fbpx

Dina Marci jelenti a legrangosabb junior XCO-sorozatról

Mountain bike utánpótlás válogatottunk először mérette meg magát az ifi világkupa helyett életre hívott UCI XCO Junior Series eseményén, Olaszországban. A versenyről Dina Marci (PCCC-Kross) számol be.

Pár szót az UCI XCO Junior Series-ről, aminek negyedik fordulójára Olaszországban, a Marlene Südtirol Sunshine Race keretein belül került sor. Talán még nem mindenki tudja a szakág rajongói közül sem, hogy 2014-től nem írnak ki futamot a juniorok (U19) számára a világkupákon, de létrehozott a nemzetközi szövetség egy hatfordulós – úgymond legrangosabb – sorozatot, ez az UCI XCO Series. A szerezhető UCI pontok ugyanúgy a junior UCI-ranglistába számítanak, mint más C-kategóriás versenyek. Az első két állomásra Ausztráliában, a harmadikra Chilében került sor.

Dina Marci a Marlene Südtirol Sunshine Race-ről:

Pénteken, hajnal fél 5-kor találkoztunk a solymári CBA-nál Lacival, és Kádi Tomival. A következő megálló Csömör volt, ahol csatlakozott Atkó, Lilla, és Valter Ati. Innen irány Dél-Tirol, Olaszország. Egy laza 10 órás út után meg is érkeztünk Nalsba. A szállásunk kb. 300 méterre volt a rajt cél területtől, ami bent volt a kisváros kellős közepén.  Elfoglaltuk a szobákat, majd a srácok kimentek néhány körre. Nekem pihenő napom volt, de azért utcai ruhában kigurultam a pálya végére. Este már kaptunk vacsorát, majd el is mentünk aludni, mert mindenki elég fáradt volt az egész napos kocsikázástól, meg a hajnali keléstől.

Dina Marci és Erdélyi Atilla

Dina Marci és Erdélyi Atilla

Reggel nyolckor reggeli, majd fél 10 felé már ki is mentünk a pályára. A pálya a város közepéről indult és egy egynyomos szerpentinnel ment fel az 1800 méteres hegy oldalában. A hosszú emelkedő tetején egy kövesebb szekció, majd egy kis hullámvasút, és le is gurultunk újra a városba. Nekem nagyon tetszett, élvezetes volt, de azért oda kellett figyelni a lejtőkön, különösen a már említett sziklás részen. Délután Tomi, és Ati ügyességiztek több, kevesebb sikerrel. Bár ennek nem nagyon fejtettük meg az értelmét, ugyanis semmit nem számított bele a verseny végeredményébe. Este kimentünk, belenéztünk az XCE-be ahol Federspiel és Engen nyertek.

Másnap Tomi kezdte a versenyzést 8:30-kor. Elég jól ment és a 6. helyen ért célba. Az olasz kupákon annyi induló van, hogy rendre szétbontják U17-ig a korosztályokat, első és másodévesekre, de még így is több mint ötvenen rajtolnak el egyszerre. Tomit Ati követte, aki ismét elég nagyot ment, és a harmadik helyen ért célba.

Dina Márton (PCCC-KROSS)

Dina Márton (PCCC-KROSS)

10:45-kor rajtoltunk mi, junior fiúk. Jól éreztem magam, ott voltam fejben is, szerintem eddig most voltam a legösszeszedettebb. A beszólításnál szerencsére elég jó helyre kerültünk, Atkó első sorba, én a másodikba. A rajtpozíció nem volt mindegy, mert 180 nevező volt. Azért vették ki a Világkupából a juniorokat, mert nem mindenki tudott elutazni mindenhova. Minden kontinensen csinálnak idén Junior Searies futamokat. Óceániában már volt, ott 18-an indultak el rajta. Európában más a helyzet. Aki él és mozog a juniorok között az itt volt. Még Afrikából is jöttek. Konkrétan erősebb volt a mezőny, mint tavaly egy világkupán. A rajt szerencsére elég jól sikerült, a rajtkörön a 20. hely körül mozogtam, aztán folyamatosan hátrébb csúsztam. Az első és a második kör valamiért megint rosszabbul ment, de aztán magamra találtam és a 3-4-5-ben már azért jobban ment. A végén még egyszer sikerült eldobnom a bringát lefelé, természetesen egy semmilyen helyen. Szerencsére ezen már nem múlott helyezés. Gyorsan felpattantam, és begurultam a 30. helyen, 7 percet kapva a győztestől. (mondjuk egy fél percet minimum igénybe vett a kis mutatványom az utolsó körben) Atkó egészségügyi problémákkal küszködve a 64. helyen ért célba.

Sajnos csak az első 20 kap pontot, ami azért elég durva, de azon leszek, hogy összejöjjön idén. A versenyt egyébként az első éves dán Simon Andreassen nyerte. Mindenképpen esélyesnek számított, de nem fogadtam volna rá, hogy a 40. rajthelyről ezt behúzza. A második egy német lett, a harmadik egy francia. Még utánunk jött Lilla, aki a mezőny végéről rajtolva szépen felért a 23. helyre. pont lecsúszott Ő is a pontszerzésről. Az elit női kategóriát Katrin Leumann nyerte Alexandra Engen és Gunn-Rita előtt. A fiúknál a tavalyihoz hasonlóan Manuel Fumic nyert, Fontana jött be a második, és Alexander Gehbauer a harmadik helyen.

A itatás, szállítás, szervezés ismét hibátlan volt, köszi Laci!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo