fbpx

Csepel 2018: Ütős városi felhozatal

Hazánk legrégebbi még mindig működő kerékpár gyártója, a Csepel is jelent volt a 2017-es Eurobike-on, ahol prezentálta a nemzetközi közönségnek, hogy mire is számíthatunk tőlük a 2018-as évben. A fejlődés nem állt meg, a kiállításon találtunk pár új és érdekes régebbi modellt, melyet most mi is bemutatunk olvasóinknak.

csepel

A Csepel a múltján kívül arról is híres, hogy a hazai piacon hiánypótló kerékpárokat és alkatrészeket árul, ilyenek például a nem mindennapi városi fixik vagy egysebességes bringák és alapanyagból is bátran nyúlnak az előnyös tulajdonságokkal rendelkező, erős és tartós acélhoz, melyből kifejezetten gyönyörű vázú kerékpárokat készítenek.

csepel

RoyAL 1928

Az egyik jövőévi újdonság a RoyAL 1928 alumínium vázzal, csiszolt varratokkal, karbon villával és egyenes kormánnyal, mellyel a Csepel a 90. születésnapjáról szeretne megemlékezni, a hátsó kerék irányától függően egysebességként vagy fixiként használható. A gyártó szinte teljes egészében saját márkás alkatrészekkel (Luxus agyak, Ringo felnik, Teta hajtómű és lánckerék, Piton fékkarok, Stupor fékek) szerelte fel a kerékpárt, melynek köszönhetően igazán egységes képet mutat a RoyAl. Az alumínium csúszópapucsok acél erősítést kaptak és mindenre gondolva, a vázon sárvédő rögzítésére alkalmas szemeket is találunk. A dizájnra is rendkívül odafigyeltek a Csepelnél, az apró részletek, például a bovdenek, a nyeregcsőbilincs, a külsők és a lánckerék színe is tökéletesen harmonizál a váz festésével, ezzel igazán ütős megjelenést kölcsönözve a kerékpárnak.

csepel

Royal ****

A személyes kedvencem a Csepel standon az acélvázas Royal****, mely a már fent említett módon örökhajtósként vagy egysebességesként használható, alapanyagát tekintve 4130-as CrMo csövekből készül, a villája muffos kialakítású és a váz csúszópapucsa a Csepel logóval igényes kivitelezésű kerékpárra utal. Szintén, ahogy az alumínium vázas változat is, majdnem teljes egészében a gyártó saját alkatrészeiből épül fel ez a kerékpár. Egyszerűbb acélból is elérhető Royal váz Royal*** néven.

A váltóra vágyók a stílusos városi bringák közül a Torpedo***-t választhatják, míg az egyszerűbb országúti kerékpárok iránt érdeklődők az acélvázas Rapid*** vagy az alumínium vázas TorpedAL között válogathatnak, mindhárom modell 2018-tól elérhető teljes Sora szettel az eddigi Tourney mellett.

csepel

2018-ra a Woodlands család teljesen megújul, az mtb (29″, 27,5″, 26″) és a cross modellek is új vázzal jelentkeznek, ezenkívül a cross modell női vázzal is kapható lesz. Minden modell két színben és kétféle felszereltséggel lesz elérhető. A kiállított darabok színválasztása elég merész, de a Csepel soha nem a hétköznapi megjelenésű kerékpárjairól volt híres. Természetesen, ahogy már megszokhattuk, felszereltségét tekintve minden modellnél a Csepel saját márkás alkatrészei dominálnak, a teleszkópon, hajtóművön és a felniken is Csepel feliratokkal találkozhatunk.

Túra és városi felhasználásra továbbra is a Traction, a Signo és a Spring modelleket kínálja a Csepel. Mindhárom típus csomagtartóval, sárvédőkkel és lámpákkal felszerelt, a Traction és a Spring pedig egyaránt női és férfi vázzal is elérhető. A Traction modelleket hagyományos láncváltókkal szerelik, míg a Spring-ek és a Signo agyváltósak.

csepel

Mini 100

Az összehajtható Mini bringákkal is találkozhattunk az Eurobike-on. A váz közepén és a kormányszáron található gyorszárak segítségével pillanatok alatt egész kicsivé és könnyen szállíthatóvá összehajtható a kerékpár. A három sebességes Nexus agyváltónak köszönhetően pedig az emelkedőkön sem kell vele sokat küzdenünk.

Weiss Manfréd alapította a gyárat 1928-ban, ennek emlékére két klasszikus modell is az ő nevét viseli. A Weiss Manfred 100 és 200 elérhető férfi és női változatban, mindkét modell férfi változata hagyományos dupla felsőcsöves, a női verzió pedig klasszikus női kinézetű városi kerékpár. A felszereltségét illetően már mindkét modell modern alkatrészekkel van ellátva, megbízható fékek végzik a lassítást, a 100-nál 3 sebességes, a 200-nál pedig 7 sebességes agyváltó segíti a könnyebb haladást.

csepel

Végezetül még egy apró érdekesség. A stand mellett egy Royal*** volt nem hétköznapi módon “kikötve”, a nyeregcsövét használták zárként, mely a vázból kihúzva három helyen megtörhető és végül önmagába záródik, kulccsal nyitható, zárható. A Lock-in-visible lakat egy kooperáció eredménye, melyben a Csepel mint támogató van jelen.

Tovább információk a gyártó honlapján: Csepelbike.com

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo