Kövess minket

FacebookTwitterRSS

Contador nyilatkozott, a doppingügy következményei

Alberto Contador egy nappal a legfelsőbb szervnek számító Nemzetközi Sport Döntőbíróság, a CAS elmarasztaló ítéletének – két év eltiltás doppingolásért – kihirdetése után sajtótájékoztatót tartott Madridban, mely során továbbra is kitartott ártatlansága mellett.

A spanyol – immár csak kétszeres – Tour de France-győztes nem változtatott eredeti sztoriján, miszerint a klenbuterol szennyezett hússal került szervezetébe a 2010-es Tour de France-on, és áldozatnak tartja magát, akinek most nehéz így a családja és barátainak szemébe nézni. Arról azonban szó sincs, hogy feladja, Contador többek között az alábbiakat nyilatkozta a sajtótájékoztatón:

Alberto Contador

„Továbbra is folytatni fogom a versenyzést. Tisztán, ahogy egész életemben csináltam. A lelki állapotom most nem a legjobb, de tudom, hogy ami történt, még erősebbé fog tenni. Most az ügyvédem minden lehetőséget megvizsgálnak, és a végsőkig küzdeni fogunk, hogy tisztázzuk a nevem.

Azt is el szeretném mondani, mert fontosnak érzem: ezt a másfél éves kálváriát,a mit megéltem, senkinek sem kívánom, de remélem, nem merül a feledés homályába, és a kerékpározás és a sport javára válik majd.

Másfél napja hirdették ki az ítéletet, értékelni kell még a helyzetet, és megtervezni a jövőmet. Nem csak tőlem függ, de szeretnék a legnagyobb versenyeken visszatérni.”

Contadort arról is kérdezték, mit gondol arról, hogy a két éves eltiltást 2011. január 25-étől számolják, nem 2010. július 21-től, amire így válaszolt: „Az ítéletet sokkal igazságtalanabbnak érzem, mint a dátumot.” (A pozitív doppingteszt után felfüggesztették versenyengedélyét, így a spanyol szövetség felmentő ítéletéig eltelt időt levonják a büntetésből, ez azt jelenti, hogy Contador augusztusban már elindulhat a Spanyol Kerékpáros Körversenyen.)

Alberto Contador és Bjarne Riis

Contador csapatfőnöke, a Saxo Bank első embere, a dán Bjarne Riis támogatásáról biztosította versenyzőjét és az újságírókat: „A csapat feltétel nélkül Alberto mögött áll, bár sok van még hátra augusztusig, de ha engem kérdeznek, Alberto nálunk folytatja. Ő egy nagy versenyző és nagy ember, akit csodálok., szeretném, hogy maradjon velünk. Amit Alberto letett az asztalra, olyat csak Merckx-től vagy Induraintól láttam.”

Riis egyébként nem lehet nyugodt, ugyanis a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) felkérheti független licencbizottságát, vizsgálja felül a Saxo Bank WorldTour licencét, ugyanis a csapat WorldTour státuszához fontos UCI-ranglista pontjainak jelentős részét, 68%-át hozta Contador, s ezek a pontok most elvesztek.

Contador 2011-es győzelmei és az új eredmények:
Vuelta Ciclista a Murcia 2. szakasz Új eredmény:
1. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC
2. Jerome Coppel (Fra) Saur – Sojasun
3. Fabio Andres Duarte Arevalo (Col) Geox-TMC
Vuelta Ciclista a Murcia 3. szakasz Új eredmény:
1. Jerome Coppel (Fra) Saur – Sojasun
2. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC
3. Alex Dowsett (GBr) Sky Procycling
Vuelta Ciclista a Murcia összetett Új eredmény:
1. Jerome Coppel (Fra) Saur – Sojasun
2. Denis Menchov (Rus) Geox-TMC
3. Wout Poels (Ned) Vacansoleil-DCM
Volta Ciclista a Catalunya 3. szakasz Új eredmény:
1. Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD
2. Levi Leipheimer (USA) Team RadioShack
3. Daniel Martin (Irl) Team Garmin-Cervelo
Volta Ciclista a Catalunya összetett Új eredmény:
1. Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD
2. Daniel Martin (Irl) Team Garmin-Cervelo
3. Christopher Horner (USA) Team RadioShack
Vuelta Castilla y Leon 4. szakasz Új eredmény:
1. Richie Porte (Aus) Saxo Bank Sungard
2. Xavier Tondo Volpini (Spa) Movistar Team
3. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team
Giro d’Italia 9. szakasz Új eredmény:
1. José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli
2. Stefano Garzelli
3. Vincenzo Nibali
Giro d’Italia 16. szakasz Új eredmény:
1. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale
2. Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD
3. José Rujano Guillen (Ven) Androni Giocattoli
Giro d’Italia összetett Új eredmény:
1. Michele Scarponi (Ita) Lampre – ISD
2. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale
3. John Gadret (Fra) AG2R La Mondiale
Contador 2012-es győzelmei és az új eredmények:
Tour de San Luis 3. szakasz Új eredmény:
1. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-QuickStep
2. Miguel Angel Rubiano Chavez (Col) Androni Giocattoli
3. Stefan Schumacher (Ger) Christina Watches-Onfone
Tour de San Luis 5. szakasz Új eredmény:
1. Daniel Diaz (Arg) San Luis Somos Todos
2. Levi Leipheimer (USA) Omega Pharma-QuickStep
3. Jose Rodolfo Serpa Perez (Col) Androni Giocattoli
Írta: on 2012. február 7.. Téma: hírek. A bejegyzésre érkező visszajelzéseket ezen keresztül követheted: RSS 2.0. Ugorj a legvégéhez és hagyj bejegyzést. Ping nem engedélyezett.

6 válasz a Contador nyilatkozott, a doppingügy következményei

  1. pityikusz Válasz

    2012. február 10. at 21:50

    Mindegy milyen sportágról beszélünk a világ élmezőnye szed ezt azt, de nem C vitaminra gondoltam.

  2. Obi1 Válasz

    2012. február 10. at 14:10

    “Tisztán, ahogy egész életemben csináltam.” Azt kevésbé látom elitélendőnek, hogy minden élsportoló doppingol – kötelező nekik. Azt már inkább, hogy erről szemrebbenés nélkül hazudik, és mártírként nyüglődik.

    • bkriszta Válasz

      2012. február 10. at 15:54

      Én szóról szóra ezt akartam írni…

  3. pityikusz Válasz

    2012. február 9. at 19:46

    Contador válts állampolgárságot, nálunk csak 3 hónapot kapnál.

  4. ronroli Válasz

    2012. február 8. at 22:45

    elveszik a már “tisztán” hozott eredményeit?
    vagy nem azok voltak a “lebukás” után?
    nem értem…
    a szponzorpénzt is elveszik? a reklámpénzt is? visszaváltják azokat az eszközöket, amiket contador reklámarca miatt vettek meg? aztán beolvasztják őket?

  5. Valentinó Válasz

    2012. február 8. at 18:21

    Hát lesz mit számolgatnia a licenc bizottságnak, hiszen a korrektúrát a többi csapatnál is el kell végezni. Ad abszurdum be kerülhet az első osztályba aki csak néhány ponttal maradt le.

Ide kérjük a választ!

Connect with Facebook

*