fbpx

Dávid, aki felrázta a sisak- és szemüveggyártó Góliátok világát

1985-ben azzal a céllal alapították meg a Rudy Projectet, hogy szerte a világon, a különböző sportolók számára – folyamatos beruházások, új anyagok kutatása és technológiák fejlesztése révén – a lehető legjobb, legkényelmesebb, és legbiztonságosabb szemüvegeket és fejvédőket kínálják és ezek segítségével még jobb teljesítményt nyújthassanak az emberek. A cég idén lett 30 éves, és miközben végig hű maradt a családi gyökerekhez – a mai napig, az alapító, Rudy Barbazza és fiai vezetik a céget, valamint nem vált tömeggyártóvá – a cég Dávid segítségével „legyőzte” a Góliátokat.

A fejlődés szeretete, a stílus iránti szenvedély, valamint a minőségre való odafigyelés adott különleges életet a családi tulajdonú és vezetésű cég termékeinek. Ezen mesterművek elkészítéséhez szükséges technológiai áttörések, valamint azok iránymutató formatervei mögött egy kreatív agy folyamatos inspirációja található. Ismerjétek meg David Michaudot.

David2

David svájci-francia származású, Amerikában nevelkedett, majd Olaszországban telepedett le. Tehetségét és az Art Center College of Designban megszerezett tudását előbb az Alias Wavefrontnál, majd a Volkswagennél, a Fiatnál, és a Benettonnál kamatoztatta. Tervezett már zéró-emissziós városi autót, roadstert, és trimaránt, karórát és multimédiás eszközt, motorolaj kannát, síbakancsot, korcsolyát, és még alkalmi cipőt is. Majd 19 éve a Rudy Projecthez sodorta az élet…

A közös történet egy partin kezdődött, ahol találkozott Cristiano Barbazzaval, a cégalapító egyik fiával, aki épp egy tervezőt keresett a céghez. Talán csak legenda, de David ad hoc, ott helyben felvázolt egy szemüveget az elhangzottak alapján, ami annyira lenyűgözte Cristianot, hogy felajánlta neki az állást.

A legjobb inspirációs forrás számomra a természet.” – válaszolja David, amikor arról kérdezik, miből meríti a folyamatos ötleteit – „Imádok utazni szerte a világon, új emberekkel találkozni és új helyeket felfedezni, különböző stílusú könyveket olvasni és művészeteket tanulni… állandó jelleggel tágítom érzékeimet.

david1

A Rudy Project vezető-tervezőmérnökeként folyamatosan nyomás alatt van, de imádja ezt a helyzetet. Bár az olasz cég napjaink egyik piacvezető sportszemüveggyártójává nőtte ki magát, még mindig családi vállalkozásként működik, mely az innovatív termékek fejlesztései során rengeteg korlátozásokat rejt magában – „De pont ez a helyzet, korlátok között megalkotni a legjobbat teszik még izgalmasabbá a feladatot egy jó tervező számára.

Sokan néznék Davidot munkaközben, mi azért a fiókjai mélyébe is bekukucskálnánk, ahol számos kincs hever – „A tervezői munka olyan, mint a jéghegy: csak kis része látszik ki a vízből, a felszín alatt hatalmas része rejtőzik. Éppúgy a mi munkánk nagy része is rejtve marad számos okból kifolyólag – költségek, üzletpolitika, esztétikai vagy épp gyártási akadályok miatt.

Sci-fi filmekben sokszor látni, hogy az írók és producerek miként képzelik el a jövő szemüvegét, de mi a helyzet a valódi tervezőkkel és az elérhető távolságban levő dátumokkal, mint például 2016? „10 év nem olyan sok. Míg a kommunikáció és mesterséges intelligencia rohamos léptekben fejlődik, néhány más ágazat sokkal lassabban bontakozik ki: vegyük csak példának az „Aviator” szemüveget, amit eredetileg az 1940-es években terveztek pilótáknak. Ez a modell, minimális változtatással, napjaink egyik legnagyobb darabszámban eladott modellje, pedig majd 80 év telt el a bemutatása óta! Szóval elnézve napjaink bionikus szemimplantátumait, a viselhető optikai technológiákat, nagyon úgy fest, hogy a szemüvegek a közeljövőben is, nos, csak szemüvegek lesznek.”

Tralyx_ConceptSketch

David az elmúlt 19 évnyi, a Rudy Project számára készített fejlesztési és tervezési munkáiból legjobban az elmúlt időszakban ikonikussá vált Rydonra büszke, de nehezen választ ki csak egyet a sokból. Hisz a legutóbbi alkotása, a Tralyx is talán az utóbbi idők egyik legnagyszerűbb fejlesztése: a keret és lencse kialakítás révén rendkívül hatékony hő elvezetés, dinamikus forma, valamint a törhetetlen és fényre sötétedő lencsék révén összetéveszthetetlen látásélmény jellemzi. A Tralyx kerete nem csupán egy művészien formált szemüvegkeret lett, hanem egy precízen megtervezett, jól működő berendezés is!

Nehéz lenne megmondani, hogy 19 éve a sors vagy a véletlen alakította úgy David Michaud életét, hogy a bibliai Dávid és Góliát történethez hasonlóan, az akkor még pici Rudy Project céggel a már akkor is hatalmas szemüveggyártók fölé kerekedjen. Egy biztos: David rendkívüli dizájnjai és a munkája iránti alapos odafigyelése révén a Rudy Project folyamatosan növekszik, és ez a folyamat a jövőben is folytatódik…

MIÉRT VÁLASZD A RUDY PROJECT TERMÉKEKET?

Kattints és ismerd meg a bennük rejlő lehetőségeket, és technológiai megoldásokat:

http://webshop.rudyproject.hu/?id=dd5308b15c714c319042b9653570f667&p=statikus&name=miert-rudy

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo