fbpx

BTS: Buruczki Szilárd kerékpáros csapatot alapított

BTS – azaz Buruczki Training System néven alapított kerékpáros egyesületet Buruczki Szilárd, sokszoros mountain bike olimpiai cross és maraton magyar bajnok, aki néhány éve már edzőként segíti fiatal versenyzők és munka mellett kerékpározó sportolók felkészülését.

Az edzésterv rugalmas, igazodik a sportoló mindennapjaihoz és céljaihoz. Mai, rohanó világunkban egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy az edzésre szánt mondjuk 2 órát hogyan is tölti el a sportoló, hogyan tudja a leghatékonyabban kihasználni ezt az időt – olvasható a Buruczki Training System facebook-oldalán, ami egyértelműen utal arra, hogy a 40 éves sportember nem csupán előre megírt edzésterv táblázatokkal operál, hanem csapattagjaival napi kapcsolatot ápol az időbeosztás hatékonysága miatt, továbbá közös edzéseket, technikai tréningeket is szerveznek. Buruczki Szilárd a nemrég hivatalosan is nyilvántartásba vett egyesület megalapításáról nyilatkozik:

– Hogyan érett meg a gondolat, hogy csapatot alapíts?

– Öt évvel ezelőtt, profi versenyzésem mellett kezdtem el edzőként dolgozni, miután megszereztem a TF-en a kerékpáros edzői képesítésemet. Több mint 20 év felkészülési és versenytapasztalatommal, MTB, országúti, cyclocross szakágban is tudom támogatni tanítványaim felkészülését, akik sikereimet látva, bizalommal kerestek meg. Miután egyre több lelkes amatőr lett a tanítványom, akiknek komoly felkészülési és versenycéljaik is vannak, így ésszerűvé vált, hogy alapítsunk egy klubot. Tíz lelkes amatőr sportolóval fogtunk össze, és megalakítottuk az egyesületet, szimplán lelkesedésből.

– Milyen céllal alakult a csapat?

– Az egyesület célja elsősorban, hogy támogassuk azoknak a sportolóknak a felkészülését és versenyzését, akik elkötelezik magukat az egészséges, sportos életmód mellett és elfogadják egy hazai szinten tapasztalt versenyző és bajnok – jómagam – iránymutatását és segítségét. A hatékony és sikeres sportoláshoz mindenféleképpen fontos a szakmai kontroll. Az edzésmunka mellé motivációképpen csapattagságot is nyújtunk, egységes megjelenéssel (csapatmez), jó hangulattal, tapasztalatcserével és a jövőben egyre több kedvezménnyel (termékvásárlás), kedvező edzőtáborokkal, stb. A cél, hogy létszámunkat növeljük akár utánpótlás (U13) korú csapattagokkal is és minél több sikert és örömet szerezzünk a tagjainknak.

– Milyen stílusú bringások alkotják a csapatot?

– Egyelőre elsősorban montis amatőr bringások alkotják többségében a csapatot, de egyre több országúti kerékpáros is van, a legkülönbözőbb korcsoportban egészen utánpótlástól a Senior korcsoportig. Mindenki munka vagy iskola mellett készül fel egyéni edzésterv alapján a versenyekre vagy egyéni célokra. Ilyen célok a TOP Maraton versenysorozat mountain bike-ban és az AKESZ sorozat az országúti sorozatban. Céljuk természetesen a legjobb, dobogós helyezés, amiből idén már bezsebeltünk jó párat! Sajnos más versenysorozat hazánkban egyelőre nem létezik. Az amatőr bringás tanítványaimat a legkorszerűbb, legprofibb (wattmérés, Trainingpeaks, WKO4) módszerekkel igyekszem felkészíteni, pontosan úgy, ahogy én is készülök a versenyeimre, mivel az edzés/pihenés hatékony egyensúlya a siker alapja. Úgy gondolom, hogy az idei év (és még a szezon elején tartunk) több mint hat dobogós helyezése azt mutatja, hogy tanítványaimmal és csapatommal a legjobb úton haladunk, annak ellenére, hogy még csak idén alakultunk.

– Milyen közös programjaitok vannak?

– Tervezünk közös edzéseket, edzőtáborokat például télen is külföldön, ahová kedvezményes árat biztosítunk a BTS SE tagoknak. Eddig is voltak általunk szervezett edzőtáborok télen, egy Cipruson és Tenerifén közös szervezésben a RideHarddal. A komoly felkészülés mellett ezek az edzőtáborok jó kikapcsolódást is nyújtanak, kellemes, bringás légkörben, jó társaságban azoknak is, akiknek a sport a feltöltődést, stresszoldást jelenti.  Az őszi CX MK futam versenyrendezésre is szeretnénk pályázni.

– Mit kínál még a BTS a tagok számára?

– Közös edzéseket kedvezményes áron, bringás termékekből kedvezményeket (High5, Casco, Massivebikes, 575 bringás ruházat).

– Vártok-e még tagokat, ha igen, kiket?

– Igen szeretnénk a csapatlétszámot bővíteni stabil 30-40 főre, elsősorban a fiatal korosztályt várjuk, a jövő bajnokait. Ugyanakkor szeretettel várunk mindenkit, aki fejlődni szeretne. Ennek leghatékonyabb módja a jól felépített strukturált edzésmunka, ami figyelembe veszi a sportoló életvitelét, elfoglaltságát.

– Milyen támogatóitok vannak, milyen módon szerveződött a csapat?

– Kisebb támogatók vannak: High5, Casco, Massivebikes, ahol a klubtagok kedvezményes áron tudnak termékeket vásárolni és az edzésterv csomagok is kedvezőbb áron hozzáférhetők a hozzánk csatlakozó sportolóknak.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo