fbpx

Egyenlít a Bianchi 2016-ban!

bianchi_2016_010A legnagyobb presztízsmárkák korelnöke, a 130 éves Bianchi abban a szerencsés helyzetben van, hogy talán még újdonságot sem kéne bemutatnia, akkor is tömeg lenne a standján egy kiállításon.

Persze felejtsük is el rögtön a felvetést, hiszen lesz új a nap alatt 2016-ban is… Tovább bővül a CountairVail karbon technológiával készülő bringák sora, új alumínium és acél modell is várja a márka rajongóit!

CounterVail, azaz kiegyenlít – ez volt a kulcsszó annak idején, az Infinito széria életre hívásakor, vagyis minél jobb megoldást találni arra, hogy ez karbon kerékpár ellensúlyozza az úthibákból, egyenetlen aszfaltfelületből adódó rezonanciát, ütéseket.

A kényelem fokozása érdekében alkalmazott technológia igen komoly alapokon nyugszik: a CounterVail Vibration Cancelling Composite Technology-nak keresztelt rezgéskioltó elvet a Material Sciences Corp. szakemberei dolgozták ki, amely a NASA egyik beszállítója.

Büszkén mutatják a standon, hogy az új Bianchi Specialissima egy francia magazin szerint az év legjobb bringája

Büszkén mutatják a standon, hogy az új Bianchi Specialissima egy francia magazin szerint az év legjobb bringája

A CounterVail egy magas viszkozitású elasztikus alapanyag, amelyet gyártáskor a karbon szövetszerkezetbe laminálnak, a tesztek alapján a karbonszövet-szerkezethez képest 75%-kal jobban csillapítja a rezgéseket. A csövek, illetve a vázszerkezet ettől még nem lesz hajlékony: az elasztikus anyag deformáció nélkül nyeli el ezeket.

Idén még jórészt a képen látható Oltrét használta a holland Lotto csapata, jövőre a Specialissimán a sor?

Idén még jórészt a képen látható Oltrét használta a holland Lotto csapata, jövőre a Specialissimán a sor?

A Pro Tour verenyzők visszajelzései azt mutatták a kockaköves klasszikusokon, hogy az Infinito CV kevésbé terheli az izmokat, mint mondjuk a Oltre csúcsmodell, a rossz minőségű utakon pedig a kerékpár irányítása is biztosabb. Nem véletlen, hogy a Bianchi bővíti a CV-technológiával gyártott vázai sorát…

A Bianchi Aquila CV időfutamgép

A Bianchi Aquila CV időfutamgép

Az olaszok már tavaly a CounterVail koncepció szerint építették az új időfutam/triatlon bringa, az Aquila CV vázát, ami talán csak első hallásra meglepő. Sokan gondolnák, hogy egy ilyen kerékpárt a végletekig a merevségre kell kihegyezni, pedig a pozíció – a sokáig azonos helyzetben gyötört felsőtest – miatt még inkább szükséges, hogy csillapítsa a váz a rezonanciát, ami fárasztja az izmokat.

Az Aquila árnyékában az Eurobike standon a jövőre változatlan MTB XC csúcsmodell, a Bianchi Methanol

Az Aquila árnyékában az Eurobike standon a jövőre változatlan MTB XC csúcsmodell, a Bianchi Methanol

Aki lenyomott már akár csak 20-30 kilométert „nyélen”, bekönyökölve, hogy közben csak minimálisan változtathatta a helyzetét, tudja miről van szó. Ilyenkor egy kőmerev váz negatív tulajdonságai, a derékra élesen ható „ütések” olyan izomfáradtságot idézhetnek elő, ami megakadályozzák a maximális teljesítmény leadását. Az Aquila fejlesztésénél az aerodinamikán túl erre figyeltek oda leginkább.

Bianchi Specilaissima Dura Ace szettel

Bianchi Specilaissima Campagnolo Super Rcord szettel, Bora Ultra 35 kerekekkel

2016-ban még tovább hódít a CounterVail technológia, az év legfőbb újdonsága a Specialissima, a szuperkönnyű országúti versenygép, amit a holland Lotto csapata már a Tour de Franc-on is kipróbált. A 780 grammos váz nem súlyrekorder, de nagyon is versenyképes tömeg mellett biztosítja a profi versenyzéshez szükséges hajtáshatékonyságot és jelentős előnye a kiváló komfort mutató!

Jó hír, hogy hiába profi versenyzésre alkalmas kerékpárról beszélünk, egyértelműen piacorientált modellről van szó, hiszen ki ne szeretné saját garázsában tudni a legmagasabb szintű technikát? Éppen ezért a hagyományos celeste-zöld mellett, sokkal több vidám színből választhatunk, ami eddig nem volt jellemző az olasz gyártóra. Az új színkonfigurátor neve: Tavolozza.

A celeste-zöld mellett (mögött) több vidám szín

A celeste-zöld mellett (mögött) több vidám szín

Nem csak színekben követik a divatot az olaszok, de a vázanyagok újragondolását illetően is, ugyanis több neves gyártó – pl. Cannondale, Specialized – a Bianchinak is lesz ismét felső kategóriás, könnyű alumínium váza, a Freccia Celeste, ami kiváló merevség/tömeg arányt kínál azoknak a versenyzőknek, akik a fémben hisznek.

Bianchi retro: L'Eroica

Bianchi retro: L’Eroica

És ha fém, nem maradhat ki az acél sem! Talán egyedülálló, hogy egy kerékpárgyár egy adott versenyre dedikál bringát… A L’Eroica esetében pedig erről van szó, a retro, acél vázas kerékpárt a népszerű L’Eroica viadalra ajánlják, ahol ilyen korhű gépekkel illik részt venni.

Nem vicc, az egyre népesebb szubkultúrát vonzó L’Eroica rendezvényeken a bringának meg kell felelni bizonyos előírásoknak, korhű öltözetben, poros utakon tekernek a versenyek résztvevői. A Bianchi által sorozatban gyártott kerékpár hiába vadonatúj, megfeleltették a L’Eroica szervezőbizottsággal, így aki ilyet vásárol, kipipálhatja a kevésbé megbízható állapotú öreg bringák vadászatát. (Bár szerintünk a az indulók egy részének pont az eredeti roncsok összetákolása jelentheti az egyik legfőbb élvezetet).

Bianchi Infinito CV széria tárcsafékkel is

Bianchi Infinito CV széria tárcsafékkel is

Fontos szólni a Bianchi új „trekking” koncepciójáról. Az olaszok nem cyclocross vagy gravel kategóriákba sorolják hajlított kormányos túrabringájukat. Az új Allroad tárcsafékes modellt egyszerűen minden útra, általános használatra ajánlják, az aszfalton sportolástól az erdei ösvények felfedezéséig.

Bianchi ruházat

Vidám Bianchi civil ruházat

A tárcsafékek elterjedése is egyértelmű, az Infinito mellett a kedvezőbb árú karbon országúti, az Intenso is készül majd tárcsás változatban, valamint a tetszetős alsó középkategóriás alumínium Bianchi, az Impulso is érkezik Disc verzióban.

Militaristáknak

Militaristáknak

Bianchi kerékpárokkal kapcsolatban érdeklődj a Bikeexpress kerékpárboltban: http://www.bikeexpress.hu/

További bónusz-fotók a Bianchi mountain bike kínálatról:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo