fbpx

DeRosa Primato és az utolsó C-Record: egy korszak lezárul

1994-et írunk, az olasz Gewiss-Ballan kerékpáros csapat soha nem látott sikereket ér el a profi mezőnyben, DeRosa bicajok nyergében győzelmet győzelemre halmoz. Giorgio Furlan a 94-es szezonnyitó Tirreno-Adriatico egyhetesen és a klasszikus Milánó-San Remón nem talál legyőzőre, majd a Criterium International is övé lesz. Az egykori pályaversenyző, az orosz Jevgenyij Berzin pedig a Giro d’Italiát nyeri meg a csapatnak. A leghihetetlenebb Gewiss-siker mégis a 94-es Fleche Wallonne, azaz „vallon nyíl”, ahol a mezőny háromszor mássza meg a kivételes erőpróbát jelentő Mur de Huy kaptatót…

A legendás Primato teljes eljes utolsó generációs C-Record szettel

A legendás Primato teljes eljes utolsó generációs C-Record szettel

A 205 kilométer hosszú tavaszi klasszikust az utóbbi években olyan sztárnevek dominálták, mint Lance Armstrong, Davide Rebellin, Claudio Chiappucchi, Franco Ballerini, Davide Cassani vagy Gerard Rue, így az áhított vallon nyíl győzelem nem kevés tehetséget és felkészülést igényel. A publikum 1994-ben is az akkori hírességek közül várta a végső győztest, illetve a papírforma komoly versengést hozott volna a nagy csapatok közt, amelyek mind saját vezetőjüket kívánták helyzetbe hozni a Mur de Huy befutó előtt. Ehelyett 1994-ben teljesen más forgatókönyv szerint zajlottak az események: ezt a változatot professzor Conconi és a később hírhedtté vált Michele Ferrari írta…

A híres hármas csapatidőfutam, elől Berzin a Primatón...

A híres hármas csapatidőfutam, hátul Berzin a Primatón…

Bő 50 km-rel a cél előtt, a Mur de Huy második megmászása során négy Gewiss-es, Furlan, Berzin, Venetian és Cenghialta éllt az élre. Szépen eltávolodtak a teljes erőbedobást mutató mezőnytől, amelyből a Gewiss csillaga, a korábbi világbajnok, továbbá 4 Liege-Bastogne-Liege, 2 Fleche-Wallonne és 1 Vlendeeren, illetve Lombard korverseny-győzelem birtokosa, Moreno Argentin is kilőtt. A hegy tetejére érve a sort húzó Venetian és Cenghialta leszakadt, de a három nagy név, Furlan, Berzin és Argentin látszólag továbbra is jó erőben volt. A YouTube Videón jól látszik, hogy Furlan odaszól Argentinnek: „Akkor most mi legyen?” „Előre!” – válaszolja a csapat első embere.

Ilyen Fleche Wallonne még nem volt, és nem is ismétlődött meg a mai napig: az utolsó 50 km-en a három Gewiss versenyző egyfajta csapatidőfutamot teljesített, folyamatosan növelve az előnyt a 150 profi versenyzővel szemben, telis-tele nagy nevekkel, a végső győzelemre esélyesekkel. Az Argentin vezette sor hármas-győzelmet aratott, ezzel a mozzanattal kezdetét vette az EPO-korszak, a meghökkentő előadás karmestere pedig a fiatal Conconi-tanítvány, Michele Ferrari. A versenyt követően az olasz sajtó megkérdezte a csapatorvost a titokról, aki a következő magyarázatot adta: „Az EPO az egészségre nem veszélyes anyag, és mivel nem tiltott szer, használata teljesen helyénvaló.”

Fékváltókar és Delta fékszett: 1 évig egyszerre szerepelt a kínálatban...

Fékváltókar és Delta fékszett: 1 évig egyszerre szerepelt a kínálatban…

Az UCI reakciója a szokatlan eredményre? – kérdeznétek. Ugyebár kinevezték prof. Conconit egy vizsgálóbizottság élére, aki mellesleg a Gewiss csapat szolgálatában állt. Nem is történt semmi, amíg az olasz rendőrség nem kopogtatott a csapat főhadiszállásán: „Esetleg meg tudnák magyarázni az általuk használt EPO eredetét?” Na, innentől tiltott az EPO, bár használatának elterjedését a döntés nemigen érintette.

A Primatón az apró részletek is tökéletesek...

A Primatón az apró részletek is tökéletesek…

Hogy jön ide a DeRosa Primato? Berzin és a két „vízhordó” kétségtelenül ezt a modellt hajtja (lásd videó), habár már nem színtiszta C-Record felszereltséggel, hanem az akkor bemutatott új kétforgáspontos Record fékszettel. Furlan és Argentin pedig a 94-ben bemutatott új DeRosa vázon, a Titanión teker. A csapatdirektíva döntése szerint a versenyen a Titanio nyert, ellenben a Primato még ma is kapható, mondhatni legendás modell, az utóbbi viszont nem bizonyult megbízhatónak: a legtöbb fennmaradt példány repedt vagy törött.

Columbus SLX csőszett, és Ugo bácsi szignója

Columbus SLX csőszett, és Ugo bácsi szignója

A Primato „alapanyaga” akkoriban Columbus SLX, később viszont a még vékonyabb falvastagsággal és nagyobb csőátmérővel rendelkező Genius veszi át a stafétabotot. Ma DeRosa Neo Primato néven, 14 méretben, ismeretlen csőszettből, de még mindig „kockavállas” acélvillával készül. Mindig is a lehető legjobb mágnest fogó váz volt a DeRosa kínálatában, a „nagy öreg” acélvázaiban pedig még nem sokan csalódtak!

Meglepő módon a Primato ma is pont ilyen acélvillával szerepel a DeRosa kínalatában!

Meglepő módon a Primato ma is pont ilyen acélvillával szerepel a DeRosa kínalatában!

Ugo De Rosa 1934. január 27-én született Milánóban, fiatalon beleszeretett a kerékpározásba, amit versenyszerűen is űzött. Soha nem lett profi versenyző, de már kora 20-as éveiben elhatározta, hogy életét a kerékpárok világában szeretné leélni. Elment hát tanonckodni nagybátyjához, aki vázkészítő volt, majd az 50-es évek közepén saját műhelyet nyitott. 1958-ban vált ismertté mint vázkészítő, majd egyre több neves versenyző kért tőle egyedi, testre szabott vázat. Az első kliens a világbajnok és Giro-győztes Geminiani volt, majd őt követte a komplett Faema csapat Solerral, Suarez-zel, illetve a belga Rik van Loy-jal. Tíz évvel később már a legendás Gianni Mottának készít vázat, majd az olasz csillag sikereit követően e komplett Sanson csapatnak ő lesz a „beszállítója”.

A hátsó agy 1992-től kazettás változatban, 8 fokozatos pozícionált rendszerhez

A hátsó agy 1992-től kazettás változatban, 8 fokozatos pozícionált rendszerhez

A vázkészítői ranglétra legmagasabb fokára természetesen Eddy Merckx támogatásával lépett, de a belga csillag szponzori szerződései miatt a tény csak 1973-ban vált nyilvánossá. Ezek után oly mértékben összefonódott a két név a szakmában, hogy amikor 1981-ben Merckx saját vázgyártó céget alapított, a munkások betaníttatását „Ugo bácsira” bízta. A legendás DeRosa márkanév ezután sem halványult a profi mezőnyben: a következő nagy csillag, Francesco Moser ugyancsak az ő asszisztenciáját igényeli, majd a DeRosa szponzorálja – most a kezdetektől fogva nyilvánosan – a Filotex csapatot, 1976-tól pedig a versenyzőket átvevő Sansont. A bivajerős, tavaszi klasszikus specialista, belga Roger DeVlaeminck is DeRosát hajt, majd Moser végre világbajnok lesz egy jól megszokott Primato nyergében.

Jól mutat a villaváll a Deltával!

Jól mutat a villaváll a Deltával!

Mára profi versenygyőzelmek ezrei kötődnek DeRosa bácsi keze munkájához, minden bizonnyal a legtöbb, amit egyetlen vázkészítő fel tud mutatni. Csodálatos történet, amely a mai napig folytatódik. A munkát idővel három fia veszi át, még dinamikusabb fejlődést hozva a milánói cég számára. A sikertörténet egy vékony fejezete a cikk elején szereplő Gewiss-Ballan csapat szponzorálása, valóban az apropót a jelen kerékpár adta, lévén 1993-ban a csapat ilyet hajtott, 94-ben pedig a Titanio modell mellett választható opció maradt a Primato is. Ez utóbbi lehetőséggel még olyan nagy nevek is éltek, mind a Giro-győztes, pályavilágbajnok Jevgenyij Berzin.

A 90-es évek klasszikus 3T Stratos kormányszár megfelelő gravírral...

A 90-es évek klasszikus 3T Stratos kormányszár megfelelő gravírral, de a bandázsolás nem az igazi…

A felszereltségről most már nem kell túl sok mindent írni, lévén rendesen kiveséztük a vicenzai alkatrészgyártó C-Record szettjének történetét. A most látható „felállás” ugyebár az utolsó változat, az akkor bemutatott Ergopower fekváltókarral, pozícionált hátsó váltóval, 8-fokozatos, kazettás hátsó aggyal, ellenben a még kapható csodálatos Delta fékszettel. Ez utóbbiban már a dupla paralelogrammás mechanika dolgozik, amely egész jó fékhatást produkál a fékváltókarokkal. Szépre, egységesre sikerült ez a felújítás, minden klappol, úgy jó, ahogy van, kivéve egyet: a bandázst nem én tettem fel, a végét nem gagyi öntapadó szalaggal, hanem pillanatragasztós módszerrel szoktam zárni. Ez a csorba fotózást követően orvosolva lett…

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo