fbpx

A Cratoni Akino egy vidám mintázatú gyermek fejvédő, mely megfelelő védelmet és szellőzést biztosít viselőjének. Technikai tartalomban alig tér el a drágább felnőtt modellektől, kifejezetten minőségi termék a gyermek sisakok piacán, ár-érték aránya az egyik legjobb.

 

CRATONI_AKINO

Megjelenésében is robosztus, masszív felépítésű fejvédő az Akino, látszik rajta, hogy ezt nem dísznek tervezték, meg fogja védeni a gyermekek fejét, ha szükség van rá. Az In-Mold technológiának köszönhetően ez a védelem könnyű súllyal párosul, mindössze 227g M-es méretben. A sisak elején egy sildkezdemény található, ami nem igazán a napfénytől óvja felhasználóját, hanem inkább az arc- és homlokvédelmet hívatott erősíteni.

CRATONI_AKINO

 

A gyermek fejvédők szellőzése sem mellékes tulajdonság, egy olyan sisakot senki nem visel szívesen, amiben csak ömlik róla az izzadtság és meg akar “főni” a feje. A gyerekek ráadásul képesek túlhajtani magukat, ami csak fokozza ezt az érzést. Ennek megelőzéséért került 13 szellőzőnyílás az Akino-ra, melyek megfelelő hűtést biztosítanak a gyermekek számára. Az első nyílások rovarhálóval védettek, nehezen fog bejutni bármi, ami megcsíphetné viselője fejét és később kellemetlen emlékekkel szolgálna a kerékpározást illetően. A további komfortot a kifejezetten puha felületű, kivehető, mosható Clean Tex szivacsok hívatottak szolgálni. A kivehető szivacsozás minden fejvédőnél kifejezetten fontos tulajdonság, mert ha nem esünk el akkor először a szivacsozás fog tönkremenni és senki nem akarja eldobni a fejvédőjét fél-egy év után a rohadó-szétmálló szivacsok miatt (szerencsére eljutottunk mára arra a szintre, hogy ez szinte minden hagyományos felépítésű sisaknál így van).

CRATONI_AKINO

 

A fejvédő tökéletes illeszkedéséért a Cratoni által Rapid Lock System-nek (RLS) nevezett fejméret állító rendszer felel, ez egy klasszikus megoldás, rengeteg gyártó használja ezt, egy a fejvédő hátulján található tekerő segítségével tudjuk 2 dimenzióban állítani a keret méretét. Eddig általam még nem látott érdekes megoldást találtam, amikor a sisak belsejét vizsgáltam, a homlokrész kerete is állítható, bár nem fokozatmentesen, de ha valakinek a speciális fejformája miatt erre van szüksége akkor ezt is meg tudja tenni. A pántok méretét villámgyorsan személyre lehet szabni a csatok segítségével, mindkét csat szépen működik, csak egy pattintás és pillanatok alatt beállítható a megfelelő hosszúság. A Steplock állcsat mellett nem lehet szó nélkül elmenni, könnyen, akár egy kézzel is, oldható, szabályozható vele az állpánt hosszúsága és szivacs is került rá, ami megakadályozza, hogy a csat becsípje a használója bőrét, igazán remek megoldás!

CRATONI_AKINO

 

Passzív védelemként a fejvédő hátuljára egy hátsó lámpa is került, mely képes folyamatos és kétféle villogó üzemmódban működni. Ezenkívül fényvisszaverő elemek is találhatók a sisakon. Az Akino a megjelenése alapján a fiatalabb korosztály kedvence lesz, 6 színben kapható, köztük dinoszauruszos, lila csillagos, sárga-kék robotos, tündéres, kalózos, pónis mintázattal. Mindkét nem képviselői megtalálhatják az ízlésüknek leginkább tetsző mintázatot, melyet szívesen viselnek kerékpározás közben.

JELLEMZŐK:
>13 szellőzőnyílás
>In-Mold
>Rovarháló
>Könnyű súly
>Clean Tex szivacsok
>RLS-Rapid Lock System (fejméret állító rendszer)
>Szivacs az állpánton és az állcsaton
>Steplock gyorsan oldható és szabályozható állcsat
>Hátsó LED világítás
>Fényvisszaverő elemek
>Névtábla
>2 méretben (49-53cm és 53-58cm)
>6 színben

Tömeg: 227g

Ajánlott fogyasztói ár: 12490 Ft

További információ a forgalmazó és a gyártó honlapján
http://webshop.velostar.hu/kereses/akino
http://cratoni.com/en/bike/kids/akino

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo