fbpx

Bulls Copperhead 29 LT kerékpárteszt: hétvégenként maraton?

Egy alumínium vázas német nagykerekű, nem csak kezdőknek. Vajon hogyan teljesített az eplényi Bringaréna XC körén?

Hazánkban a Bulls márkanév kevésbé ismert a bringások körében, pedig Európa-szerte jól teljesítő cégről van szó. Elsődlegesen a hazai piacnak tekinthető német vásárlók igényeit próbálják kielégíteni, jó felszereltséggel rendelkező gépekkel, kedvező áron. Tavasszal lehetőségünk adódott a Harrier 1 országúti tesztjére, ami összességében kifejezetten jól vizsgázott. Magyarországon a Speed-Way Kerékpárüzlet foglalkozik Bulls kerékpárokkal, a cég európai raktárkészletének köszönhetően napokon belül bármilyen modell beszerezhető, még akkor is, ha épp nincs az üzletben. Sőt, akár Bulls ruházatot is választhatunk a harmónia jegyében.

Személyesen a dél-afrikai többnapos maraton, a Cape Epic közvetítései során figyeltem fel a „bikák” csapatára, akiket minden évben a legfőbb esélyesek között tartottak számon. A legeredményesebb Bulls versenyző, Karl Platt ötször nyert Epic-et, ezek mellett kétszeres német maraton bajnok is. A versenyek során szerzett tapasztalatokat természetesen az új modellek fejlesztésekor is figyelembe veszik, így nem véletlen, hogy a német magazinok tesztjein is rendre előkelő helyen végeznek az aktuális Bulls kerékpárok.

MTB vonalon elképesztően széles a gyártó palettája, közel száz modell közül választhat, aki a németek katalógusában böngészik. A teljesség igénye nélkül, megtalálható a Karl Platt által is használt Wild Edge karbon fully, titán vázas 650B+ élménybringa, vagy akár 8 kg alatti Lauf villás merevfarú XC gép, a Black Adder is.

Bulls Copperhead 29 LT – belépő a komolyabb sportolásra lakalmas gépek közé

A Copperhead széria tulajdonképpen a belépőt jelenti a komolyabb sportolásra is alkalmas hegyibringák táborába. A könnyű, alumínium vázas modellek elérhetőek 650B és 29”-es kerékmérettel is, sőt a MAX változat egy érdekes, kísérleti kombinációban, 29”-es első kerékkel és 27,5+ hátsó kerékkel kerül forgalomba. Az általunk próbált LT a legkedvezőbb árú nagykerekű a kínálatban, minőségi SLX szettel és Rock Shox villával szerelik.

Váz

Ebben az árkategóriában általában a fő ötvözőelemként magnéziumot és szilíciumot tartalmazó 6061-es alumínium csövekkel találkozhatunk, viszont a Bulls mérnökeinek választása a hőkezelés nélkül jobb szilárdságtanilag tulajdonságokkal rendelkező, cink tartalmú 7005-ös ötvözetre esett. A váz tömegének alacsonyan tartásának érdekében triplán húzott, változó falsvastagságú csöveket használtak.

Bulls Copperhead 29 LT – könnyű alumínium váz

Technikai jellemzők terén vegyes az összkép, aluvázak esetében örülni szoktunk a hagyományos menetes középcsapágynak, a kábelek elvezetését már integráltan oldották meg, figyelve a Side-Swing átdobó kompatibilitásra is, viszont sajnos a hátsó papucs gyorszáras kereket fogad. Érdekes, egyedi megoldás a láncvillán található IS fékkonzol, ami a modern kinézetet ötvözi a korábbi szabvány egyszerűségével, ugyanis így nem kell menetet fúrni a vázba.

Bulls Copperhead 29 LT – az egyedi IS fékkonzol

A geometria amatőr versenyzésre tökéletesen megfelel, a vízszintes felsőcső-hossz, a szögek, ezáltal a „reach” és „stack” értékek is meglehetősen hasonlítanak a drágább karbon modellekre. Kicsit hosszabb ugyan a láncvilla, de 29”-es létére a 440 mm még nem extrém.

Személy szerint örülök, hogy egy 29”-es XC bringa esetén nem próbálkoznak túlzottan lapos fejcső-szöggel, a 70,5° még eléggé direkt kormányreakciót biztosít. Kiemelném, hogy kis méretek esetén is sikerült kellően röviden tartani a fejcsövet, sőt a szokásos, közel 20 mm-t emelő kormánycsapágy „kúp” helyett is lapos felső csészét használtak.

Bulls Copperhead 29 LT – a felsőcső és az alsócső egymásba csatlakozik, így elegendő merevség érhető el még rövid fejcsővel is

A dizájn követi a manapság divatos trendeket, fekete alapon fluo sárga, fehér betétekkel megbolondítva, akárcsak a Harrier esetében. Igényes gyártóhoz méltóan a teleszkóp, a felnik és a kiegészítők matricái is illeszkednek az összképbe.

Felszereltség

A Rock Shox XC30 teleszkóp acélrugós kialakítású, viszont már kormányról állítható lockout karral szerelték. A rugó előfeszítése a bal oldali vállon választható meg, szerencsére van visszaút-csillapítás is, viszont ezt a villa szétszedése nélkül kénytelenek vagyunk a gyári értéken hagyni. A mozgásra átlagos testsúly (70-80 kg) környékén nem lehet panasz, viszont nyilván veszítünk a személyre szabhatóságból egy komolyabb levegős rugózású villához képest. Két hátrány van még, ami miatt ezt az alkatrészt cserélném legelőször, az egyik a közel 2,5 kg-s tömeg, a másik pedig az átmenő tengely hiánya, ami 29”-es kerékkel már érezhető.

Bulls Copperhead 29 LT – a Rock Shox XC 30 villa helyett szívesen láttunk volna egy levegős teleszkópot

A hajtás és váltás területén viszont egyáltalán nem fedezhető fel, hogy kedvező árú modellel van dolgunk, teljes 2×11 sebességes SLX szett került a gépre, egy vevőcsalogató XT hátsó váltóval kiegészülve. Az első átdobó már Side-Swing kialakítású, a hátsó váltó is a legújabb Shadow Plus típus, a kanál rázkódását blokkoló, állítható mechanizmussal.

Bulls Copperhead 29 LT – SLX szett, XT hátsó váltó

A kapcsolási érzet kiváló, amiben szerepe van az SLX sornak, a jó minőségű Shimano tányéroknak és a szériához illő Shimano láncnak is. Áttétel szempontjából figyeltek arra a termékmenedzserek, hogy nagykerekű bringával van dolgunk, így 34-24-es lánctányérok mellé 11-42-es kiosztású lánckerék sor került.

Bulls Copperhead 29 LT – új SLX hajtómű 29″-es bringákhoz illő 34-24-es lánctányérokkal

Fékek közül tajvani, Tektro hidraulikus tárcsafékeknek szavaztak bizalmat a németek. Fékerőben és modulációban felveszi a versenyt a japán konkurens hasonló árú termékeivel, viszont a fékkar ergonómiája két ujjal való működtetésre lett kitalálva. Pozitívum, hogy könnyen állítható a fékkar távolsága a markolattól, így kézmérettől függetlenül személyre szabható.

Bulls Copperhead 29 LT – Tektro fékek és rizer kormány

A kerekek STYX feliratos Formula agyakra épülnek, melyek 6 csavaros féktárcsákat fogadnak. A Bulls igényei szerint gyártott WTB felnik nagy előnye, hogy kialakításukból adódóan, szalaggal akár belső nélküli rendszerként is működnek.

Bulls Copperhead 29 LT – tubeless kompatibilis WTB felnik

Kerekenként 32 darab, hagyományos 2 mm-es küllőt használtak réz anyákkal, szokásos módon, három keresztes fűzéssel. A gumikat a Schwalbe szállítja, a drótperemes Rapid Rob külsők mintázata a korábbi Racing Ralph modellről ismerős lehet.

Bulls Copperhead 29 LT – Bulls nyereg

Kiegészítők terén a Bulls saját márkás STYX kiegészítői dominálnak. A rizer kormány emelése nekem már soknak bizonyult, egy egyszerűbb, csak hátrahajlással rendelkező típussal sportosan alacsony pozíciót lehetne elérni.

Menet közben

A többi bringa között elsőre olyan furán nézett ki az eplényi teszttábor garázsában. Kis méret, nagy kerekek, a nyeregcső meglehetősen letolva, nem is Copperhead ez, hanem valamilyen mini „csopper” gondoltam. A beállítás során aztán a szokásos értékekre állítottam a nyeregmagasságot, lejjebb került a kormány, ellenőrizem a guminyomást és tekergettem egy kicsit a villa előfeszítésén mielőtt nekiindultam az XC pályának.

Lankás, aszfaltos vagy murvás emelkedőkön érezni a tömeget, de a lockout remekül zár, ha sprintelni támad kedvünk. Ahogy az út meredekebbre vált, továbbá lazább lesz a talaj és csökken a tapadás, úgy jön elő a 29er előnye. Még az extrém meredek, poros talajú sípályán, a nyeregből kiállva tekerve sem pörgött el a hátsó kerék. Mivel az áttételek is felhasználóbarátnak minősülnek, olyan helyeken feljuthatunk, ahol elsőre nem is gondoltuk volna.

Bulls Copperhead 29 LT – meredek emelkedőn jól jön az extra tapadás

Lefelé várakozáson felüli élvezetet nyújtott a Copperhead. A nagy kerekek miatt rendkívül stabil volt a kanyarokban, a gyökeres és huplis talajon, viszont a pálya végén, a szűk csiki-csuki részen is kellően agilis maradt. Mivel ilyen mintázatú gumikat használtam éveken keresztül, ismertem a viselkedésüket, a 2,25”-ös szélesség miatt pedig az alacsony nyomás adta előnyöket is ki tudtam használni. (elöl 1,4 bar, hátul 1,8 bar)

Bulls Copperhead 29 LT – lefelé igazán elemében volt az eplényi pályán

Összességében jól éreztem magam a Bulls nyergében, az 5 általam tesztelt gép közül ez volt az egyetlen 29”-es, és ez a tesztkörön szerzett tapasztalatok során meg is mutatkozott. Amatőr sportolásra, egy-egy hétvégi maratonra tökéletes társ lehet, a komoly versenyzéshez érdemes körbenézni a gyártó drágább modelljei között. Szintén érdekes lehet, hogy a Bulls több nagy gyártóval ellentétben széles méretválasztékban kínálja a Copperhead modelleket mindkét kerékméretben, így a vásárló több lehetőség közül választhat.

 

Infobox:

Forgalmazó: Speed-Way Kerékpárüzlet
A tesztelt modell adatlapja: Bulls Copperhead 29 LT
Vázméretek: 41(tesztelt)-46-51-56-61 [cm]
Származási ország: Németország/Tajvan
Vázgarancia: 5 év
Alkatrész-garancia: 1 év
Ajánlott fogyasztói ár: 359 000 Ft

Specifikáció:

Váz: Bulls Copperhead 29 LT alumínium 7005
Villa: Rock Shox XC30 TK

– 100 mm út
– kormányról zárható lockout

Kormány: STYX alumínium

– 31,8 mm-es befogó
– 730 mm szélesség

Kormányszár: STYX alumínium
Markolat: Bulls gumi
Nyeregcső: STYX alumínium
Nyereg: Bulls
Fékek: Tektro HDM-285 hidraulikus tárcsafék
Féktárcsák: Tektro 180mm/160mm
Váltókarok: Shimano SLX SL-M7000 I-Spec 2×11
Első átdobó: Shimano SLX FD-M7020-11E Side Swing
Hátsó váltó: Shimano XT RD-M8000 GS Shadow Plus közepes kanalas
Lánckeréksor: Shimano SLX CS-M7000 11-42T
Lánc: Shimano CN-HG-601 11s
Hajtómű: Shimano SLX FC-M7000 34/24
Középcsapágy: Shimano BB-MT800
Első agy: Formula DC 20 tárcsafékes, 6 csavaros, gyorszáras
Hátsó agy: Formula DC 22 tárcsafékes, 6 csavaros, gyorszáras
Felnik: WTB XC 21 alumínium
Küllők: 2 mm ezüst, réz anyákkal
Gumik: Schwalbe Rapid Rob Performance 622, 57 mm szélesség
Mért tömeg: 13,8 kg (pedál nélkül)

Geometria:

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo