fbpx

Downhill Európa-bajnokság fagyban, hóban – VIDEÓVAL!

Mindenki arcára kiült a döbbenet, mikor megérkeztünk az idei Downhill Európa-bajnokság helyszínére, a bulgáriai Pamporovoba. Elérve az 1000 m feletti magasságot, a szitáló esőt felváltotta az egyre sűrűbb hóesés, majd mire felértünk 1300 méterre, már összefüggő hótakaró borított mindent.

Hidegre számítottunk, de hóra nem. Ha pedig a kettő együtt jár, nem egy leányálom a hegyen bringázni, avagy EB-n helytállni. De ha már ez jutott, ezt fogjuk szeretni. A nevezés után a magyar válogatott csapat megindult, hogy felmérje a havas pályát. Persze hatalmas hócsatába fulladt a kezdeményezés, így kissé elnyúlt a pályabejárás.

A 2013-as DH EB magyar különítménye a gyalogos pályabejáráson.

A 2013-as DH EB magyar különítménye a gyalogos pályabejáráson.

A pályáról nagyrészt lelapátolták a szervezők a havat, a többit meg az EB résztvevői taposták le, így egész eredményesen telt a nyomvonalak gyalogos megismerése. Több ismerős és híres arccal is összefutottunk a bejárás során, köztük egy korábbi Európa Bajnokkal, Filip Polccal, akivel egy-két szakaszt tüzetesen át is beszéltünk.

A hó nyújtotta extrém körülményeknek köszönhetően még családiasabb lett a hangulat a versenyzők között, és mindenki nagyon kiváncsian várja az edzések megkezdését, amire pénteken sor is kerül. Külön szépsége, hogy valahol most mindenki kezdőnek számít, hiszen ilyen rangú esemény hóban nem egy mindennapos dolog.

Elvileg péntek reggelig eláll a hóesés, ennek örömére kapunk egy -9 fokot hajnalra és napi maximumra akár már 0 fokot is! Micsoda öröm! 🙂

Sziklakert kis hóval és ismerős alakokkal (Filip Polc és Tomas Toth)

Sziklakert kis hóval és ismerős alakokkal (Filip Polc és Tomas Toth)

A regnáló magyar bajnok Liszi Attila két didergés között a következőt mondta a helyzetről: “Bicajoztam már többször is hóban és magával a hóval még nem is lenne probléma, de a csípős hidegtől és a menetszéltől megfagy kezem-lábam és ez visszavesz a teljesítményemből.”

Ezen kívül még a fagyott talaj jelenthet problémákat, ami szinte felmérhetetlenül csúszik vagy sem a beledermedt víztől. Szerencsére tapasztalatban nincs hiány a srácoknál és reméljük az elmúlt hét év telein a rengeteg versengés hóban, fagyban, jégen meghozza a gyümölcsét. Azt persze sose gondoltuk, hogy ez egyszer EB-n fog kelleni :). Na de majd egy pár dolog eldől pénteken, mikor már élesben is megindul a menet.

Videó a pályabejárásról:

[youtube height=”380″ width=”640″]http://www.youtube.com/watch?v=-E6AEShmE7M[/youtube]

 

Fotóalbum a pályabejárásról itt.

További információk a LiMiT Racing Team Facebook oldalán.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo