fbpx

Dósa Eszter blogja: Szilvásvárad Maraton

A Szilvás Marci általában esős-sáros verseny, ennek ellenére (plusz a hét közbeni nyárias idő okán) nagyon bíztam abban, hogy porozni fog a pálya. Hát, majdnem…

szilvas10

Azonban a középtáv pályáján a nagy dagonyázás elmaradt, s habár volt néhány saras szekció, csak megembereltem magam, s behúztam az abszolút első helyet. Ehhez persze nem jött rosszul egy kis legális dopping sem: az új, kék(!) WTB kerékszettem! :-)

Ez a mostani iromány azonban nem kerék teszt, úgyhogy jöjjön a verseny!

A reggel egész jól indult (leszámítva egy kis reggeli összekülönbözést Viktorral), időben megérkeztünk a lovasstadionba, sátorállítás, nevezés, kulacsok betárazása, s egy kis szüttyögés (mert arról sajna nem könnyű leszokni) …

szilvas7

A csapatból szép számmal álltunk rajthoz, többek közt Viktor is, így a frissítést a most “debütáló” kedves ismerősömre, Szabó Tamásra bíztam. Viktor egyébként egy Kross R9-est tesztelt, biztos, mert nem hisz nekem, hogy tényleg jófélék ezek a 27,5-es gépek… ;-)

szilvas16

A rajtnál még nem voltam teljesen ráhangolódva a versenyre, amit, azt hittem, az első km-ek majd rendbe megváltoztatnak. Erre azonban még várni kellett, nem is keveset!

szilvas4

Sok minden járt a fejemben, ahelyett, hogy csak az előttem álló 64km-es táv minél gyorsabb megtételén gondolkodtam volna. Ez öngól volt. Olyannyira, hogy az Ördögoldalon Cseh Roni és Surán Mónika látómezejébe is kerültem.

szilvas14

Ezt azonban csak utólag tudtam meg, hisz a köves-saras meredek emelkedőn az ember nem hátrafelé szokott tekintgetni… ;-)

Egyébként lehet, pont erre lett volna szükségem, már jóval korábban, mármint ahhoz, hogy elkapjam a fonalat, hisz pár évvel ezelőtt hasonló eset történt. Akkor Módos Gabi csapott hátba, amitől úgy megtáltosodtam, hogy csak na! Azért mégiscsak ösztönzőbb, ha kolleginával, nem pedig a fiúkkal kell meccselni.

szilvas1

A sípályán felfelé kaptatva persze továbbra is “moziztam”: bakker, mennyire cudar idő volt tavaly ilyenkor… brrrr! Minden egyes pillanat lepergett előttem… De átfordítva a gondolatmenetet inkább arra irányítottam a figyelmem, hogy mennyire szerencsések is vagyunk most, hogy csak több-kevesebb sárral kell szembenéznünk, az eső és a jég elkerül. S egyébként is, kellemes meleg van!

Fenn, a kulacsom szépen megkapom Tamástól, akinek “cserébe” az üres kulacs mellé egy zacsi Nutrixxion Endurance port is adok – ha el tud menni az utolsó frissítőig, szívesen veszek még egy flaska “tápoldatot”. :-)

Az idő elég trükkös volt: nem volt az a brutális hőség, viszont eléggé párás volt a levegő – rólam pedig szakadt a víz… Ilyenkor lehet ám észrevétlenül kiszáradni, ha nem figyelsz oda magadra!

Az új kulacsba belekortyolva, szinte varázsütés-szerűen magamhoz tértem (és ez most nem vicc!), a fejemben helyreállt a rend, s kezdődhetett a verseny – cirka 2 óra versenyidőnél… Lehet, a rajtkulacsba is kellett volna egy kis XX-Force “agydurrantót” keverni?! ;-)

szilvas5

A lejtmeneteket is elkezdtem jobban élvezni, s a sarasabb részeken is kontrollálni tudtam a bringát. S megfogadtam: senki kedvéért le nem térek az ideális nyomról! A bakony-béli bukfenc óta a bal bordáim rendesen jeleznek, ha túlfeszítem a húrt (a röntgen szerint azért nincs vész…). Egyébként csak magam okolhatom a történtekért… de ez más lapra tartozik.

Szóval beindult a gépezet, s a kívánatos “vérszem” is megjelent, amikor már többedjére előzgettük egymás egy csoport kollégával, benne Erős Andrissal és Simonyi Ákossal.

Az utolsó, kb. 10 kilis lejtőn már magamat is meglepve száguldottam lefelé (Setit meg pláne!), s ha azzal a pár rövidtávossal szerencsésebb helyen találkozok, esélyes, hogy pár másodpercet meg tudok őrizni a fiúk előtt.

szilvas6

Na nem mintha számítana is valamit, s egyébként sem a náluk is gyorsabb célba érés volt az elsődleges akkor, hanem hogy végre eresszem már el azokat a szegény fékkarokat (most persze csak sarkítok), s vegyem fel a pályaszakasz ritmusát. Jajj, de jó volt! :-)

A nap két további apró fénypontja a szimmetria jegyében tündökölt, hisz mind a rajtszámom (404), mind pedig a célba érkezési időm (3:23) szimmetrikus volt. :-)

szilvas8

A célban gyors élménybeszámoló, közben megérkezik Cseh Roni és Surán Móni 9 ill. 12 perc elteltével. Az ember azt hinné, hogy oké, most már nem kell rohanni, hisz célban van, nálam azonban ez sosincs így. Az eredményhirdetés előtti időbe annyi mindent bele szeretnék még sűríteni, amennyit csak lehet: levezetés, zuhany, barátokkal-ismerősökkel beszélgetés – különösen ez utóbbi az, amire az idő sosem elég… Most épp a bringamosást áldoztam be ez utóbbiért, de köszönet Viktornak, az utolsó pillanatban azért lett az R+-nak egy fotogénebb oldala is. :-)

Az elit női dobogóra végül Manka és Ringelhann Fanni társaságában állhattam fel.

szilvas19

Az elit fiúknál (hosszútávon) meglepetés-győzelem született: Wouter Cleppe ért elsőként célba Vigh Zoli és Szatmáry Andris előtt.

A Vitalitás SE – Kross csapatban vasárnap a lányok gyűjtötték az érmeket: Vanessza (U15) nyakába bronz-, míg újdonsült csapattársunk, Gévay Lilianna  (Master 3) nyakába aranyérem kerülhetett! Gratula!

Eredménylista

A frissítést Szabó Tamásnak, a fotókat Kenyeres Zsoltinak, Molnár Tibornak és Tirszin Janinak köszönöm!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo