fbpx

Csodapálya épült Aguascalientesben, vagy van egyéb magyarázat a káprázatos időkre?

Világcsúcs-eső záporozott a hétvégén a mexikói pályakerékpáros világkupa-fordulón, ami felvetette, hogy a magaslati fekvésen – ritkább levegőn – kívül milyen okok állhattak ez mögött. A kérdésre a pályakerékpársport hazai szaktekintélye, Illés Bálint mesteredző próbál válaszolni:

Nos, ha jobban utánanézünk a dolognak, először is a pálya építőjét kell megismernünk. Ő nem ismeretlen a szakmában, hiszen a világ 3 legjobb építője közé tartozik. Ő nem más, min Peter Junek kanadai pályaépítő mester. Mint nevéből is kiderül, Prágában látta meg a napvilágot, és 1968 óta él Kanadában. 1993 óta épít üzemszerűen pályákat a világ minden pontján. A hagyományos fa borítású pályák építése mellett új futófelületek kidolgozásával is foglalkozik a cége. Célkitűzésük, hogy gyorsabb, tartósabb, és olcsóbb megoldást keressenek. Ebbe a munkába az is belefér, hogy az általánosan használt északi fenyőfa alapanyagot milyen módon lehet úgy kezelni, hogy javuljanak az egyébként sem rossz tulajdonságai a fának.

 aguascalientes_1

Információim szerin két már használható projektje van, az egyik a szintetikus fa, melyről csak annyit tudni, hogy 100%-ban zöld technológiával készül, és keményebb, mint az eddig használt faanyagok. Arról nincs tudomásom, hogy készült-e ebből az anyagból pálya. Szerintem erről csak akkor fogunk tudomást szerezni, ha az új anyag alapos, és nem nyilvános tesztelésen is átmegy.

Amit viszont már használnak, az a fa szárításának egy speciális formája. Eddig akár több évig szárították a fákat, de most egy kemencés szárítást dolgoztak ki, melyről szintén nem lehet részleteket megtudni, hiszen rendkívüli módon feljavítja a faanyagok minőségét, a cég szerint. Ilyen faborítást kapott a londoni olimpiai pálya (amit Ron Webb épített). 10 világcsúcs, 32 olimpiai csúcs, és 21 paraolimpiai csúcs lett a pálya hozadéka. A portugáliai Anada pályája, és a most fókuszba került mexikói pálya is ezt burkolatot kapta.

Aguascalientesre már 2010-ben felfigyelhettünk, amikor a Pán-Amerikai játékok pályaversenyén is született néhány világcsúcs. Nem volt akkora visszhangja, mint a mostani világcsúcs esőnek, de a szakemberek, nagyon felfigyeltek erre a pályára. Nemrégiben Cancellara az 1 órás kísérletéről nyilatkozva, a következő helyszíneket jelölte meg: Manchester, Anada, és Aguascalientes. Egészen véletlenül valamennyi pályát Peter Junek építette. A mexikóiak elég hamar nagyon rámozdultak a cégre, hiszen 2005-2011 között 7, nem tévedés, hét pályát építtettek a Junek céggel. Ez azért nem lehet véletlen. A 250 méteres pályákat tervezéstől, az átadásig általában 10 hét alatt elkészítik.

aguascalientes_2

Amit a pályáról biztosan tudni lehet:

250 méter hosszú, 7,1 m széles kanadai fenyőből készült, a kanyar 41°, az egyenes 12° dőlésű, 2009-ben adták át. A pálya tengerszint feletti magassága legújabb hitelesnek mondható információm szerint nem 1100, hanem 1870 méter. Egy kicsit több mint általános magaslati pályáról van tehát szó.

Tervező, kivitelező: BTR Inc. Petra Deportan és Peter Junek

A pálya fedett, a tető ma már szokatlan módon fóliából készült. Amiről nincs adat, az a pálya geometriája, azaz az ellipszis tengelyeinek hossza, vagy a kanyar sugara. Megnéztem több képet, nekem úgy tűnt, hogy a kanyarok sugara nagyobb, mint egy átlagos 250-es pályának. Ezt támasztja részben alá a tervező nyilatkozata, hogy a pályáikat több lépcsős szoftverrel tervezik, hogy a lehető legnagyobb sebességet lehessen biztonságosan elérni a világ legjobbjainak, ugyanakkor lehessen a pályán kezdőket is biztonságosan oktatni. A véleményem szerint a Junek pályák fő „titkát” a borítás különleges minősége, és a speciális geometria jelenti.

aguascalientes_3

Néhány érdekesség, hol mennyi kerékpáros pálya van, a teljesség igénye nélkül.
Franciaország: 125
Spanyolország: 72
Olaszország: 55
Németország: 52
Nagy Britannia: 31

Mexikó: 20

Mindezt csak azért illesztettem ide a végére, mert köztudott, hogy a kerékpáros utánpótlás centrumai általában egy-egy kerékpáros pálya köré épülnek.

Forrás:

www.andbike.com
www.trackcyclingnews.com
www.metsawood.com
www.junekvelodromes.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo