fbpx

Bradley Wiggins nyerte a Párizs-Nizzát

A verseny rangjához méltó izgalmas csatában dőlt el az idei Párizs-Nizza, a záró hegyi időfutamon az összetett első és második helyezettje, a brit Bradley Wiggins és a holland Liuwe Westra haladt – virtuálisan – fej-fej mellett.

Óriaási volt a tét a Nizza melletti Col d’Eze-re vezető 9,6 kilométeres táv leküzdése előtt, hiszen Westra csak 6 másodperccel volt lemaradva Wiggins mögött, és a spanyol Alejandro Valverde is lőtávolon belül volt 18 másodperccel.

Valverdéről hamar kiderült, hogy „csak” a dobogós helyezését tudja vigyázni, amit teljesített is a csak 5 másodperccel jobb időt hajtó Simon Spliakkal szemben. Westráról viszont hamar kiderült, a győzelemért teker és sokak megdöbbenésére a közbenső időmérő pontnál két másodperccel jobb volt Wigginsnél!

A brit azonban tudott újítani, és a végéig a sík részen jobb ritmusban haladva két másodperccel a maga javára tudta fordítani a versenyt. A Sky Procycling időfutam menője így a tavalyi Criterium Dauphine után második jelentős egyhetes körverseny-győzelmét aratta. A babona pedig úgy tartja, aki a Nizzát nyer, az a Touron is jól megy majd…

A 8. szakasz eredménye:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:19:12
2. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM 0:00:02
3. Jean-Christophe Peraud (Fra) Ag2R La Mondiale 0:00:33
4. Simon Spilak (Slo) Katusha Team 0:00:47
5. Jerome Coppel (Fra) Saur-Sojasun 0:00:51
6. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team 0:00:52
7. Andreas Klöden (Ger) RadioShack-Nissan 0:00:58
8. David Moncoutie (Fra) Cofidis Le Credit En Ligne 0:00:59
9. Damiano Cunego (Ita) Lampre – ISD 0:00:59
10. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:01:06

Az összetett végeredmény:
1. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling     28:12:16
2. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM     0:00:08
3. Alejandro Valverde (Spa) Movistar Team     0:01:10
4. Simon Spilak (Slo) Katusha Team     0:01:24
5. Tejay Van Garderen (USA) BMC Racing Team     0:01:54
6. Arnold Jeannesson (Fra) FDJ-Bigmat     0:02:13
7. Maxime Monfort (Bel) RadioShack-Nissan     0:02:21
8. Sylvain Chavanel (Fra) Omega Pharma-Quick Step     0:02:42
9. Robert Kiserlovski (Cro) Astana Pro Team     0:03:30
10. Angel Vicioso Arcos (Spa) Katusha Team     0:03:59

A 7. szakasz

A 6. szakasz

Az 5. szakasz

A 4. szakasz

A 3. szakasz

A 2. szakasz

Az 1. szakasz

Előzetes, esélyesek, szakaszok: Kattints ide!

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo