fbpx

Egy neopro győzelme és trikócsere a Vuelta a Espana-n!

Egy fiatal francia versenyző a Direct Energie – ilyen néven – első GT-szakaszgyőzelmét aratta a Vuelta a Espana 4. napján, az összetettben pedig a kolumbiai Darwin Atapuma (BMC) vette át a vezetést.

4

Bár a Betanzos és San Andre de Teixido közötti 163 kilométeres távon több emelkedőt kellett teljesíteni, mint tegnap, a hegyi befutó közel sem volt olyan nehéz, mint a tegnapi 1,8 kilométeres fal. A két nagyjából 4 kilométeres mászás egy kisebb lejtmenettel megszakítva az összetett favoritok között nem is hozott nagy csatát.

A szökevények között viszont annál inkább, a közel húszfős elmenés garancia volt az izgalmas végjátékra. A Tour de France-on is aktív Thomas De Gendt (Lotto-Soudal) és Pierre Rolland (Cannondale), a Giro szökéseiben aktív Darwin Atapuma, a cseh Zdenek Stybar (Etixx-Quick Step), és az amerikai Ben King (Cannondale) mozgatták többek között a szökevénycsoportot.

A döntő támadást viszont nem ők, hanem Lilian Celmejane (Direct Energie) indította az utolsó hegy lábánál. Pierre Rolland érezte, hogy utol kell érni, ő is otthagyta a szökevénycsoportot, de végül nem sikerült felérnie honfitársára.  A 23 éves francia fiú élete eddigi legnagyobb sikerét aratta, s csapatát is kilendítette a nyeretlenségi szériából.

A szökevénycsoportból Atapumáért szoríthattunk még, akinek jó esélye volt átvenni a vezetést az összetettben és ezt Celmejane mögött másodikként célba érve meg is tette, 29 másodperccel vezet így Alejandro Valverde (Movistar) előtt, aki 2:06 m hátránnyal érkezett az esélyesek csoportjában, Froome-mal, Contdorral és a többiekkel.

Vuelta a Espana 4. szakasz eredménye:

1 Lilian Calmejane (Fra) Direct Energie 4:05:19
2 Darwin Atapuma (Col) BMC Racing Team 0:00:15
3 Benjamin King (USA) Cannondale-Drapac Pro Cycling Team
4 Andrey Zeits (Kaz) Astana Pro Team 0:00:19
5 Nathan Haas (Aus) Dimension Data 0:00:23
6 Enrico Battaglin (Ita) Team LottoNL – Jumbo 0:00:24
7 Pierre Rolland (Fra) Cannondale-Drapac Pro Cycling Team 0:00:33
8 Chad Haga (USA) Team Giant – Alpecin 0:00:37
9 Jaime Roson (Spa) Caja Rural – Seguros RGA 0:00:40
10 Cesare Benedetti (Ita) Bora-Argon 18 0:00:42

Összetett állás:

1 Darwin Atapuma (Col) BMC Racing Team 13:23:10
2 Alejandro Valverde Belmonte (Spa) Movistar 0:00:29
3 Christopher Froome (GBr) Team Sky 0:00:33
4 Johan Esteban Chaves Rubio (Col) Orica-BikeExchange 0:00:39
5 Nairo Alexander Quintana Rojas (Col) Movistar
6 Samuel Sánchez Gonzalez (Spa) BMC Racing Team 0:01:09
7 Daniel Moreno Fernandez (Spa) Movistar 0:01:11
8 Leopold König (Cze) Team Sky 0:01:13
9 Peter Kennaugh (GBr) Team Sky 0:01:15
10 Gianluca Brambilla (Ita) Etixx-Quick-Step 0:01:23

Vuelta-rovat a Bikemagon: https://bikemag.hu/vuelta-a-espagna_2015

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo