fbpx

Decathlon Borsodcross Cyclocross Magyar Kupa – sárdagasztás bukásokkal és fordulatokkal

A Cyclocross Magyar Kupa utolsó előtti futama Miskolcon került megrendezésre. A sorozat hatodik fordulóját követően több kategóriában is eldőlt az összetett győztes személye.

A szervezőknek több problémát is le kellett küzdeniük a verseny megrendezésének érdekében. A legjelentősebb ezek közül az eredeti pálya engedélyezési problémái voltak, emiatt a futamok végül új helyszínen, a Miskolci Egyetem campusának szívébe kerültek át.

A sportpályák környezetében a szinte teljesen sík terepen kijelölt pálya sok gyors, hosszú, nyers erőt igénylő, sokszor aszfaltos szakaszt tartalmazott. A néhány kisebb dombból azonban a maximumot kihozva, a nyomvonal végül igazán nagy kihívást jelentett a “belga-jellegű” saras, csúszós, meredek rézsűivel. A Körcsarnok melletti lassú, technikás, kanyargós szakasz rögtön a pálya elején szerepelt, így fontos volt jól elkapni a rajtot, mivel az itt kialakuló “csatajelenetekben” rögtön a futam elején sok időt lehetett veszíteni. A pálya hátsó részén pedig egy meredek, saras lejtő jelentette a legnagyobb kihívást a versenyzőknek, látványos bukásokat kedvelő nézők legnagyobb örömére.

1. Futam – WU17, U17, WU15, U15, Master3 férfi

A 17 év alattiaknál ismét Trócsányi Laura (VKE Nelson Pepperl+Fuchs MTB) és Minárovics Krisztián (TREK SZABADIDŐ SE) győzött, mindketten verhetetlenek már összetettben is. A fiúknál Csuja Bálintot érdemes még kiemelni, aki Horváth Áron Mihályt és Adame Ármint megelőzve, idei legjobb teljesítményével második tudott lenni.

A 15 éven aluli lányoknál Oravecz Lora (PILIS CROSS-COUNTRY CLUB) eddig mindig győzni tudott, amikor elindult – ezúttal is -, miközben a második helyezett, Orosz Lili (VKE Nelson Pepperl+Fuchs MTB) egész éves kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően bebiztosította az összetett győzelmét. A harmadik Sike Lili Alexandra lett. A fiúknál Majoros Dávid (KŐBÁNYAI TORNA CLUB SE), Takács-Valent Márk és Kárpáti Bálint volt a sorrend. Náluk Majoros nyerte meg a Magyar Kupát.

A Master 3 férfiaknál Balogh Zsolt (VINIBIKE KERÉKPÁROS SE MTB Team) néhány kihagyott verseny után, a masters VB-ről visszatérve, visszavette a helyét a dobogó legtetején, második az egész szezonban folyamatosan javuló formát mutató Kolb Tamás lett. Lőrincz János (BIKE ZONE GÖDÖLLŐ KE) ezúttal csak a harmadik helyezést ért el, de így is megszerezte az összetett győzelmet.

2. Futam – Elit nő, WU23, WU19, Master nő, U19, Master2 férfi

Nem kis meglepetésre, a nőknél az első éves WU19-es Vas Kata Blanka (Merida Team CST) legyőzte Benkó Barbarát. Szoros, fej-fej melletti küzdelmüknek azonban alig tartott tovább egy körnél, Benkó technikai problémái miatt visszaesett, és ezt követően sem tudta csökkenteni a hátrányát. Buzsáki Virág esélyei még ennél is hamarabb elszálltak, miután ő maga szállt el a már említett saras rézsűn, így kisebb sérülés miatt kiállni kényszerült… Vas Kata Blanka és Benkó Barbara mellett Gaál Izabella és Kovács Kinga is felállhatott a dobogóra, a női kategóriák összevonásának következményeként.

 

A master hölgyeknél Szekeres Viktória (KTM Teszt Team) diadalmaskodott, 6 versenyből 6 győzelemmel, az elérhető maximális 480 ponttal természetesen megnyerte az összetettet, a második Kriston Judit lett.

Az U19-es férfiaknál összecsapott Vas Balázs (Merida Team CST) és Fetter Erik, de a várakozásokkal ellentétben nagyon simán Vas Balázs javára dőlt el a csatájuk. Vas nem véletlenül emelkedett ki ennyire a mezőnyből, hiszen az elit győztesével megegyező köridőket hajtott. Mögöttük Kanyári Botond a harmadik helyével megszerezte az összetett elsőséget.

A master2-ben Adame László nagyon erősen bekezdett, így mögötte Szabó András Balázs hamar belátta, hogy ezen a napon második hellyel kell megelégednie. Az összetettben mindössze 5 pont a különbség közöttük, így az utolsó fordulóban, Vácon dől majd el a Magyar Kupa elsőség sorsa. A harmadik hely Filepkó Gáboré lett.

3. Futam – WU13, U13, WU11, U11

Az U13-as lányoknál a szegedi Pap Gréta volt a legjobb Molnár Fanni előtt. A fiúknál Vas Barnabás (MARATON SC Merida Team CST) teljessé tette a családi sikert, hiszen testvérei után ő is győzött a saját kategóriájában. Bár az idény elején Pakot András Gusztáv tűnt a legerősebbnek, Kecskeméten fordult a kocka és azóta a legifjabb Vas aratja a győzelmeket. Magyar Bendegúz a kazincbarcikai verseny után ismét felállhatott a dobogóra.

Az U11-ben Péter Nándor (SALGÓTARJÁNI HKE) az abszolút 3. helyen ért célba a futamban, így természetesen győzött a kategóriájában, sőt az összetett elsőséget is bebiztosította. Mögötte Csorba Zalán és Sike Roland András volt a sorrend.

4. Futam – Hobbi

A hobbi kategóriában a “szokásos” forgatókönyv szerint alakult verseny. A nőknél Kubik Csenge (Superior MTB Team) győzött, MTB helyett ezúttal már cyclocross kerékpár nyergében. A férfiaknál is ismét Tóth Krisztián (MASH Racing Team) volt a legjobb, azonban egy pillanatra sem engedhetett ki, mivel Molnár Péter a szurkolók által feltüzelve, folyamatos nyomás alatt tartotta egészen a legvégéig.

5. Futam – Elit férfi, U23, Master1 férfi

Elit férfi Magyar Kupa futamon először láthattuk a bajnoki trikót ebben az idényben. Búr Zsolt (Vialand Racing Team) eddig külföldi versenyeken szerepelt, de most Miskolcon a Magyar Kupában is elindult. A rajt után rögtön az élre állt, és egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy ki jelenleg a legjobb magyar cyclocross versenyző. Körről-körre 15-20 másodperccel növelte a előnyét végül csak hatan tudtak körön belül maradni vele.

Buruczki Szilárd a második helyével nagy lépést tett az összetett elsőség felé, azonban semmi sem dőlt még el, Vácon pontokat kell szereznie, mivel többen is megelőzhetik még. Rózsa Balázs lett a harmadik, aki egyenletes köreivel folyamatosan küzdötte magát előrébb.

A master1 kategóriában Kusz Mátyás jól rajtolt és sokáig Buruczki Szilárdot követte az abszolút harmadik helyen. Úgy tűnt tehát, hogy megismétlődhet a szekszárdi sikere. A verseny közepén azonban az addig összegyűjtött előnyéből sokat elveszített a depóban, ezt követően a tempója már nem volt a régi, így Cser Gábor (Epronex Bike Hungary) utol tudta érni és megelőzte. A harmadik mögöttük Héjja Attila lett. A második helyért járó 70 pontjával Kusz megszerezte az összetett győzelmet.

 

Eredmények:
https://versenyzek.hu/HU/5/Rajtlistak-Eredmenyek/49/DECATHLON-Borsodcross-Cyclocross-magyar-kupa

Következik: 2018.01.06. VácCross Cyclocross Magyar Kupa

Fotók: Farkas Milán – (www.milanphoto.hu)

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo