fbpx

Dobogón Los Angelesben – Benkó Barbi blogja

Világkupa-ezüstérmes mountain bike versenyzőnk, Benkó Barbara első versenyén, egy cyclocross futamon vett részt kaliforniai táborozása során, s rögtön dobogós helyen végzett. Erről mesél legfrissebb blogjában:

Az első cyclocross versenyem Kaliforniában a makacs betegség, antibiotikum kúra és hosszú versenymentes időszak után. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű menet, főleg, hogy még mindig nem ürült ki a szervezetemből a lórúgás adag gyógyszer és persze az edzéseket sem tudtam úgy végezni a betegség alatt, mint kellett volna, arról már nem is beszélek, hogy nem egy leányálom felvenni a versenyt olyanokkal, akik szeptember óta küldik a versenyeket és ki vannak edzve, mint egy versenyló. De nem is azért mentem, hogy nyerjek (na, jó, azért nem sírtam volna, ha igen…:) ), hanem edzeni és ehhez mértem nem is úgy igazítottuk az edzéseket a hét folyamán Apuval, hanem folytattam a rendes felkészülésem, tehát pihent sem voltam. Ennek ellenére egész jól ment a verseny.

Benkó Barbara (Focus M.I.G.)

Gyönyörű idő fogadott minket Los Angeles egy északi kerületében, rengeteg versenyző és egy jó pálya. Minden adott volt egy szép naphoz. A rajtot sikerült remekül elkapnom, pedig relatív hátulra szólítottak, mivel még nem indultam a sorozatban. Bal oldali surranó pályán végigelőztem a sort, majd az élre álltam. Elég kemény tempót diktáltam, de Apuval azt beszéltük meg, hogy próbáljam meghúzni az elejét, utána meg rakni a kereket, ahogy megy, szerezzek tapasztalatot.

Terv tehát sikerült, a mezőnyt megnyújtottam kicsit, de megbosszulta magát a gyors rajtom és a 2. körben lekerült a későbbi győztes hölgy, akire esélyem sem volt rakni a kereket, más dimenzióban mozgott. Majd még egy ember megelőzött, vele mentem egy darabig, de leszakadtam róla is, végül a későbbi 4. helyezettel róttam a köreimet, de nem igazán akart nekem vezetni, mivel a csapattársa volt előttem, így szinte végighúztam őt, de muszáj volt menni, hogy ne érjenek fel ránk. Végül az utolsó előtti körben felértem a 2. helyezettre, majd raktam rá a kereket és az utolsó körben meg is előztem, de az utolsó sík részen kíméletlenül támadott és hát az ugye nem az erősségem, így 2 másodperccel lemaradtam a 2. helyről.

Barbi teszi a kereket

Ekkorra már a másik lány leszakadt rólunk, de még látótávolságban voltunk neki, így elég szoros lett a vége. Az első helyezett lány pozícióját nem sok minden veszélyeztette, nagyon erős volt. Verseny után odajött hozzám az amerikai Focus főnöke, ő már ismert engem a csapaton keresztül és meghívtak jövő hétre Los Angelesbe egy kétnapos UCI versenyre, jön a Rapha Focus csapat is, csak ők most Belgiumban voltak Világkupán, meg hát gondolom elég kemény mezőny lesz. Megkeresett a verseny szervezője is, hogy segítenek a szállásban meg ilyenek, szóval jól alakulnak a dolgok szerencsére, program tehát már adott, szombat-vasárnap UCI 1-es cyclocross verseny. Félek azért, hogy elkenik a szám majd rendesen, mivel sok az edzésem jövő héten is, de végül is edzeni jöttem ide, ez már csak hab a tortán, hogy ilyen versenyeken vehetek részt és ilyen lehetőségeket kapok. Nagyon hálás vagyok ezért! Magyarokkal persze itt is találkoztunk, nagyon kedvesek voltak és örültek nekünk.

Verseny után elnéztünk Hollywoodba, mivel közel voltunk és pont belefutottunk a Thanksgiving ünnepségbe (Hálaadás: az itt nagyobb ünnep, mint Karácsony és most volt csütörtöktől vasárnapig hosszú hétvége). Óriási felhajtás volt, tömve a Hollywood Boulevard, az emberek székeket meg pokrócokat vittek ki és ültek órákat, hogy jó helyről lássák a felvonuló sztárokat. Állítólag Tom Cruise volt a díszvendég. Mi még a nyitás előtt leléptünk este, hogy nehogy dugóba keveredjük, bár azt így sem kerültük el, de mindenesetre óriási élmény volt, nagyon tetszett. Köszönöm szépen Krisztiánnak és Attinak, hogy elkísértek és segítettek és főleg Krisztiánnak, hogy megcsinálta a bringám és türelmes volt velem, mert én kicsit ideges voltam… Jövő héten tehát szívesen fogadok minden szurkolást, szükségem az biztosan lesz rá!:)

Barbi naplója: http://benko.blogger.hu/

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo