fbpx

Bringás hétvége balatoni kilátással

Újabb rendezvénnyel bővül a dunántúli kerékpáros versenypaletta: alig három hét múlva, 2014. július 12-én, két versennyel rajtol az I love Balaton Bringa Weekend, a Szántódpusztai Idegenforgalmi és Kulturális Központból.

Mindegy hogy terepen, vagy országúton szeretsz tekerni, ezt élvezni fogod!

Célterület

A bringás hétvégén az I love Balaton MTB Maratonján 20, 47 és 67 kilométeres távokon indulhatnak azok a montisok, akik szeretnének egy jót bringázni igazi balatoni panorámával. Látnivalóban és erőt próbáló szakaszokban nem lesz hiány: a Kőröshegyi völgyhíd árnyékában, balatoni látkép mellett tekerhetsz erdőben, szántóföldön, homokban, de még 12%-os lejtőn, egy betonos vízelvezetőben is. Azon sem kell meglepődnöd, ha útközben egy elkerített birkanyáj vagy egy kisebb ménes tűnik fel a pálya mellett, vagy épp egy horgásztó kellős közepén tekersz át.

Azoknak is érdemes ellátogatniuk Szántódpusztára, akik az aszfalton száguldást részesítik előnyben.  Őket az I love Balaton Bringa Weekend országúti versenye várja 50 és 87 kilométeres távon. A telhetetlenek akár kombinálhatják is a két versenyt, mivel a maraton délelőtt 10 órakor, az országúti verseny pedig délután, 15 órakor indul.

Ezt biztosan látni fogod!

Ezt biztosan látni fogod!

Hangulatos célterület, látványos pálya és a Balaton vár július 12-én, így minden adott egy kellemes baráti tekeréshez. Online előnevezésre még két hétig, július 7-ig van lehetőség. Ráadásul a július 2-ig nevezők névre szóló pólót kapnak!

 

Versenyinformáció:

Időpont: 2014.07.12.

Helyszín: Szántódpuszta, Idegenforgalmi és Kulturális Központ

Távok:

MTB

  • Rövidtáv: 20 km
  • Középtáv: 47 km
  • Hosszútáv: 67 km

 

Országúti

  • Középtáv: 50 km
  • Hosszútáv: 87 km

 

Gyere el, és a családot se hagyd otthon!
Bővebb információk és nevezés: www.bringaweekend.hu

Kövess minket Facebookon is: www.facebook.com/ilovebalatonbringaweekend

.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo