fbpx

bringásandrás blog: én bizony belevágok!

Pezseg az élet a kerékpársportban, mondhatni forr a levegő a különböző érdekkörökben, mindenki magát, barátját, ismerősét szeretné a vezetőségben tudni. Aki nem tudná, hogy miről van szó, annak mondom, hogy bizony megint tisztújítás előtt áll a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség.

mtb_piknik_vertesboglarBizonyára sokan emlékeznek, hogy a bringásandrás blog korábban még a versenybeszámolókról, azokkal kapcsolatos tanácsokról szólt. Ez az utóbbi időszakban jelentősen megváltozott. Természetesen miattam. Az az időszak, amikor egymást érték a versenyek a hétvégéken nagyjából 1,5 éve abbamaradt. A sajnálom, nem sajnálom részt átugrom, az egy másik sztori úgyis. Szóval ezzel új lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy a felszabadult időmben a kerékpársport más területeibe áshassam bele magam.

Tanulom a kerékpározást (és itt nem az egykerekezésre vagy a technikás ösvényekre gondolok) és terveket szövögetek, hiszen előbb-utóbb szeretnék ebből megélni. Tenni ezt úgy, hogy lehetőleg “győztes-győztes” kapcsolat alakuljon ki a partnereimmel. Véleményem szerint a jó sportvállalkozások ott tudnak megélni – úgy, hogy azok maguk is a sportért legyenek -, ahol stabil alapokon nyugszik a sportág. Ezt jelenleg sem a mountain bike, sem az országúti szakágnál nem tapasztalhatjuk. Vannak kiugró pozitív példák, de összességében még mindig nem könnyű a sportág résztvevőinek helyzete. Ahhoz, hogy ezt megvalósíthassuk, először a szövetséget kell megszilárdítani. Ha a szövetségnek sikerül betölteni azt a szerepét, amire való, akkor az egyesületek, versenyszervezők és versenyzők bizalmat szavaznak neki és visszanyeri a presztízsét is.

Örülnék, ha a szövetség első lépésben teljesen átláthatóan működne, amit egy naprakész tájékoztató felületen keresztül – szövetségi honlap – rendszeresen publikálna is. A saját honlap mellett érdemes lenne egy kerékpáros médiával is összekarolni, ahol a szövetség tevékenységeiről az érdeklődő publikum is tájékoztatást kapna, akik amúgy nem tartoznak teljesen a szövetséghez. Ezzel bizony komoly imázst lehetne építeni, ha mind a leendő sportolók, nézők és nem utolsó sorban esetleges szponzorok is azt látnák, hogy ez bizony egy rendesen működő szervezet.

Saját egyesületi példánkat alapul véve, a jövő évre tervezett legalább hat rendezvényünkből négynek már most tudom az időpontját és terveim szerint az év végéig ezeket mind fixálni és publikálni is fogjuk. Alapvetően ezzel a résztvevőket tiszteljük meg, hogy már fél-egy évre előre felkínáljuk a részvételi lehetőséget számukra.

Még egy utolsó gondolat a versenyekről: irtó mód össze-vissza, szervezetlenül rendezhet mindenki versenyt, keresztbe-kasul. Erre is ráférne egy szabályozás, ami legalább a térben és/vagy időben egymáshoz hasonló versenyek rendezését irányítaná. Ha rajtam múlna, kategorizálnám a versenyeket – országos és regionális -, hogy azok egységes időrendet, szabályokat is kaphassanak, megkönnyítve a versenyzők dolgát. A cél alapvetően az, hogy a kerékpársport résztvevői elismerjék és ne nézzék le a szövetséghez kapcsolódó versenyeket.

piknik1Az ilyen jellegű változtatási javaslatokat sorolhatnám még, de azt el kell ismernem, hogy az utánpótlás dolgaihoz vagy a válogatott versenyeihez kevesebb hasznos hozzászólásom lenne, így ott csak egyszerű, átlátható és stabil rendszert szeretnék látni. Amíg az 50+ éves Édesanyám a Google-ből indulva 5 perc alatt nem találja meg a kerékpárszövetség honlapján, hogy a fia a Veszprémi Kerékpáros Egyesület alelnöke és hogy ez az egyesület milyen szövetséghez tartozó versenyeket rendez, addig még sz#rok vagyunk!

Sokunk régi vágya egy olyan vezetőség, akik ezeket a gondolatokat osztják és kordában tartják. Számtalanszor repkednek a közhelyek, a tipikus magyar mentalitású hozzászólások, hogy ez sem jó és az sem. Könyörgöm, a pálya széléről könnyű! Nem azt mondom, hogy a “szájalók” álljanak fel a pályára, de ahogy azt a munkahelyemen is megtanultam, a problémát ismerjük, hogy “sz#r”, sőt “nagyon sz#r” vagy akár kiabálhatjuk is, hogy “SZ#R”, de attól a probléma még nem oldódik meg.

Ezen gondolat alapján döntöttem úgy, hogy október 18-án (módosított dátum november 22.) a közgyűlésen elnökségi tagságra jelöltetem magam. Teszem ezt úgy, hogy nem érdekel majd, hogy hívják az elnököt és az elnökségi tagokat, de én a hatékony munkára szavazok.

Referenciának a Bikemagnál végzett publikációimat –  a saját honlapomon bemutatott tevékenységeimet – és a Veszprémi Kerékpáros Egyesület elmúlt kettő évében rendezett versenyeket tudom felmutatni.

Egy nyugodt tisztújítást kíván:

Tóth András
(közgazdász, logisztikus, versenyrendező, a Veszprémi KE alelnöke)

.

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo