fbpx

Dr. Cseh Veronika világbajnoki címe a Master1 kategóriában

A tájbringa világbajnokság második döntőjét rendezték szerdán Nagyvázsony közelében, és aranyéremnek is örülhettünk az Alpinbike versenyzője, Dr. Cseh Veronika révén.

Ezúttal középtávú pályákon zajlott a harc a VB érmekért. Ez az Elit férfiaknál nagyjából 18 km-es távot jelent, amit 50 perc alatt tekernek végig. A többi kategóriák arányosan rövidebb pályákon bringáznak.

Ezúttal ersőben zajlott a küzdelem

Az előző napi sprintversenytől teljesen eltérő terepen, szinte végig erdőben folyt a küzdelem. Lényegesen könnyebb is volt eligazodni az utak között, mivel azok elég ritka hálózatot alkottak, így nagy utazósebességgel lehetett száguldozni, a viszonylag lapos terepen. Majdnem olyan lett így a pálya, mint egy OX verseny, csak épp nem volt kiszalagozva. És ilyen pályáknál, ahogy lenni szokott, szoros eredmények születtek, az egyenkénti indításos lebonyolítási rendszer ellenére.

Az eltérő jellegű verseny, más képességeket kívánt a megelőző napi döntőhöz képest, így minden kategóriában új győztest avattak. Horváth Marcit azonban ez a feladat sem hozta zavarba, egy nagyon szép negyedik helyet szerzett. Oda kell figyelni még Bedő Csabira is, mert ahogy hosszabbodnak a pályák, úgy csökken közte, és a győztes közötti időkülönbség.

Meg kell említeni még az Elit férfiben, Rózsa László újabb harmincadikhoz közeli eredményét, és Füzy Anna 16. helyét a női Elitben.

Középen az aranyérmes Cseh Roni

Ugyanezen a napon megkezdték világbajnoki küzdelmeiket a Master riderek is. A magyar csapatot és szurkolóikat nagy öröm érte, mert az XC maratonok sikeres versenyzője, Cseh Roni, „odacsapott” a női Masters1 kategóriában, francia, cseh, ausztrál, német ellenfeleinek. Három perces előnye több volt, mint meggyőző! A sportág első magyar világbajnoki címe, nem egy véletlen kicsúszott eredményből született.

A verseny után próbáltuk kifaggatni sikere titkáról, de Roni szerény visszafogottsággal nyilatkozott:

„Lehet hogy még nem vagyok elég öreg a Master kategóriához!?

Maratonoztam a szezonban, nem készültem külön tájbringára. Egy héttel ezelőtt, Érden indultam egy hasonló jellegű terepen rendezett tájékozódási versenyen, hogy kicsit akklimatizálódjak.

Nagy prémiumot biztosan nem kapok senkitől, de lehet, hogy Cser Gabiék csináltatnak egy special edition világbajnoki mezt nekem!”

Aki persze ismeri Ronit, azt tudja, hogy ilyenkor nem kell mindent komolyan venni tőle!

Gratulálunk, mi is a sikeréhez!

Holluby András

Horváth Marcell világbajnoki ezüstérmes!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo