fbpx

Dósa Eszter blogja: Vértes, Velence és Bakony Maraton

Dósa Eszter az elmúlt néhány hét eseményeit foglalja össze számunkra, ahol a Vértes, a Velence és a Bakony Maraton jelentette a legemlékezetesebb pillanatokat.

Mindez sajnos EB nélkül, amit ha szívvel nehéz is volt, de józan ésszel végiggondolva be kellett látnom, hogy most nem tudtam volna a tavalyi 10. helyezésemet megtartani; az anyagi oldaláról, illetve az 1000 km-es autózásról nem is beszélve. Azért nincs semmi veszve, a realitások talaján maradva is bőven akad még elérendő cél! Így folytattam a felkészülést az EB hetében is, majd a hét végén dupla maratonozással “nyírtam ki” magam…

A III. Villapark Vértes Maraton keményen móresre tanított. Csodás időre számítottam, így alacsony mintás, 2,25-ös gumikkal felszerelkezve indultunk útnak. Az autóban szunyókálás közben hatalmas zivatarra tértem magamhoz – majd ekkor nyilalt belém a felismerés: hú, bakker, sárgumi otthon, ráadásul még hideg is van. Brrr! Inkább a hőség, azt jobban tolerálom… Ez persze nem kívánságműsor, biztos ennek is lesz valami előnye – csak észre tudjam venni…

Emellett irdatlan fáradt voltam, a motivációm pedig a béka popsija alatt volt. Na nem a rendezvény miatt, hiszen az elmúlt két évben már remek versenynek bizonyult, egyszerűen hosszú, kemény hét állt mögöttem (pénteken már 20 óránál tartott az edzésidőm…).

vertes_1

A rajt katasztrofális volt, egyszerűen nem forogtak a lábaim, a Buda Maratonon tesztelt nutrixxionos RQmax-ot is otthon felejtettem csakúgy, mint a melegítőkrémet. A pulzusom pedig nem bírtam 160 fölé verni! Húha, itt nagy bajok lesznek… S ha ennyi nehezítő tényező még nem volna elég, akkor ott voltak a jó kis saras lejtők. Úgy csúszott a kerék, mintha jégen tekernék. Szuper… Ha itt elesek, akkor pedig kövekre esek, ahogy elnézem. Poór Brigi kolleginát ekkor láttam utoljára. Asszem, ma nem vele, hanem a tereppel fogok küzdeni…

Egyébként nem meglepő a dolog, technikai edzésem sem volt valami sok az elmúlt pár esztendőben… Akire, azaz amire viszont nagyon nem számítottam, az egy előttem 1,5-2 m-re elszáguldó, rémült szarvassuta. Hú, bakker, ha csak 1-2 másodperccel előbb érek oda… Egyből az ominózus internetes gazellás eset jutott eszembe, amikor a rémült állat levitte a srácot a bringáról… 5 percig csak remegtem a bringán, és nem a hidegtől…

Ezek után több magányos szakasz következett, többszöri tolás-futás-rollerezés fel és le egyaránt. A kedvem egyébként nem volt rossz, hiszen nem véletlenül jöttem el erre a jó kis versenyre, egyszerűen el kellett fogadnom, hogy ma a kezdeti 160-as pulzus lesz a maximális is. Az átlagról meg jobb nem is beszélni…

vertes_2

A verseny második körében már egész kellemesre váltott az idő, s a talaj is szépen száradt. Inkább esett volna! Miért mondom ezt? A sárpakolást nem nagyon komálom, másképp viszont nem forgott már a kerék. Nesze neked, széles gumi, száradó talaj. Közben Cseh Roni utolért, amire kissé összekaptam magam, s az emelkedőn igyekeztem ellépni. A második körben egyébként a lejtmenetek már barátságosabbak voltak, persze ezt az agyamnak is meg kellett magyarázni. A cél előtt nem sokkal így Roni újfent utolért, sőt, el is gurult mellettem. Az erdő szélén igyekeztem sprintelni, közben hallva a fiúk kiabálását: éles balkanyar (vagy valami ilyesmi). Persze benéztük mindketten. 🙂

vertes_3

Satufék, megállás. A helyzet nekem kedvezett, így Roni előtt tudtam bemenni a “kapun” – onnét pedig nem volt megállás, sprint a célig. Rég nem volt ilyen izgalmas végszó! Így Brigi után jómagam és Roni lettünk a top 3 célba érkező. Viszont mivel csak életkor szerint voltak kategóriák, így megszerezhettem életem első Master 1-es aranyérmét. Fura érzés volt…

A verseny után Szilárddal és Ritával Gárdonyba autókáztunk; a másnapi II.CUBE Velencei-tó MTB Maraton előtt Tirszin Jani és Icus vendégszeretetét élvezve. Igazi felüdülés volt a közös “bandázás” illetve a kiadós alvás. Lélekben teljesen felkészülve a sárra (persze változatlan gumikkal) vágtam így neki másnap a Drótszamár Kempingből rajtoló, 64 km-es távnak.

A lassú rajt nem kezdődött túl jól, ugyanis egy virgonc ifjú titán egy beszűkülő gyalogos sávnál úgy bevágott elém, hogy le kellett tennem a lábam, ha nem akartam elesni. Mintha számított volna az a 1,5 m hátrány, ami akkor érte, kényelmes poroszkáló tempónál… De sebaj, nem zsémbelek, jó, hogy ne lett nagyobb, tömeges baj belőle. Egy kemény, min. 15%-os aszfalt emelkedőnél már mindenki rákapcsolt – aki bírt -, én pedig azon igyekeztem, hogy mindig lássak magam előtt bringást. A pályajelölés egyébként 5*-ös volt, kicsit talán túl sok is volt a szalag… persze inkább több, mint kevesebb!

velence_1

A pálya, nagy meglepetésemre, alig-alig volt saras. Az igazat megvallva sosem tekertem még erre, így örömmel konstatáltam a köves terepet. Az erdei szakaszok azért ragadósabbak voltak, de lényegében tekerhető volt a pálya 95%-a. Nem hittem volna, hogy ennyire más itt a talaj. A bringát persze igyekeztem alaposan felkészíteni a másnapi sárra – alapos csutakolás és a láncnak sár víz ellen is szuperül védő Squirt láncwax. A pálya maga egyébként nem volt “virágszagolgatós”, kemény, szinte xco-s jellegű kaptatókkal is meg kellett birkóznunk. A legkeményebb elem azonban vasárnap a szél volt: a fennsíkon majd’ levitt a bringáról!

Az előző napihoz hasonlóan, itt is két körben kellett teljesíteni a távot, azonban úgy tűnt, keményebb limitidővel. A második kört már jobban élveztem, addigra sikerült jobban kimozgatni a lábaimból az előző napi maraton “jeleit”. Az eredményhirdetést követően Pestig telekocsi Szilárdékkal, majd – egy váratlan fordulatként – egy jó kis esti koncert következett az A38 hajón. Nem mondom, hogy a heti 26 óra mozgás után “Fitti Palkó” voltam, de annyira szuperül játszott a Spock’s Beard, hogy egyszerűen nem éreztem az idő múlását. Szóval az aktív pihenést már vasárnap este elkezdtem. 🙂

A következő hét pedig határozottan pihenősebb lett – el kell fogadnom: az idei év nem ezen szakaszában tudok szárnyalni. De, mint ahogyan a Kelly’s Bakonyerdő Maratonon nyújtott teljesítményem is mutatta, alakul a molekula! Habár határozottan pihentebben álltam rajthoz, izgalomban nem volt hiány, hisz a rajt előtt a bringa gyors beállításra szorult, ami a melegítéstől vette el az időt. Azonban ettől eltekintve minden szokásos teendőt elvégeztem: megfelelő reggeli, melegítőkrém a derekamra is, s az új “szerelmem”, az RQmax rágótabletta – jobban is ment a rajt! Az éjszakai eső hallatán azért ráncoltam a homlokom, hiszen a saras lejtőket nem szerettem meg az előző hét után (sem)…

Emellett volt egy nagy adag kíváncsiság is bennem, mi fog történni a kiírt 70km-en: a lábaim visznek-e majd, illetve mennyire bírom majd felverni a pulzusom. Mert a múlt heti, vértesi 150-es átlaggal nem lehet versenyt nyerni…

bakony_6

A rajtot követően igyekezetem szépen pörgetni, s jól helyezkedni . A Kőris-hegyre vezető emelkedőn határozottan jól éreztem magam – kiváltképp azért, mert végre sikerült egy egész erős tempót mennem, s az órám is szebb értékeket mutatott. Hurrá!

Már csak nem szabad nagyon leejteni a pulzust, s nem lesz baj – gondoltam ezt mindaddig, amíg a csúcsra felérve meg nem kezdtem a lejtőzést. Ááá – ez nagyon gáz! Na nem a nyomvonal, hanem ahogyan ezt abszolválom. Saras volt, s habár most nagyobb mintázatú, s keskenyebb gumival tekertem, a múlt heti csúszdázás emlékei be-bevillantak. Hát jó, akkor ha lassan is, de mindenképp bringán fogom teljesíteni. Brigi és Balázs az adandó alkalmat kihasználva szépen el is húzott mellettem, majd utánuk egy fiú banda fejezte ki nemtetszését a tervem illetően. Jogos, de én meg nem kockáztatok.

Az aszfaltra kiérve láttam még a bolyt, amiben Brigi is volt, így megkezdődött az üldözés – hol egyedül, hol váltott vezetéssel (köszönöm a team-munkát a kollégának!); a fullra “kilockolva” az össztelós Scottie-val élvezet az aszfalton való száguldozás is! Meg is lepődtem rendesen, hogy ketten fel tudtunk érni a bolyra. Így szerencsére látótávolságon belül maradtam, sőt, mire elértük a Cuha patakot, már újra ott is voltam Brigiéken. Ez bizakodással töltött el – ha relatíve síkon fel tudtam érni, az emelkedőkön biztosan nem lesz gond!

Az egyik emelkedőn sikerült kisebb merényletet elköveti magam ellen: az egyik srác láncbontót kért, én viszont nem bírtam kivenni a zsebemből. Harmadszorra végre rányúltam, közben persze a pumpám is kirepült – mindez persze hol máshol, mint egy köves-saras emelkedőn, Brigivel a hátam mögött, a Kőris-hegy előtt kb. 5-6 km-rel. Ekkor persze nem gondoltam arra, hogy még hiányozhat az a pumpa vagy láncbontó… de nem fog. Ma nyerni fogok – biztattam magam.

A patakátkelés után kis pihenés következett, szépen lemenet a narancsos Nutrixxion gél, majd vártam az adandó alkalmat, hogy visszavegyem a vezetést – hol máshol, mint az emelkedőn. Ekkor kezdtek felpörögni az események. Egy kaptatós emelkedőn sikerült egy srácot “beékelni” kettőnk közé – és már gyújtottam is be a rakétákat! Nem mondom, hogy jól esett, de abban reménykedtem, hogy üldözőim sem éreznek másképp, s majd meglátjuk, ki bírja tovább! 🙂

A hosszútáv leválását követően útbaigazítottunk pár kollégát, akik tovább robogtak a mi távunkon – minket pedig egy hirtelen jobbos kanyar viccelt meg. Az előttem tekerő srác be is nézte, nekem volt még időm lassítani – az egyik előny, ha óvatosabb vagy lefelé… 😉 A kormányra ragasztott szintrajz segítségével jól tudtam tervezni a frissítést is, bár nem volt egyszerű beosztani a fél liternyi izót a Kőris-hegy második meghódításáig. A verseny reggelén azonban mindig túltöltöm magam, így nem száradok ki. És egyébként is: végre MELEG van! 🙂 A második Kőris-mászás vége alapvetően kemény, a saras terepen mos sem volt egyszerű dolgunk.

Fenn kis szusszanás, egy nagy harapat sós-mogyorós szelet, két hatalmas slukk izó, míg Viktor állít az első váltón, majd uzsgyi lefelé. Ha nincs sár, azért nem lesz könnyű engem elkapni! Szerencsére voltak szakaszok, amik azonnal bevillantak, amikor elhaladtam, ahol pedig bizonytalan voltam, ott maradt a keréknyomokra való támaszkodás. De előbb-utóbb, mindig találtam valami megerősítést. Pár szalagot mindenesetre szívesen vettem volna még.

15 km-rel a vége előtt , a murvás kaptatón már azért csak lesegettem hátra a kanyargós hegyoldali úton, de szerencsére a Balázs-Brigi expressz vonat nem jött. A szintrajzot nézve még várt rám egy utolsó lejtőzés a cél előtt, ami ki tudja, mennyire lesz “fogós”, így egy “agydurrantó” XX-géllel biztosítottam az erős tempót fel is – le is. Egy kellemes meglepetés azonban ért, méghozzá az utolsó lejtőzés Bakonybél széléig. Mesés, kacskaringós kis katlan vezetett a faluig, több volt, mint élvezetes. Ilyet még, sokat, ha lehet! 🙂

A hab a tortán már csak a célon való áthaladás volt – igen, megcsináltuk! Mert igencsak jól jött az összedolgozás, csakúgy mint a plusz kulacs a hegytetőn. Nem beszélve a biztatásról, ami segített abban, hogy a táv második felében “oda tudtam lépni”. Lehet, idén ez lesz a taktika… bár az “első emelkedő”-s verzió picit megnyugtatóbb. 😉

bakony_3

Így az abszolút sorrend jómagam, Brigi és Albert Kati lett; Felnőtt kategóriában Ringelhann Fanni érkezett a harmadik helyen. A fiúknál BBB, azaz Blazsó-Buruczki-Búr sorrend alakult ki. Az egyetlen dolog, ami kicsit mégiscsak rossz szájízt hagyott bennem a verseny után, az az engem ért (hivatalossá nem tett) vád, hogy levágtam egy szakaszt a távból. Egyszerűen nem értettem, nem értem még most sem, miért merülhetett fel ennek kérdése, hiszen végig a jelzéseket követve, másokat is útbaigazítva(!), teljesítettem a távot – ráadásul az órám szerint mind a hossz, mind a szintemelkedés rendben volt. Szóval véleményem szerint nem hibáztam.

Az eredményhirdetést követően azonban egy díj még gazdára várt: a Kőris-hegyet leggyorsabban abszolváló lányként egy csodás egyedi díjat vehettem át – köszönet érte Vock Balázsnak!

Eredménylista – Bakony Maraton

Eredménylista – Vértes Maraton

Eredménylista – Velence Maraton

A fotókért köszönet Kenyeres Zsoltinak és Tirszin Janinak, a fuvarért pedig Marcinak és Szilárdnak!

Hétvégén újra maraton – Szilvásváradon!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo