fbpx

Buruczki és Dósa Magyarország cyclocross bajnokai

A Merida-Kőbánya TC versenyzője, Buruczki Szilárd nyerte a Róna utcai Postás Sporttelepen rendezett cyclocross országos bajnokságot, öldöklő küzdelmet vívva a Bátorfi AKTK színeit képviselő Fejes Gáborral. A hölgyek között Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion) lett a bajnok.

Buruczki Szilárd már a verseny első felében többször támadott

Amitől néhányan tartottak (mások pedig várták), az esős, saras időt megúszták a bajnokság résztvevői, remekül tekerhető volt a nyomvonal. Ellenben a szél alaposan megnehezítette a versenyzők dolgát, de a szembeszeles részek legalább feledtették az emelkedők hiányát.

Vígh Zoltán (3.) és Búr Zsolt (4.)

A klasszikus Postás-pálya nyomvonala minimálisan változott a korábbi évekhez képest, de a többi pályához viszonyítva még így is több technikai elem, lépcsőfutás, akadály várta a bringásokat.

Zerge, alias Vinczeffy Zsolt is visszaugrott a játékba

Az elit futam előtt az amatőrök, a seniorok, a hölgyek és az utánpótlás korú versenyzők mérkőztek egymással, s utóbbiak már a főverseny előtt produkáltak izgalmakat. A junior fiúk között a SuperCross sorozatot uraló KSI-s Rózsa Balázs és a Merida Maraton Team CST versenyzője, Szalontay Bence váltották egymást az élen, s ezúttal fordult a kocka, a futam második felében egyértelművé vált, hogy Szalontay bírja jobban (amihez Balázs technikai problémái is kellettek, leesett a lánca, amivel kétszer is időt veszített).

A rettegett magas palánk akadály

A hölgyek versenyében – ahogy számítani lehetett rá – Dósa Eszter és Módos Gabriella csatáztak a bajnoki címért. Gyakorlatilag ugyanaz történt, mint a szezonban már többször, Dósa féltávnál támadott, felőrölve vetélytársát, és a célig már csak növelte előnyét.

Dósa Eszter

Mint a célba érkezés után elmondta, tartott kicsit a versenytől, nem volt a legjobb formában, és kivárásra próbált játszani, megismerve kicsit a pályát is, amin nem volt lehetőség edzeni. Amikor azonban úgy érezte, hogy sikerülhet „megrogyasztani” Módos Gabit, támadott, és bejött ez a húzás.

Módos Gabi csapatvezetőjével, "Mikusszal"

A férfiak versenye kis csúszással indult, ezt nehezményezték többen is, például az ezüstérmes, Fejes Gábor is elmondta, hogy ilyen hidegben teljesen sikerült így elrontania a bemelegítést, mivel sokat kellett várni a rajtra. Végre elindult a futam, Buruczkinak sikerült jó pozíciót fognia, ezzel biztosan megúszva az első körben kialakuló tumultusokból adódó esetleges kalamajkákat.

Fejes Gábor a rajtnál

Már egy-két kör után kiderült, hogy kik fogják eldönteni egymás közt a bajnoki címet, Buruczki és Fejes egymást váltva diktált a többiek számára követhetetlen tempót. Buruczki ügyesebbnek tűnt, Fejes viszont erővel kompenzálta ezt, hiába maradt le egy-egy balul sikerült kanyarvétel vagy akadályt követően, pillanatok alatt sikerült mindig felzárkózni.

Megszokott kép: Buruczki és Fejes együtt

A futam során egyfolytában támadták egymást, aminek az lett az eredménye, hogy szépen lassan elfogyott a mezőny, szinte mindenki kört kapott. Stílszerűen a bajnokságra alakult ki a legszorosabb küzdelem, még az utolsó előtti kanyarig is nyílt volt minden.

Megérdemelt meleg ruha a célba érkezés után

Végül az döntött, hogy Buruczki frissebb tudott maradni a hajrára, és képes volt még ritmust váltani az utolsó kanyarnál. Ha járna különdíj azért, kié volt a legjobb „dieselmotor”, azt biztosan Fejes kapná, de sajnos csak egy bajnoki trikót osztottak az elit futamban, melyen szerencsére ugyanaz az évszám szerepelt, mint a kiírásban: 2012!

Fejes Gabi győzni jött, és jóvoltából óriási izgalmakban volt részünk

További képek ITT és ITT.

Videó az elit futamról:

CYCLOCROSS OB 2012 from SteveStudio on Vimeo.

Eredmények:

Elit férfiak

  1. Buruczki Szilárd
  2. Fejes Gábor
  3. Vígh Zoltán

Elit nők

  1. Dósa Eszter
  2. Módos Gabriella
  3. Arató Gabriella

Hivatalos eredménylista a Szövetség honlpján IDE KATTINTVA érhető el

Szöveg és fotók: Takács Tamás

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo