fbpx

Címvédés az elmúlt évek legizgalmasabb Downhill OB-ján!

Augusztus első hétvégéjén került megrendezésre a 2016-os Downhill Országos Bajnokság, ahol egészen elképesztő izgalmak között Zámbó Dávid végül meg tudta védeni bajnoki címét!

Ismét népes mezőny vette birtokba az eplényi Ámos-hegy downhill pályáját, egész pontosan 183 indulót láthattunk a 2016-os bajnokavatón. A nyomvonal egy teljesen új, hosszabb befutót kapott a rendezvényre, illetve több új pályaelem is épült, melyek kicsit technikásabbá, dinamikusabbá és fárasztóbbá tették a lejutást.

Zámbó Dávid, 2016 Downhill Magyar Bajnoka

Zámbó Dávid, 2016 Downhill Magyar Bajnoka

A verseny rangját tekintve az OB-n túl a Magyar Kupa harmadik, a válogató rendszernek pedig az ötödik, mindent eldöntő duplaszorzós fordulója volt. Itt alakult ki, hogy kik mehetnek az olaszországi világbajnokságra és a lengyelországi Európa-bajnokságra.

A háromnapos esemény első éjszakáján jókora eső zúdult a szűk bakonyi völgyre, ami kifejezetten jót tett a pályának, hiszen néhány óra száradás után jó tapadóssá vált, arról nem is beszélve, hogy búcsút inthettünk a rekkenő hőségnek és kellemes, igazi bringás idő lett. Egyedül a szél zavarhatott be kicsit, de a vasárnapi döntőkre már az is csillapodott.

Kis Péter whipje

Kis Péter whipje

Két betétfutam került volna megrendezésre, az első péntek este, a Whip Contest ugrálós-csavarós versenye. Kis Péter konkrétan egyhangú pontozással tudott győzni, a szombati Pumptrack viszont az eső miatt elmaradt, ezért a szervezők meghosszabbították két órával a downhill edzését. Ezeken kívül egy Schwalbe defektcsere játékkal lehetett nyereményekhez jutni, illetve a Downhill OB eredményhirdetése utáni sorsolás okozott néhány szerencsésnek nagy örömöt.

Rátérve a hihetetlen izgalmakat hozó csatákra, több olyan előzmény is közre játszott, hogy ez így alakulhasson. Kezdésként a tavalyi OB, ahol az Elite Férfiaknál toronymagas esélyes Liszi Attila a szombati edzésnapon bokáját törte és ezzel megnyílt az út a többiek előtt a bajnoki cím felé. Össze is csaptak, és akkor sem kis csatában végül Zámbó Dávid legyőzte ellenfeleit, ezzel megszerezte első bajnoki címét.

Az elmúlt időszakban sajnos többen is sérüléssel, sérülésekkel bajlódtak, köztük a bajnok is, aki így szinte ki is csúszott már a válogatottból, hiszen az ötfordulós válogató első négy helyszínén csak egyszer tudott rajthoz állni, a duplaszorzós OB-ra viszont már teljes versenylázban érkezett. Nem úgy, mint Ettingshausen Máté, akinek ez lehet még korai volt. Hasonlóképpen került hátrányba, még a válogatott márciusi olaszországi edzőtáborában szedett össze egy csúnya lábsérülést, ráadásul a bringája is élt már szebb napokat, de azt még a srácok azért szépen összerakták. Máté sajnos a lába miatt nem tudott végül rajthoz állni, a többiek azonban ott voltak és tudták, hogy idén talán tiszta körülmények között is fogható Liszi Attila. Természetesen voltak ebben a szezonban is már kimagasló nemzetközi eredményei, de az utóbbi időben se a szerencse, se az élet egyéb dolgai nem kedveztek a versenyzésének. Keresztes Péternek se kellett kétszer mondani, hogy vegye fel a kesztyűt, mert egyrészt a válogatót toronymagasan vezette az utolsó forduló előtt és a Magyar Kupában is szép előnye volt. Így persze nem kellett spórolnia, másrészt a korábbi évek kis különbséges OB dobogói és a tavalyi döntős defektje is tovább tüzelhették. Palotai Gábor is egyre jobb formába kerül, Kántor Miklós kiegyensúlyozott teljesítménye pedig a legjobbkor jött, hiszen míg a többiek sérülgettek, hibázgattak, visszaestek, addig ő az állandó dobogó közeli eredményeivel a válogató ranglista harmadik helyéről várhatta az idei Országos Bajnokságot.

Liszi Attila, Elite Férfi 2.

Liszi Attila, Elite Férfi 2.

Tehát már az előzmények alapján is nagyon izgalmas csatára számíthattunk, de ilyen hangulatra talán még gondolni se mertünk. Ehhez keményen hozzátettek a többi kategória versenyzői is, jutott oda is bőven a speaker Győri Kristóf üvöltéséből. Pedig a futamokig egészen higgadtan kommentálta az eseményeket, de nem érheti szó a ház elejét, hogy ezt ő sem bírta hangoskodás nélkül.

Az idén 60 éves (!) Víg Balázs előfutása után a Merev kategória csapott össze először. A tavalyi győztes Németh Ádám két barátját meg is kapta kihívónak, az Elite Férfi bajnok Zámbó Dávid öccsét, Dánielt és Soltész Olivért. Utóbbi Ádám legnagyobb meglepetésére nagyon meg is szorongatta, mindössze 4 tizeddel tudott a tavalyi első helyezett újra diadalmaskodni. Zámbó Dani a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A 108 fős Open kategóriában is ugyanarra a polcra kerül a kupa, Ábrahám Gergely a rontott időmérő után tudott nyerni. Második Faludi András lett, a harmadik az igazi hazai downhill legenda Krizsák János. A negyedik helyre a romániai Muresan Alexandru Ciprian jött be, az ötödikre Eszenyi András. A kategóriában indultak egészen fiatalok is, jó látni, hogy egyre több gyerek érkezik a hazai downhill versenyekre mind a nevezők, mind a nézők, kísérők közé, de van még bőven hova fejlődni, fontos lenne több hasonló esemény és kiépített bikeparkok. További öröm, hogy dirt-ös kiválóságok is neveztek a versenyre, köztük Horváth „Wini” Ferenc és Lenthár Gábor is.

Keresztes Péter

Keresztes Péter, Elite Férfi 4.

Nyilván a kategória nagy létszáma miatt is, az Openben volt a sérülések többsége. Extrém sportról lévén szó, ez sajnos elkerülhetetlen, de a mentősök kiváló munkát végeztek. Még ha nem is sok, de egy kicsivel több munkájuk volt, mint tavaly. Ezúton is szerintem mindenki nevében kívánhatok mihamarabbi felépülést az érintetteknek, várunk titeket vissza a pályára!

Az Open után elérkeztünk az idén igen magas színvonalat képviselő Masters kategóriához, többesélyes volt a bajnoki cím sorsa. Nagy örömünkre láthattuk a kategóriában az ez alkalomból visszatérő Nagy „Gizmo” Attilát is, aki két nagyon közeli idővel a 8. helyen teljesítette a versenyhétvégét. Hosszú évek óta nem indult Gizmo már downhill versenyen, de remélhetőleg láthatjuk még és nem csak egy egyszeri alkalom volt.

Már az időmérő szoros eredményeket hozott a 30 év felettiek között, melyet 2014 Masters bajnoka, Deli Győző nyert, ami abszolútban is jónak számított. A döntőben megindult aztán a kavarodás és a folyamatos helycsere az aktuális éllovasnak helyt adó hot-seatben. Összejöttek az endurosok is, Sebestyén Krisztiánt és Winkler Gábort mindössze 37 ezred másodperc választotta el, előbbi javára. Végül a hatodik-hetedik helyen végeztek, előttük a downhillesek kibérelték az első ötöt. A címvédőként érkező Papp Norbertnek ezúttal a negyedik hellyel be kellett érnie, mögötte pedig Gyulai Csaba végzett az ötödiken. Szabó Endre először indult Masters kategóriában az OB-n, a korábbi években az Elite Férfiaknál dobogós helyezéseket is szerzett. Ezáltal őt lehetett a legnagyobb esélyesnek mondani, de Győzővel sem ő, sem a végül harmadik Kollár Balázs nem bírt, így aztán egy kiváló futammal Deli Győző egy év szünet után szerezte vissza a Masters bajnoki címet, mindezt 44 évesen abszolút 13. idővel! Egészen elképesztő! A Masters kategória kiváló teljesítményéhez még az is hozzá tartozik, hogy egyedül az „öregeknél” teljesítette az egész hétvégét a teljes mezőny.

Juniorban is egyre több nevezőt látunk, náluk azonban nem az éles küzdelem, hanem az Európa Kupa összetett harmadik helyén álló Muszula Balázs futamai borzolták a kedélyeket. Tóth Péter két hete begyűjtött kézsérülése miatt csoda, hogy egyáltalán rajthoz állt, de így nem tudott kihívója lenni Balázsnak. A tavaly 15 évesen is Junior bajnoki címet szerző ifjonc időit elnézve nem kizárt, hogy amúgy sem és Peti második helye mindenképpen dicséretes ilyen körülmények között. Mivel Balázs még túl fiatal a világversenyek alsó korhatárához, ezért óriási előnnyel idén is Tóth Péter jutott ki a VB-re és EB-re. A címvédő idén már 16, de ezúttal sem talált legyőzőre a 18 évesek között, a kérdés csak az volt, hogy lesz-e valami technikai hiba, ami bármikor előfordulhat. Azonban nem volt és már a részidő közlésénél hangos szurkolás és ováció közepette követhette a nézőközönség, hogy már a pálya felénél 4,5 másodperccel gyorsabb Petinél. A pálya aljára ez 6 mp-re duzzadt, azaz kategória „űridővel” az abszolút 5. helyen védte meg bajnoki címét. Ez egész pontosan azt jelenti, hogy az Elite Férfiaknál is dobogóra állt volna! Balázson sose látszódik kitörő öröm, de szülein annál inkább, édesapjának fülig ért a mosolya teljes joggal. Az ötfős dobogóra a címvédőn és Petin kívül Hembach Olivér, Simonics Tamás és már 16 másodperces hátrányban Veres Gusztáv Bendegúz állhatott fel.

Muszula Balázs

Muszula Balázs

A világbajnokságon junior női bronzérmet szerző és bajnoki címvédő Megyaszai Lilla idén sajnos csak nézőként volt jelen az OB-n. Négy női nevezőt azért figyelemmel kísérhetett a nagyérdemű, azonban közülük csak Vincze „Lizi” Erzsébetnek volt licensze, így a bajnoki kategóriában csak ő indulhatott. A többiek az Open kategória rajtolóiként mérhették össze tudásukat. Lizire adhatta fel Fiskál János Eplény polgármestere és az esemény fővédnöke a bajnoki mezt, amit abszolút megérdemelt, hiszen ideje jobb volt a többi női indulónál. Szép teljesítmény, főleg tudva azt, hogy mindössze egy éve kezdett downhillezni 2016 Női Országos Bajnoka.

Az esemény zárásaként az Elite Férfiak a tetőpontra húzták a hangulatot. Liszi Attila az időmérőn a pálya második felében defektet kapott, ettől a kategória elején kellett rajtolnia a döntőben. Kisebb szerencséjére pont Kántor Miklós volt előtte, így fel sem merült, hogy utol fog érni valakit futamában. A kétszeres OB ezüstérmes Miki sem véletlenül volt hátul, kétszer is esett az időmérőn. A második egy sziklakert után volt, amikor is onnan kiérkezve „kecskézett” a legféltettebb kincsével a felsőcsövön. Minden testrésze túlélte és hegyezhette magát a döntőre. Az első összecsapást a címvédő Zámbó Dávid nyerte, de a részideje az addig még felfújt kerékkel tempózó Liszi Attilának volt a legjobb. A Kékes DH-t megnyerő Nemes Dániel az utolsó kanyarban nagy robajjal nyitotta szét vázának láncvilláját, így tanúbizonyságot is nyert, amit már korábban is mondogatott, hogy ide kevés már az enduro bringa.

A döntőben Liszi Attila az elsők között rajtolt, át is vette a vezetést a szintén időmérő futam bakis Jelenszky Bálinttól. Mindössze 3 tizeddel jött jobbat Zámbó Dávid időmérős győztes eredményénél. Persze azonnal fel is ment az infó, amivel jól befűtött a rajtban! Amíg a srácok az Ámos-hegy tetején fenték a késüket, addig Attila a napernyő alatt várta a beérkezőket. Mögötte Kántor Miklós harmadikként szelte át a célvonalat. Ezután sokáig a Liszi-Jelenszky-Kántor hármas ült a bőrhuzaton. A kedélyeket eközben például Kovács Attila és Zacsik Ádám borzolta, előbbi az utolsó ugrató és annak kerülőnyoma között tarolt le mindent, amit a természet vagy gép alkotott, utóbbi pedig az utolsó kanyarban hajtott akkora chipset az első kerekéből, hogy Ádám tomahawk-ként repült át a kormány felett és esett le a cél elé. Rövid befutás, majd célban röhögés. Nagy Márton sem bírta ki akció nélkül, ő a pálya irányát és szélességét kívánta módosítani, így aztán ő is átgázolt néhány szép fehér Shimano-s szalagon és ezt bármilyen ügyesen is tette, hogy akkora tempónál végig bringán maradt és még az utolsó kanyarba is befért, attól még a neve mellett egy árulkodó DSQ szerepel az eredménylistán.

Palla Gergő

Palla Gergő, Elite Férfi 5.

Elérkezve az időmérő legjobb ötjéhez, a kölcsönbringával induló Nemes Dani bő hat másodperces hátránnyal jött be Attiláék mögé, majd Palla Gergő a másodikra. Ezután jött a tűzijáték. Keresztes Péter közelítette meg Attila idejét, de csak 1 mp-re, így ezen az OB-n is barátja alatt kellett állnia a dobogón. Palotai Gábornál már az őrület kategóriájává vált a versengés, a részidőnél 8 századdal jobb volt Attilánál, a végére pedig átfordult, de még kisebb különbségre, 31 ezreddel második.

Palotai Gábor, Elite Férfi 3.

Palotai Gábor, Elite Férfi 3.

Már csak a címvédő volt a pályán, aki hihetetlen egy másodperccel volt gyorsabb az aktuális éllovasnál, de lehetett tudni, hogy Attila jót ment alul. Dávid azonban még keményebben odatette magát és további közel egy tizedet hozzá tudott tenni, így bő 1,1 mp előnnyel megvédte bajnoki címét! Óriási érzelmek szabadultak fel a célban, öröm és csalódottság, Magyarországon még sose láttam ilyet downhill versenyen. Hihetetlen éles versenyzéssel alakult ki a végeredmény, az biztos, hogy ezt soha egyikük sem fogja elfelejteni. A Zámbó-Liszi-Palotai-Keresztes mondhatni fantasztikus négyes mögött a dobogó mellé Palla Gergő állhatott ki, aki kapott is ott a nyakába jó sok vizet a csapattársaitól.

Elite Férfi dobogó és a vízesés Palla Gergőre.

Elite Férfi dobogó és a vízesés Palla Gergőre.

Zámbó Dávid kétszeres bajnokként így kommentálta a történéseket: „Hiányzott már nagyon a biciklizés és a társaság. Muszula Bazsával örömködve húztuk egymást egész hétvégén, aminek meg is lett az eredménye. A száraz és megújult pályának külön nagyon örültem. A rajthoz készülődve hallottam Attila idejét, ami hatalmas löketet adott, tudtam, hogy nekem van benne még egy kicsi és azt éreztem meg tudom csinálni! Annyi barátom és szerettem jött drukkolni nekem, hogy nem okozhattam csalódást és úgy érzem sikerült kihozni magamból a maximumot.”

Kialakult tehát a felnőtt válogatott is, melyet Keresztes Péter, Zámbó Dávid és Liszi Attila alkot, mögöttük 4. és 5. helyen tartalékként Palotai Gábor és Kántor Miklós.

2016 downhill magyar bajnokai és győztesek (balról): Deli Győző (Masters bajnok), Vincze Erzsébet (Női bajnok), Zámbó Dávid (Elite Férfi bajnok), Ábrahám Gergely (Open 1. hely), Muszula Balázs (Junior bajnok), Németh Ádám (Merev 1. hely), Kis Péter (Whip Contest 1. hely)

2016 downhill magyar bajnokai és győztesek (balról): Deli Győző (Masters bajnok), Vincze Erzsébet (Női bajnok), Zámbó Dávid (Elite Férfi bajnok), Ábrahám Gergely (Open 1. hely), Muszula Balázs (Junior bajnok), Németh Ádám (Merev 1. hely), Kis Péter (Whip Contest 1. hely)

A népes mezőny és a szép számban megjelent nézők óriási hangulatnak lehettek részesei, hogy ezt hogy lehetne fokozni a jövő évre az még nem ismert, de az biztos, hogy rajtuk nem fog múlni. A versenyzők nagyon odatették magukat, több igazán kiemelkedő teljesítményt is láthattunk minden kategóriában. A nézők pedig lenyűgöző műsort produkáltak, a legkülönbözőbb eszközökkel és óriási hangerővel.

Találkozunk jövőre ugyanitt, a következő napokban pedig érkeznek majd a videók, fotók és biztosan sok érdekes történet is kerül majd még elő!

Eredménylisták itt: http://dhracing.hu/eredmenyek

Fotók: Csizmadia Bálint

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo