fbpx

Bort, bringát, békességet, avagy Erdőbénye Drótszamár Fesztivál 5.0

A montis körökben jól ismert szlogennel 2015. június 27-én megrendezett kerékpáros futam a Pedál MTB Tour 2015 második állomásaként dübörgött szombaton Tokaj-Hegyalján.

JPM_2568_2000

A HegyiBringa Kft. idén ötödik alkalommal szervezte meg az Erdőbénye Drótszamár Fesztivált. A festői szépségű Béres Szőlőbirtok és Pincészet területéről rajtoló mountainbike verseny idén is szép számmal vonzotta a sportág szerelmeseit az ország minden pontjáról, és a határon átnyúló sorozatnak köszönhetően északi szomszédainktól is.

JPM_2797_2000

A felnőtt futamok mellett a gyerekversenyek is nagy érdeklődésre tartottak számot. A legkisebbek és a felnőttek is két távon élhették át a bringázás és a versenyzés szépségét. Idén a legfiatalabb versenyző 2011-ben, míg a legidősebb nevező 1944-ben született, ami jól mutatja a kerékpározás kortalanságát, és erősítve a HegyiBringa filozófiáját, miszerint a bringázás mindenkié.

JPM_2686_2000

A felnőttek egy közép (42 km, 1160 méter szinttel), és egy hosszú távon (62,5 km, 1780 méter szinttel) mérkőzhettek magukkal, a versenytársakkal és az elemekkel. A kerékpársport kevésbé ambiciózus művelőinek a szervezők egy 21 km-es, versenyen kívül vezetett túrával készültek Kelet-Magyarország egyik legszebb térségében.

JPM_2955_2000

Az 5. alkalommal megrendezett futam számos újdonságot tartogatott a versenyzőknek. Az előnevezők a főtámogató Béres Gyógyszergyár Zrt. új termékét egy-egy doboz Porcerő + Ginzeng Aktívot kaptak. A szervezők idén technikásabb és erősebb pályával, szalag nélküli környezetbarát jelöléssel, természetes anyagokból, kézműves, egyedi érmekkel készültek a bringásoknak. A HegyiBringa a verseny végeztével a BioTechUSA által forgalmazott hét különféle ízesítésű fehérje porokból kevert frissítőivel, valamint egy új, négyféle módon – akár stucni alá is – szerelhető rajtszámmal, és erről egy levágható ebédkuponnal átvehető vega menüvel szolgálta ki a sokszínű bringás közösséget.

JPM_2976_2000

A programok és az este Turján Péter Pincészetnél borkóstolóval, a község központjában bulival és kertmozival folytatódik.

A részletes eredménylista a www.drotszamarfesztival.hu oldalon érhető el.

A Pedál MTB Tour 2015 további állomásairól a www.pedalmtbtour.eu oldalon található bővebb információ.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo