fbpx

Dósa Eszter blogja: Roc d’Azur

Ha a szezonom utolsó versenyét kellene két szóban jellemeznem, valószínűleg a “szélsőséges” és a “kapkodós” kifejezés lenne a legtalálóbb. Hosszas levelezgetés és huza-vona után végül az utolsó utáni pillanatban sikerült eljutni az immár 30. jubileumát ünneplő Roc d’Azur-ra.

A bringás rendezvénysorozat 83 km-es maraton futamán állhattam rajthoz – mivel ez a táv kapta a Marathon Series minősítést – s biztosíthattam be világranglista-vezető pozíciómat idénre az ott elért 6. helyezésemmel.

rocdazur9Szóval összességében nincs okom a panaszra, épp ellenkezőleg: hálás vagyok a lehetőségért, hogy ott lehettem, s “kipaszírozhattam” magamból a maradék fizikális-szellemi-lelki tartalékokat. Az pedig, hogy mekkora információ-szegénység jellemezhet egy elvileg komoly és nagy rendezvényt, más lapra tartozik… Egyébként rendesen “ki is borult a bili”, amikor sokadszorra kellett szembesülnöm azzal, hogy nem mennek gördülékenyen a dolgok. Így utólag azonban igyekszem inkább a pozitív oldalát megragadni, mert volt ám az is bőven!

Ennek a versenynek a története másfél hónapra nyúlik vissza: ennyi idő alatt nem voltak képesek a szervezők regisztrálni a nevezésemet (először elhajtottak, mondván júniusban betelt a létszám, majd egyszerűen nem válaszoltak az emailjeimre). Hát UCI-szintre vittem a dolgot még Malajziában, s Jeremy Christmas UCI főbíró közbenjárására, illetve többszöri telefonálgatás eredményeképp végül csak felkerült a nevem a rajtlistára. Fél nappal a tervezett indulás előtt… Nem mintha a maláj út előtt minden sínen lett volna, de nagyon nem szeretném, ha ez már mindig így zajlana…

Marci és Viktor közreműködése volt a másik mérföldköve annak, hogy lejuthattam az Azúr-partra, hiszen 1400 km-t levezetni nem egyszerű történet! Egy kempingben béreltünk egy kis mobilházat, mintegy 20 percre a verseny helyszínétől.

rocdazur17

Délután nevezés (szintén problémákkal tele) és átmozgatás terepen, majd vacsora és szundi, ugyanis másnap reggel 8.00-kor rajtolunk.

Sötétben ébredtünk, sötétben reggeliztünk, de hogy még sötétben is autóztunk át a rajtterületre?! Bakker, a nap fel sem fog ma kelni?!?  10C fokos friss, szeles reggel fogadott minket a rajtterületre érve, tehát aláöltözet és kartyű elengedhetetlen, plusz széldzseki a zsebbe, végszükség esetére. A többit majd a verseny heve elintézi. ;-)

A nap végül csak előbukkant, a rendezők fejében azonban még igencsak szürkület volt: a rajtszámom alapján betereltek az amatőr fiúk mögé. Igen ám, de sehol sem láttam a többi lányt. Hát visszamentem, újra megmutattam a rajtszámom, mire kapcsoltnak, s sűrű bocsánatkérés mellett a valós helyemre irányítottak. rocdazur12

Ekkor már úgy voltam vele, hogy a pályának fantasztikusan jónak kell lennie, hogy a verseny mérlege pozitív irányban billenjen! Az előző napi átmozgatás alapján úgy tűnt, az is lesz, de várjuk ki a végét. A rajtunk végül – újabb szervezési hiba miatt – a fiúkkal együtt történt. A pálya 1 km-t követően beszűkült, így – ha nem tudsz úgy sprintelni, mint az elit fiúk, beszorulsz, s jön az álldogálás.

Mire túljutottunk a szűkítőkön, a nagy tömegben fogalma sem volt az embernek, hol van; csak tippelni tudtam, hány lányt előztem meg a rajtnál, s csak egy előttem lévőt tudtam felismerni. A rajtszámok alapján lehetetlen volt, fiúk-lányok egyformát kaptak.  De sebaj, lehet a fiúkkal is meccselni, a lényeg, hogy nem szabad lassulnom!

rocdazur16

Amikor megkezdtük az első emelkedőt, minden rosszkedvem elszállt, s nem csak azért, mert odafigyelős kaptatókon kellett felküzdenünk magunkat szép libasorban. Ha elbambultál, vagy hibáztak előtted, maradt a tolás.

Ha a hazai terephez kellene hasonlítanom a pályát, a Pilis jut egyből eszembe, a külföldi versenypályák közül az andalúziai vagy ciprusi volt ehhez hasonlatos: sok szikla illetve apró kavics, s jobbára kemény talaj. A verseny profilja hasonló volt a hazai maratonokéhoz 200-300m-es emelkedőivel; annyi különbéggel, hogy a 83km-es távra jutó szintemelkedés 2700 m volt.

szintrajz_rocdazur

A rajt-cél terület pár km-ét leszámítva sík szakasszal nem lehetett találkozni. Ami számomra a legemlékezetesebb volt, a sok-sok technikás lejtő! Hatalmas élmény volt, ahogyan a fiúk mögött felbátorodva sorra oldottam meg az “egyedül-nem-létezik-hogy-ott-le-lehet-menni” típusú lejtmeneteket.

rocdazur17Persze volt azért olyan, amihez még “kicsi” vagyok, de így is bőven túlteljesítettem magam! :-)

Az egyetlen kolleginát, akit magam előtt láttam, a 30. km-nél, a pálya legmagasabb emelkedőjén tudtam leszakítani, addig egymást előzgettük. A második frissítőnél azonban Viktortól valami olyasmit hallottam, hogy valaki nagyon ideges, de a mondandója lényegét nem sikerült megértenem. A verseny után azon viccelődtünk, hogy legközelebb táblát fognak mutatni, hátha a vizuális kommunikáció jobban megy… Az egyetlen, amire koncentrálni tudtam, az volt, hogy pontosan átvegyem a feladott kulacsokat.

Mint utólag kiderült, az előttem csupán 2 percre lévő osztrák leányzó volt nagyon feszült…

rocdazur1

Ezt követően egy 3-4 fős fiú csoporttal igyekezetem tartani a tempót. Apropó fiúk. Nagyon meglepett, hogy a többségükkel kemény, már-már erőszakos meccseket kellett vívnom egy-egy előzésnél, a férfiúi hiúság (vagy nem tudom, mi) igen komoly motivációs tényező a francia kollégáknál… ;-)

A verseny harmadik órájában éreztem, hogy holtpont közeleg. Igazából nem volt komoly a bajom, nem görcsöltem, okosan frissítettem, csupán annyi történt, hogy elfáradtam. A helyzetet a kedvenc Nutrixxionos géljeimmel igyekeztem menteni: a kólás és a mentolos gél helyre is rázta az agyam! Egyébként a legfinomabbakat mindig a legnehezebb pillanatokra tartogatom, hisz minden “jó”-ba kapaszkodni kell!

rocdazur18

Kellett is az összpontosítás, ugyanis remek, ám igencsak defektveszélyes egynyomos ösvényeken kellett ereszetni a bringát. A single trail szekciókból egyébként nem volt hiány, azonban nagyon fontos, hogy jó csapatban legyél, ne kelljen megállni, vagy leszállni ott, ahol nem is igazán lehet? Fura is volt, hogy többször tartottak engem fel, mint én másokat. ;-)

Na jó, azért az sem mindegy, a mezőny melyik részében teker az ember!

rocdazur15

Az utolsó hegyről leérve már kezdtem fellélegezni, hiszen már csak 8 km a cél, ráadásul teljesen sík szakaszt kell “letudni” pár katonai híddal, erdei csiki-csukival és egy tengerparti szakasszal. A fellélegzés viszont elmaradt, amikor megláttam a tengerparti szekciót. Na nem a “homokozó” zavart, hanem sokkal inkább a felfelé vezető lépcsők és a kanyarok – alattunk a tengerrel. Bár meg kell hagyni, nagyon szép kis szakasz volt, sok-sok lelkes nézővel!

rocdazur13 5.30-as idővel aztán csak sikerült áthaladnom a célvonalon. Huh! Ennyire kifáradva nagyon rég nem voltam, az egész szezont a lábaimban éreztem, nem csak ezt a 83km-t. Percekig csak “alapjáraton” működött az agyam: egy árva szóra nem emlékszem, kivel miről beszélgettem. Pedig alkoholos izót nem osztogattak egyetlen frissítőben sem. ;-)

rocdazur4

Kis szusszanást követően bringamosás, kis séta az expo-területen, majd vacsora és alvás.

A másnapot is kinn töltöttük a versenyközpontban, ugyanis pár óra nem volt elegendő ahhoz, hogy végiglátogassuk a rengeteg kiállítóval, az extrém szakágak bemutatóival illetve sok bringás és nem bringás hírességgel. Meglepetésemre, a Michelin baba nem is olyan hatalmas, mint ahogy azt képzeltem… ;-)

Minket leginkább a bringatesztelés része érdekelt, kiváltképp, amikor megláttuk, hogy tandem montit (!) is ki lehet próbálni!

rocdazur19

Először csak a sík terepen próbálkoztunk, majd a többieket látva (ti. tandem-monti versenyre is sor került aznap), kimerészkedtünk “igazi” montis terepre, konkrétan a maratonpályánk első hegyét is megmászva. El nem hinnétek, mit lehet művelni egy ilyen bringával! Olyan meredek kaptatón hajtottunk ki, ami “szingli” bicóval is elgondolkodtatja az embert.

rocdazur10

Én – természetesen – hátul ültem, ami a lejtőzésnél különösen jó volt, hisz nem tudtam, mitől is kell tartanom. A pályabiztosítók csak mosolyogtak, amikor meglátták, miben törjük a fejünket, de rengeteg meredek és technikás szakaszt meg lehetett vele oldani. Mondanom sem kell, akkor ültünk először tandem-montin… ;-)

Egy biztos, komoly összmunkára van szükség, hogy mind a sebesség, mind az egyensúly megfelelő mértékű legyen.

rocdazur3Ezzel a versennyel számomra is befejeződött az igencsak hosszúra nyúlt szezon – bőven lesz mit kipihenni. Mindenekelőtt azonban szeretném megköszönni a segítséget és  támogatást a Biker Kft-nek, hogy Scott kerékpárral, Bell és Giro bukóban, Sram alkatrészekkel, valamint Sidi cipőben érhettem el ezeket az álmaimat is túlszárnyaló eredményeket. Továbbá köszönet illeti a Nutrixxiont, hogy prémium minőségű termékeikkel a verseny előtt, alatt és után is biztosítani tudtam szervezetem számára vitalitást. A FitExport Kft-nek a Polar termékek révén nyújtott segítséget köszönöm, míg az AMcomp számítástechnikának (Marcinak és Szaszának) a versenyekre való eljutásban nyújtott segítségért vagyok hálás, Vitéz Istvánnak pedig az s.o.s. alkatrészgyártásért. A Magyar Kerékpársportok Szövetségének, ill. az MTB Szakágának, csakúgy mint Egyesületemnek, a Vitalitás SE-nek, valamint a monti és triatlon szakosztály minden tagjának a pozitív hozzám-állást és a pártfogolást köszönöm – nagyon jó Közétek tartozni!

Legfőképp azonban páromat és edzőmet, Szász Viktort illeti köszönet, aki összefogta, koordinálta szétszórtságomat illetve edzésmunkámat, csakúgy, mint a versenyekre való felkészülést, eljutást és a profikat is meghazudtoló frissítést és technikai segítséget. Végül, de nem utolsósorban Mindenkinek, aki követi sportpályafutásomat, illetve egy kedves szóval vagy akár építő jellegű kritikával hozzájárult ahhoz, hogy a fejlődés rögös útján továbbhaladhassak, s lelkes amatőrként a profik világában is maradandót alkothassak.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo