fbpx

Cateye lámpa- és komputercsodák 2016-ra

A Cateye márkanév egyértelműen a kerékpáros kiegészítők szinonimája, a hírnév elsősorban a minőségnek, a megbízhatóságnak és tartósságnak köszönhető. Mivel a műszaki tartalom győzi meg leginkább a vásárlókat, az 1950es években alapított oszakai cég a fejlesztést idén sem hanyagolta el: számos innovatív, ötletes megoldás szolgálja a kerékpározás élvezetét és sokrétű használatát.

Elképesztő fényerő és technológia!

Elképesztő fényerő és technológia!

Több mint fél évszázaddal a világ első „villogós” kerékpárlámpája, illetve 15 évvel a korszakalkotó LED-es fejlámpa bemutatása után a Cateye új zászlóshajóval jelentkezik. A világ egyik legerősebb, legfényesebb kerékpár-világításának megtervezése nem mindennapi mérnöki feladat: legalábbis erre a következtetésre jutottunk a Eurobike standon hallottak és látottak alapján. A fő nehézség az, hogy a LED-ek bekapcsolás után maximális fényerőt szolgáltatnak, később fényük sajnos halványul. Ezt egy csúcstechnológiát képviselő lámpa esetében illik kiküszöbölni, így a most bemutatott Cateye Volt „hatezres” 6000 lumenje valóban 6000 fényegység – bekapcsoláskor, fél óra múlva vagy egy óra önfeledt éjszakai terepbicajozás után egyaránt. További problémát jelent a világító egység hűtése, amely már túlmutat a hűtőbordák alkalmazásán. Ilyen fényintenzitás mellett már a megérintés is égési sérülést okozhat, így a japán mérnökök csendes, de hatékony ventilátoros hűtést alkalmaztak, a Volt 6000 karbontestet kap, így a lámpatest soha nem jelent veszélyt a kerékpáros számára.

Ventilátoros hűtés, karbontest, mindössze 100 gramm a lámpatest!

Ventilátoros hűtés, karbontest és mindössze 100 gramm!

A világító egység 144 db(!) lapra integrált COB lLED-et alkalmaz (a technológiáról további info itt olvasható), mindössze 100 grammot nyom, a rendkívül izmos, fejlett technológiát alkalmazó Li-Ion akku pedig alig több mint fél kilós. HP Flextight kormány és HP sisakrögzítést kapunk, a konzol azonos egyes Volt modellekével, így a Cateye Volt 6000 velük csereszabatos. (A konzolok tehát a kormányra és sisakra felszerelve fogadják a kompatibilis Volt modellt – amelyik éppen az adott körülmények közt a legmegfelelőbb.) 2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 30Hatféle intenzitás között válogathatunk, szerintünk például hasznos városi üzemmód lehet a 11 órán keresztül üzemelő 2000 lumenes „Hyper Constant”.

Az elképesztő „hatezres” mellé egyéb új Volt modellek érkeznek: a Volt 1600/800/400 a korábbi modellek nagyobb fényerőt biztosító változatai, cserélhető akkuval, külső gyorstöltővel, amely új dimenziót nyit a mindennapi használat, túrázás vagy éjszakai versenyzés terén. Az 1600-os a fejlett Opticube lencsetechnológiának köszönhetően nagyobb teljesítményt tesz lehetővé, mint a korábban palettán szereplő, és a BikeMagon is bemutatott Volt 1200, beépített akkus kialakítású, de ami a legmeglepőbb: mindössze 200 grammot nyom a mérlegen!
[divider scroll_text=”Cateye lámpa- és komputercsodák”]

a lecsatolt akkuval visszafele is tölthetünk: például telefonunkat, fényképezőnket vagy bármit...

A lecsatolt akkuval visszafele is tölthetünk: például telefonunkat, fényképezőnket vagy bármit…

[divider scroll_text=”Cateye lámpa- és komputercsodák”]

2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 24

A fényerő minden Volt modell esetében az üzemidő során majdnem konstans – ez a konkurens termékekre nem áll!

Az új 800-as a régi 700-assal azonos méretű modell, de lényegesen nagyobb fényerőt biztosít, speciális akkuja lecsavarható, külső gyorstöltővel (Fast Charging Cradle) is tölthető, menet közben pedig pótakkuval biztosíthatjuk a hosszabb üzemidőt. Zseniális ötlet, hogy a lecsatolt akkuval visszafele is tölthetünk: például telefonunkat minimum kétszer csordultig, vagy bármit, amely USB-töltéssel kompatibilis. A Cateye Volt 800 a kerékpárlámpák Jolly Jokere!

Az új Volt 400 modell ugyancsak Opticube technológiára épül, pöttömnyi méret mellett biztosítja a megadott fényerőt – és mint a 6000-es esetében említettük – nemcsak az első néhány perc során, hanem közel az egész hasznos üzemidő alatt. A 400-as ugyancsak cserélhető akkus, 2 óra üzemidővel, ami egy további hüvelykujjméretű akku behelyezésével duplájára növelhető.

100 lumen hátrafel COB lLED technológiával!

100 lumen hátrafele COB lLED technológiával!

2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 27További új 2016-os Cateye modell a Rapid X3 hátsó világítás, 100 lumen fényerővel, amely a piacon kapható egyik legfényesebb mögénk világító fényforrás. Nappal is érdemes bekapcsolva hagyni – akár napsütésben is jól látható – felhívja a figyelmet a kerékpárosra. Az X3 két sor lapra integrált COB lLED-et alkalmaz, amely külön-külön kapcsolható, így párhuzamos villogó és folyamatos üzemmód is rendelkezésre áll. Rögzítése ugyancsak innovatív: a körkörös mellett bármilyen aero nyeregszárra stabilan felszerelhető.

2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 28Érdekes újdonság a Center Fork Bracket nevű aprócska konzol, amely segítségével a Volt sorozatú első lámpa a trekking/városi kerékpárok villanyakára rögzíthető. Nem foglal helyet a kormányon, illetve az utat is ideálisabb szögben világítja be – kiváltképp fejlámpával kiegészítve.
[divider scroll_text=”Cateye lámpa- és komputercsodák”]

2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 12

A Padrone SMART+ minden elképzelhető okostelefon-funkció integrálását biztosítja, külső érzékelők (watt-, sebesség-, pedálfordulat-, pulzusmérő) jeleit fogadja és még a tájékozódás feladatát is képes átvenni…

A komputerek terén sem nevezhető kezdőnek a japán márka: az „ősidők” óta készítenek pulzusmérésre és pedálfordulat mérésre is alkalmas kilométerórákat. A tavaly már elérhető, okostelefon-perifériakánt üzemelő Padrone 2016-ban SMART+ változatot kap, amely minden elképzelhető okostelefon-funkció integrálását biztosítja, külső érzékelők (watt-, sebesség-, pedálfordulat-, pulzusmérő) jeleit fogadja és még a tájékozódás feladatát is képes átvenni. Kijelzője nemcsak „soros”, hanem „oszlopos” is (max. 4×2 cellás), és tetszőlegesen személyre szabható. Üzemeltetéséhez nem kell mást tenni, mint letölteni az ingyenes Cateye iPhone vagy Android alkalmazást, majd a megfelelő eszközökkel párosítani. Az edzés végén az adatok azonnal a telefonon keresztül feltölthetők a népszerű Stava, Training Peaks oldalra vagy a japán gyártó saját CatEyeAtlas™ közösségi site-jára.

A teljes integráció jegyében...

A teljes integráció jegyében…

2016-os_cateye-lampa-computer-ujdonsagok 29A jól ismert, még a profi versenyzők által is előszeretettel használt vezeték nélküli Strada ugyancsak „SMART” modellel bővül, amely képes kommunikálni a zsebünkben lapuló mobiltelefonnal. Beépített GPS-szenzoros komputerújdonság a STEALTH EVO+, amely GPS/ANT+ jelet fogad, külső érzékelők garmadával kompatibilis, akár átlag wattértéket vagy jobb/bal hajtásegyensúlyt is számít. Az edzésadatok a Padrone-hoz hasonlóan az említett közösségi oldalakra feltölthetők.

Aki egyszerű kilométerórákat keres, 2016-ban a „fogyókúrára fogott” Velo sorozatot érdemes megtekintenie. A vezeték nélküli modellek vékonyabbak lettek, 650b, 29-er kerékmérettel is kompatibilisek, továbbá virtuális kalóriafelhasználást is számítanak. Felszerelésük nemcsak egyszerű, hanem immár kormány elé nyúló konzolra is történhet.

További információ a forgalmazó honlapján.
(x)
[divider scroll_text=”Cateye lámpa- és komputercsodák az Eurobike-on”]

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo