaren-ek mellé a garázsba

Egy bringa a McLaren-ek mellé a garázsba

Az új (2015-ös) Tarmac SL-ről már írtunk a Giro d’Italia kapcsán, de a legnagyobb durranást természetesen a Tour de France-ra időzítette az amerikai gyártó, amely a Tinkoff-Saxo, az Omega Pharma-Quick Step és az Asztana csapatának is kerékpárszállítója, s ezzel egyedülálló a dominanciája a profi WorldTour-gárdák között.

A McLaren műhellyel való együttműködés még a Venge aerodinamikus kerékpárral kezdődött az előző évtizedben, és Cavendish csodafegyvere meghatározónak bizonyult a kerékpáripar történetében, tulajdonképpen a Venge S-Works-szel indult el igazán az aero-őrület.

Vannak, akiknek ez a logó a tökéletességet jelenti

Vannak, akiknek ez a logó a tökéletességet jelenti

A Tarmac ehhez képest a klasszikus versenykerékpárok vonalát képviseli, persze a legmagasabb szinten, ez a modell többek között Contador és Nibali kedvence. Az idén bemutatott Tarmac SL különlegessége a korábbi Tarmac SL4-hez képest, hogy minden különböző méretű vázat külön-külön terveznek, figyelembe véve a kisebb vagy nagyobb testtömeget, vagy eltérő testarányokat. Ez a „Rider First”-technológia. A kerékpár bizonyos pontjain ugyanis nagyobb vagy kisebb mértékben változhat a terhelés a kerékpáros testméreteitől függően. Hasonló a helyzet a geometriával is, vagyis ha tökéletes bringát akar tervezni valaki, nem elég csupán megalkotni az 56-os méretet, majd arányosan kicsinyíteni, nagyítani. Változtatni kell a méretezésen (pl. falvastagság, csapágyazás) a terhelésnek megfelelően.

A McLaren Tarmac nem csak a narancssárga csíkkal több a "sima" Tarmac SL-nél. Példa erre az eeCycleworks fékszett és egyéb nyalánkságok...

A McLaren Tarmac nem csak a narancssárga csíkkal több a “sima” Tarmac SL-nél. Példa erre az eeCycleworks fékszett és egyéb nyalánkságok…

Ezekhez a fejlesztésekhez a McLaren labor is a segítségére volt a Specialized-nak, az utóbbi években a két cégnek sikerült kidolgozni olyan szimulációs protokollokat, amiben a mérnöki tudáson kívül a világ legjobb versenyzői is segítségükre voltak. Az eredmény egy olyan szimulációs program lett, ami képes elemezni a kerékpár merevségét és menettulajdonságait, a kerékpár és a kerékpáros tömege szempontjából, vagy a különböző gumiktól függően.

Figyelembe veszik a kerékpáros különböző kerékpáron elfoglalt pozícióit, az emelkedő vagy lejtő utat, a különböző szélirányokat és sebességeket, az útburkolat tulajdonságait, és bármit, ami befolyásolja a kerékpáros teljesítményt. Ilyen szintű analízist korábban soha nem végeztek a kerékpársportban, és forradalmasította mindazt, amit a kerékpárokról tudunk, s főképpen arról, milyen kölcsönhatások keletkeznek a kerékpár és a kerékpáros között – tudhattuk meg korábban David Belo-tól, a McLaren Applied Technologies szimulációs mérnökétől.

Egyedi gyári hajtókar

Egyedi gyári hajtókar

A McLaren Tarmac S-Works bringákat a Tour de France-on Jacob Fuglsang (Asztana) és Nicholas Roche (Tinkoff-Saxo) hajtják majd. Ezeken a kerékpárokon minden lehetséges ponton próbáltak grammokat faragni, de sehol nem a merevség vagy a menettulajdonságok rovására, s természetesen a „Rider First” – technológiának megfelelően figyelembe véve a bringások testalkatát.

A kereskedelmi forgalomban is megvásárolható McLaren S-Works gépek nem lesznek olcsók, várhatóan 20 000 dollár áll majd az árcédulán, és 250 darabban limitálják a szériát. Az előrendeléseket a Tour de France kezdetével egyidejűleg már leadhatják a kedves vásárlók, akik színben harmonizáló S-Works cipőket, bukót és ruházatot is választhatnak majd a McLaren-hez.

kiegészítők

kiegészítők

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo