fbpx

Dina Marci egy rosszul sikerült világbajnokságról

Dina Marci (PCCC-KROSS), aki idén rendszeresen beszámolt nekünk az utánpótlás XCO-válogatott szerepléséről, a 64. helyen zárt a hafjelli mountain bike világbajnokságon, amivel kapcsolatban nem kertel, nem volt elégedett. Bővebben így számol be az eseményekről:

A horvát versenyt, sajnos betegség miatt ki kellett hagynom, de szépen fokozatosan felépültem, és szinte 100%-os állapotban éreztem magam. A vb előtti héten, edzőtáborban voltunk a junior kerettel Ausztriában. Az edzések jól mentek, összeszokott a csapat, szóval minden optimális volt. Hétfőn délben találkozunk a reptéren és este 8 óra körül már ott is voltunk Hafjellben a szálláson.

10450218_813927408628794_729067355496756267_o

Másnap már tudtunk is edzeni a pályán, amin kellett is körözni rendesen, mert nem volt egyszerű. Köves, gyökeres részek voltak szinte mindenhol, illetve két lankásabb és egy meredek emelkedő. Nem éppen a megszokott menetben teltek a verseny előtti edzések, mert az sajnos kivitelezhetetlen volt. Kedden kétszer, szerdán egyszer mentem ki a pályára, mert muszáj volt gyakorolni.

Kedd délután megnéztük az eliminátor versenyt, ahol Zsolti sajnos pont lemaradt a harminckettőről, Barbi viszont a tizenhatba is bejutott, de sajnos a nyolc közé már nem sikerült. Mindketten nagyon jól mentek, Barbi 12. Zsolti a 38. helyen végzett. A világbajnoki trikót a fiúknál egy elég izgalmas versenyben Fabrice Mels nyerte meg Emil Lindgren, és Kevin Miquel előtt. A lányoknál Kathrin Stirnemann nyert Linda Indergrand és Ingrid Boe Jacobsen előtt.

Következő délelőtt még gyakoroltunk a pályán, egyre jobban ment a kör. Délután a megnéztük a csapatváltót a teraszról 🙂 Amúgy az apartman nagyon jó volt. A teraszról be lehetett látni a pálya egy-két részét, és mindössze 2 perc bicózásra volt a rajt-cél terület.

Másnap a verseny elég rosszul ment. Már a rajtot is elrontottam, és a 74. helyről kb. a 90. környékére estem vissza. A tolós részeken ugyan előre keveredtem egy kicsit, és körről-körre jöttem fel egy-két helyet, de bőven nem olyan tempóban, mint ahogyan azt kellett volna.  Már nagyjából kielemeztük a versenyt, meg hogy mit rontottam el, de valószínűleg az volt a fő probléma, hogy nem akartam elizgulni, és átestem a ló túloldalára, kicsit fél vállról vettem az egészet, amit egy vb-n nem megengedhető.

Ez és még egy-két saját hülyeségemből elkövetett hiba vezetett ehhez a gyalázatos eredményhez. Ezzel a teljesítményemmel nem is érdemeltem volna meg, hogy magamra húzzam a válogatott mezt. Sajnálom, nem így terveztem, hogy pont az év legfontosabb versenyét szúrom el. Kádi Pepi 54. Palumby Zsombor 66. Dina Dani 82. lett. Gratulálok nekik!

10556266_813926595295542_352054610573724214_n

Szombaton végignéztük az elit versenyt, ami elég izgalmas volt. A női verseny alatt egy részen 2 kör alatt „csak” 4 defektet láttam. És ez még csak egy 10 méteres része volt a pályának. A versenyt Catharine Pendrel nyerte, Irina Kalentieva és Lea Davison előtt. Barbi sajnos egészségügyi problémákkal küszködött.

A férfiaknál Nino Schurter 3 körig vezetett, majd Julien Absalon utolérte, és az egyik emelkedőn le is szakította. Innentől kezdve az előnye csak nőtt, és Absalon nagy fölénnyel nyerte meg a világbajnoki címet. Schurter a 2. helyen jött be úgy, hogy az utolsó körben még el is esett. A harmadik helyen végig Marco Fontana ment, de az utolsó körben felért rá Moritz Milatz. Mentek egy keveset együtt, de a végén Fontana még tudott újítani és ő jött be a dobogó alsó fokára.

Lehet ebben az is segített neki, hogy az utolsó emelkedőn olyan őrjöngés közepette ment fel hogy az ember a saját hangját nem hallotta. Majdnem mindenki neki szurkolt, fantasztikus volt a hangulat. Pari Andris még defekttel is a 41. helyen jött be úgy, hogy nem kisebb név ért be közvetlen előtte, mint Stéphane Tempier, akire folyamatosan közeledett. Zsolti is nagyon jól ment, 50. lett. A support ismét tökéletes volt,  Köszönöm Benkó Lacinak és Benkó Magdinak az itatást, főzést, masszírozást, és a rengeteg segítséget!!

Ugyan a szezonnak még nincs teljesen vége, mert még van egy nagykanizsai nemzetközi verseny amin indulok, de úgy érzem egy közepes szezont tudhatok magam mögött. Elég hullámzó volt a teljesítményem, néha még sajnos a technika ördöge is közbelépett.  Szerencsére volt egy két jó versenyem is, ami nem jöhetett volna össze a rengeteg segítség nélkül amit kaptam.

Köszönöm a Kross Magyarországi forgalmazójának, Csaplovics Ferinek és Bella Norbinak a könnyű és gyors 29er Kross kerékpárt és a rengeteg WTB kiegészítőt, alkatrészt! Az SH+ Magyarországnak a sisakot és a szemüveget! A High5 Magyarországnak a rengeteg táplálék kiegészítőt! A Bike pontnak és Pálmai Zsoltinak, hogy zárás után is bármikor megszerelte, rendbe hozta a kerékpáromat! Benkó Lacinak az egész éves segítségét, amit a versenyeken és azon kívül nyújtott! Cser Gabinak, az edzőmnek, akit bármikor felhívhattam bármilyen problémával, és most már 5 éve segít a felkészülésben és minden másban, amiben tud! És végül, de nem utolsó sorban a Szüleimnek, akik időt és pénzt nem kímélve támogatnak!

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo