fbpx

Downhill Európa Kupa és világkupa számos magyar indulóval

A következő két hétvégén kettőn is kiemelt rangú downhill-es esemény lesz a környékünkön, amelyeken magyar indulók is szép számban rajthoz állnak. Az első most hétvégén Leogangban, Ausztriában, ami az Európa Kupa második fordulója lesz, majd onnan egyenes út vezet (amennyire az Alpokban ez lehetséges) az olaszországi világkupára, Val di Sole-be.

Lukács Rajmund, Val di Sole világkupa 2011

Haladjunk az időbeli sorrend alapján. Leogang évek óta az egyik legkedveltebb állomása az Európa Kupának, ám idén ez még annyival meg van fejelve, hogy itt rendezik a világbajnokságot is szeptember első napjaiban. Ezek azt eredményezték, hogy 450 induló áll rajthoz a versenyen (ráadásul csak a létszám stop miatt ennyi, hiszen a jelentkezők száma még ennél is jóval több), valamint nagyon erős élmezőny lesz jelen, olyannyira, hogy „kis-világkupának” sem lehet már hívni, ez több annál. Emiatt felesleges is belekezdeni az érkező világklasszis riderek felsorolásába, szinte érdemesebb már azt, hogy ki nem jön, többen sajnos sérülés miatt. Láthatunk majd világbajnokokat, világkupa összetett győzteseket és még sok arcot, akik odaérhetnek az elejébe. „Nem babra megy a játék”, hiszen aki itt most nyer, az a világbajnokságra nézve már egy komoly lélektani előnyt tudhat magáénak a többiekkel szemben.

Egyetlen hétre rá, június első hétvégéjén pedig már az olaszországi világkupára koncentrál minden érdeklődő, hiszen Champéry idei hanyagolásával már minden résztvevő szerint a naptár legkeményebb pályáján mérik össze tudásukat a világ legjobb downhillesei.

És ha ez még nem lenne elég, akkor jöjjön a már korábban említett egyik legfontosabb elem, mégpedig a számos magyar induló, ami downhill világkupán egészen egyedülálló. Ráadásul mondhatni a komplett krém, hiszen köztük van a tavalyi országos bajnokság Elite Férfi teljes dobogója, valamint a Junior Magyar Bajnok is.

Leogangi indulóink:

  • Liszi Attila (LiMiT Racing Team)
  • Lukács Rajmund (LiMiT Racing Team)
  • Szabó Endre (LiMiT Racing Team)
  • Gács Péter (LiMiT Racing Team)
  • Kántor Miklós (2GP LiMiT Team)
  • Ettingshausen Máté (2GP LiMiT Team)

A Val di Sole világkupára már „csak” öt főre fogyatkozik a hazai résztvevők száma, így azonban annál nagyobb support-tal állhatnak rajthoz. Nagyon örömteli, hogy ennyi HUN felirat lesz egy dh világkupa listáján, és itt nem a minőség rovására megy a mennyiség, hiszen a srácok ténylegesen megérdemlik hazánk képviseletét. Hajrá magyarok!

Csütörtök reggel veszi kezdetét a „túránk”, ami közel két hét távollétet jelent, mivel a két esemény között nem jövünk haza, inkább kicsit ki- és rápihenünk a világkupára, és még 1-2 aktívabb program is bele fog férni. Meg hát ott van az olasz tengerpart is, ami mellett tavaly sem tudtunk csak úgy elmenni 🙂

Természetesen folyamatosan adunk majd helyzetjelentéseket a versenyekről és a történésekről, illetve videókkal sem szeretnénk spórolni!

Kedvcsinálóként pedig az ezen helyszíneken készített tavalyi videóinkkal tudunk szolgálni:

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo