fbpx

Doppingvizsgálatok új korszaka: minden idők legnagyobb csillaghullása következhet be

Illés Bálint kerékpáros mesteredző a német WDR nyomán azokról a friss és fontos antidopping szabálymódosításokról ír, melyek alapjaiban rendíthetik meg a nemzetközi sportéletet:

Új fejezet kezdődhet a dopping ellenőrzésben, a szabályok és két laboratórium jóvoltából (az ARD-dopping szerkesztőség, WDR forrásából 2013-11-16, 14:04).

Fotó: DPA

Fotó: DPA

Alig fejeződött be a WADA tisztújító közgyűlése Johannesburgban, még látni lehetett a leköszönő elnök hátát, azonnal érdemi változásokról döntöttek. A cikk szempontjából a 8 évre visszamenőleges vizsgálatokról szóló rendelkezés az érdekes, valamint a 4 évre felemelt eltiltási idő.

Ezzel szinte párhuzamosan az ARD arról értesült, hogy két európai doppinglaborban lehetségessé vált (korábban csak nagyobb mértékben, és csak rövid időre) visszamenőleg kimutatni a kor „kedvenc” anabolikus szteroidjait.

Az Oral-Turinabol-ról, (Ben Johnson ezzel bukott meg), és az igen népszerű Stanazolról van szó. 1988 óta rengeteg vizeletmintát ellenőriztek, ami akkor negatívnak bizonyult. Még 2012-ben is, ezekben a mintákban észrevétlenül maradhattak ezek a szteroidok, a vizsgálati módszerek még nem elég kifinomultsága miatt.

Grigorij Rodchenko, a moszkvai laboratórium vezetője szerint: „Az új kimutatási módszerrel ma már mintegy 100 vizeletminta pozitív lenne, amely korábban negatív volt”. Rodchenko most visszamenőleg hat hónapban határozta meg a kimutathatósági küszöböt, ami lényegesen nagyobb, mint korábban volt.

Elegendő bizonyíték Kölnben.
Ez vonatkozik a stanazolra, ugyanis már eddig, hála az új kimutatási módszernek, több mint 100 pozitív vizelet mintát fedeztek fel a kölni laboratóriumban is. Hans Geyer, a kölni doppingelemző azt mondta, hogy csak az ő munkacsoportjánál több mint 100 pozitív mintát találtak, amely korábban nem lett volna kimutatható.

Mindkét anyag klasszikus anabolikus szteroid, és nagyon hatékony. „Oral-Turinabol nyomait fedeztek fel például a 2013-as atlétikai világbajnokságot megelőző verseny előtti tesztelések során a vizelet mintákban” – mondta Rodchenko. A korábban vezető teljesítményfokozó szer, az Oral-Turinabol súlyos egészségkárosodásokat okozott az egykori NDK sportolóinál.

Hans Geyer hisz abban, hogy a „biokémiai szempontból új kimutatási módszerek által újra tesztelt mintáknak köszönhetően biztosan meg lehet találni a pozitív esetek kapcsán, melyek a magas kockázatú sportok”.

A NOB orvosi bizottsága meglepődött.
A NOB orvosi vezetőjét, Arne Ljungqvist-et meglepték a magas számok, egyben sürgette, hogy a fagyasztott mintákat újra vizsgálják meg: „Ez az eset jól példázza, hogy szükség van az olimpiai minták újratesztelésére, és ezt el fogják végezni, és ehhez megvan a mandátumuk is”.

Ez azt jelenti, hogy 8 évre visszamenőleg akarják az összes olimpiai vizeletmintát újra tesztelni. Természetesen ez nem csak a játékokon levett mintákra lesz érvényes, hiszen a WADA főigazgatója, David Howman is támogatja a NOB akaratát, ami azt jelenti, hogy elméletileg 8 évre visszamenőleg valamennyi vizeletmintát újra fogják tesztelni, az eredményeket továbbítják majd a NOB felé.

.

Általában nem szeretek a doppinggal foglalkozni, de ezeket az információkat azért osztom meg, hogy a sok varjú, mert a hollók nemesebbek ennél, befoghassák végre a csőrüket, és az állandó hiper-szkeptikus dumájukat legalább halkabbra fogják – mondja Illés Bálint mesteredző, aki a német WDR nyomán azokról a fontos antidopping szabálymódosításokról ír, melyek alapjaiban rendíthetik meg a nemzetközi sportéletet

Új fejezet kezdődhet a dopping ellenőrzésben, a szabályok és két laboratórium jóvoltából

Az ARD-dopping szerkesztőség, WDR forrásából 2013-11-16, 14:04

Alig fejeződött be a WADA tisztújító közgyűlése Johannesburgban, még látni lehetett a leköszönő elnök hátát, azonnal érdemi változásokról döntöttek. A cikk szempontjából a 8 évre visszamenőleges vizsgálatokról szóló rendelkezés az érdekes, valamint a 4 évre felemelt eltiltási idő.

Ezzel szinte párhuzamosan az ARD arról értesült, hogy két európai doppinglaborban lehetségessé vált (korábban csak nagyobb mértékben, és csak rövid időre) visszamenőleg kimutatni a kor „kedvenc” anabolikus szteroidjait.

Az Oral-Turinabol-ról, (Ben Johnson ezzel bukott meg), és az igen népszerű Stanazolról van szó. 1988 óta rengeteg vizeletmintát ellenőriztek, ami akkor negatívnak bizonyult. Még 2012-ben is, ezekben a mintákban észrevétlenül maradhattak ezek a szteroidok, a vizsgálati módszerek még nem elég kifinomultsága miatt.

Grigorij Rodchenko, a moszkvai laboratórium vezetője szerint: „Az új kimutatási módszerrel ma már mintegy 100 vizeletminta pozitív lenne, amely korábban negatív volt”. Rodchenko most visszamenőleg hat hónapban határozta meg a kimutathatósági küszöböt, ami lényegesen nagyobb,(Kiemelés tőlem.) mint korábban volt.

Elegendő bizonyíték Kölnben.

Ez vonatkozik a stanazolra, ugyanis már eddig, hála az új kimutatási módszernek, több mint 100 pozitív vizelet mintát fedeztek fel a kölni laboratóriumban is. Hans Geyer, a kölni doppingelemző azt mondta, hogy csak az ő munkacsoportjánál több mint 100 pozitív mintát találtak, amely korábban nem lett volna kimutatható.

Mindkét anyag klasszikus anabolikus szteroid, és nagyon hatékony. „Oral-Turinabol nyomait fedeztek fel például a 2013-as atlétikai világbajnokságot megelőző verseny előtti tesztelések során a vizelet mintákban” mondta Rodchenko. A korábban vezető teljesítményfokozó szer, az Oral-Turinabol súlyos egészségkárosodásokat okozott az egykori NDK sportolóinál.

Hans Geyer hisz abban, hogy a „biokémiai szempontból új kimutatási módszerek által újra tesztelt mintákban biztosan meg lehet találni a pozitív esetek kapcsán, melyek a magas kockázatú sportok”(Kiemelés tőlem).

A NOB orvosi bizottsága meglepődött.

A NOB orvosi vezetőjét, Arne Ljungqvist-et meglepték a magas számok, egyben sürgette, hogy a fagyasztott mintákat újra vizsgálják meg.

Ez az eset jól példázza, hogy szükség van az olimpiai minták újratesztelésére, és ezt el fogják végezni, és ehhez megvan a mandátumuk is”.

Ez azt jelenti, hogy 8 évre visszamenőleg akarják az összes olimpiai vizeletmintát újra tesztelni.

Természetesen ez nem csak a játékokon levett mintákra lesz érvényes, hiszen a WADA főigazgatója, David Howman is támogatja a NOB akaratát, ami azt jelenti, hogy elméletileg 8 évre visszamenőleg valamennyi vizeletmintát újra fogk tesztelni, az eredményeket továbbítják majd a NOB felé.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo