fbpx

Carpathian Couriers Race: Kegyetlen időjárás Veszprémben

Az Utensilnord versenyzőinek nyilatkozataival! A nemzetközi U23-as verseny első szakaszát Veszprémben rendezték. A sprintbefutón német győzelem született.

Európa egyik legrangosabb 23 éven aluliaknak kiírt országúti versenyének első szakaszát rendezték ma a Balaton-felvidéken. A 109 km-es szakaszon közel 47 km/h átlagot hajtott a mezőny, a zord időjárás ellenére.

Rajt előtti kerékmustra

Rajt előtti kerékmustra

A Óváros téren tartott rajtceremónia még verőfényes napsütésben zajlott. A verseny színvonalához képest rendkívül kevés érdeklődőt lehetett látni a startnál. A lassúrajtot követően a település határában indult az éles verseny, ahol két magyar csapat, az Utensilnord és a Mugen Race bringásai képviselték hazánkat.

A lassúrajt pillanatai Veszprémben

A lassúrajt pillanatai Veszprémben

A verseny első szakaszáról Kenyeres Ábel így számolt be:

A verseny jó volt és úgy tűnt, hogy mindenki jól érezte magát. Én kétszer próbálkoztam elmenéssel, egyszer a dombos szakasznál a szembeszélben, meg még egy másik hosszabb emelkedőnél.

De itt az U23-as top csapatok vannak, nem lehet csak úgy elszökni a mezőnytől, mert mindenki nagyon erős.

Útközben elkapott minket a jégeső, az nagyon brutális volt. Konkrétan állt az úton a jég. Néhány nagyobb csapat próbálta mutatni, hogy álljunk meg, de ez nem történt meg.
A profik itt valószínűleg megálltak volna egy satufékezés közepette, de mi ugyanúgy nyélen raktuk neki.

Aztán kb. újrarajtoltatták a mezőnyt és 200 méter után megint elszabadult a pokol és ismét nagytányér-kónuszon mentünk.
A mezőny végig együtt maradt és a végén sprintbefutóval jöttünk a célba.

Az eget kémlelve látszott, hogy hatalmas zivatarba kerülhetett a mezőny, de a megyeszékhelyen csak a sötét felhők gyülekeztek. A befutó a Veszprém Aréna előtt volt, itt az égiek megkegyelmeztek a versenyzőknek.

Elmenési próbálkozás nem sokkal a cél előtt

Szökési próbálkozás nem sokkal a cél előtt

Végül mezőnyhajrára került sor, amit az LKT Brandenburg csapat kerekese, Willi Willwohl nyerte. Mivel 21 éven aluli versenyző, a sárga trikó mellett a fehér trikót is ő viseli holnap.

Willi Willwohl a sárga trikós

Willi Willwohl a sárgatrikós

Nagy köszönettel tartozom a csapattársaimnak, jól előkészítették nekem a hajrát. A hegyekben kicsit „lusta” vagyok, mint általában a sprinterek, de kíváncsian várom a folytatást – értékelt a szakaszgyőztes.

A hegyi pontversenyt a holland Koen Bouwman (Cyclingteam Jo Piels) vezeti.

A legjobb hegyimenő

A legjobb hegyimenő

A célba érés után ismét szakadni kezdett az eső, ami kisebb fennforgást okozott a programban. Az eredményhirdetésre várva a legjobb magyarként, 30. helyen végző Rózsa Balázzsal (Utensilnord) beszélgettünk.

A téli felkészülés egész jól sikerült, hétvégenként voltak közös edzések, ezen kívül a cyclocross szakágban is versenyeztem. Ez volt a 7. versenynapom, most indul be igazából a szezon.

A mai szakasz során a jégeső elkapott minket, nagyon kemény volt, hirtelen több fokot zuhant a hőmérséklet. Nagyon ütött a jég, az úton is ottmaradt, ezáltal olyan érzése volt az embernek, mintha télen a hóban kerékpározna.

A szélsőséges időjárással nincs problémám, mondhatni élveztem is. Irányt változtatni nem nagyon lehetett, a kijárt sávban tudtál legfőképp haladni. Vártam, hogy megszakítják a versenyt, ami meg is történt, amikor az időjárás jobbra fordult. A versenyzők szóltak a zsűrinek, hogy most már nincs értelme megállítani, így egy rövid szünet után újrarajtoltatták a mezőnyt.

Erre a szakaszra készültem leginkább, a két kanyar a végén keménnyé tette a versenyt, mindenki elöl akart lenni, ezért rendkívül balesetveszélyes volt. Az utolsó 3 km-en belül belementem egy kátyúba és a nyeregcsövem lecsúszott. Próbáltam a legtöbbet kihozni magamból, ami ma bennem volt kiadtam magamból.

Rózsa Balázs legjobb magyarként a dobogón

Rózsa Balázs legjobb magyarként a dobogón

Az Utensilnord többi versenyzője is a mezőnnyel ért célba. Lengyel Zoltán bukásba keveredett, de sikerült felzárkóznia. A kulcscsonttöréséből visszatérő Holló Botond is jól ment, de a megszakításnál félreértések adódtak, így nem értékelték.

Holló Botond a rajtnál

Holló Botond a rajtnál

A Mugen Race kerekesei időhátránnyal ugyan, de folytathatják a versenyt.

A szeszélyes időjárás, és a feszített program miatt nem sok időnk volt a bringák technikai részleteit szemügyre venni, de az összkép a legtöbb alakulatnál a nemzetközi felnőtt csapatok profizmusát idézte.

A verseny egyik legszebb bringája, természetesen olasz...

A verseny egyik legszebb bringája, természetesen olasz…

Holnap Szlovákiában, Nyitra környékén folytatódik a viadal.

Eredmények:

1. Willi Willwohl (LKT Team Brandenburg) 2:20:42
2. Jerome Kerf (Color Code – Biowanze) a.i.
3. Eduard Grosu (Vini Fantini – Nippo – De Rosa) a.i.
4. Emils Liepins (Lettország) a.i.
5. Daniel McLay (Lotto Belisol U23) a.i.

30. Rózsa Balázs (Utensilnord) a.i.

carpatian_couriers_race_21

Teljes eredménylista

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo