fbpx

Cadel Evans célba veszi a Tour után az Olimpiát!

A Tour de France címvédője, Cadel Evans a Herald Sun hasábjain nyilatkozott jövő évi terveiről, melyek között – némi meglepetésre – kiemeli a francia körverseny után pár nappal sorra kerülő olimpiai versenyeket, az országúti- és az időfutamot.

A Tour július 22-én ér véget, az Olimnpia mezőnyversenyére pedig hat nappal később, július 28-án kerül sor, majd az időfutamra augusztus 1-jén. A BMC ausztrál kerekese remek kronómenő, de – ahogy ő maga is említi – a Tourra már 20 000 kilométerrel a lábakban érkeznek a legnagyobb sztárok, az olimpiára pedig összegyűlik a 24 000. is…

Cadel Evans a Tour de France pódiumán - Fotó: Vass László

„Érdekes lesz, mert egy hosszú verseny-blokk után rögtön következik az olimpia, soha nem próbáltam még ezt, és igazán várom. Szerencsére már van tapasztalatom abban, hogy egy háromhetes verseny és egy egynapos között milyen regeneráló edzéseket kell végezni.” – utalt arra az ausztrál, hogy 2009-ben a spanyol körverseny után – hasonlóan rövid időt követően – sikerült megnyernie a mendrisiói országúti világbajnokságot.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo