fbpx

Blazsó Márton, a “tartalék tartalékja” a világbajnokságon

A mountain bike világbajnokság elit férfi XCO-futamán Blazsó Márton képviselte hazánkat, ahogy ő fogalmaz alábbi blogbejegyzésében, a „tartalék tartalékjaként”. Ehhez képest a lehető legtöbbet hozta ki magából a futamon…

„Az XCO VB előtt 2 héttel, telefonált Valter Tibi, hogy szeretné ha utaznék én is a válogatott kerettel, mivel Szilárd és Andris is elesett és lábadoznak. Igent mondtam, mert még így is megtiszteltetés, hogy indulhatok  a szezon legnehezebb versenyén!

Rögtön a Mátra Maraton után hazautaztam Szegedre, és másnap már indultam is Bp.-re, mert kedd kora reggel indulás, onnan még 600km-t kellett megtenni Saalfeldenbe, a verseny helyszínére. Mondanom sem kell, hogy egy Mátra hosszú táv, sok vezetés és utazás után milyen állapotban voltak a lábaim. Kedden már rá is mentünk a pályára, de nagyon óvatosan mentem, mert igazából pihennem is kellett volna, amellett, hogy minél jobban megismerjem a helyszínt. Egész héten azon voltam, hogy hogyan hozzam össze a pihenést és a pályabejárást.

Csütörtökig borzasztóan fáradtnak éreztem a lábaim, de a hét második felére mintha lett volna egy kis javulás, így beiktattam csütörtökön pár sorozat sprintelgetést, “szuperkompenzációs” célzattal, hogy ráhangoljam az izmokat a szombati terhelésre. Pénteken már kicsit jobbnak éreztem a formát, de még mindig nem volt 100%-os. Az U23 futamok után mentem egy kört, hogy megnézzem milyenek szétfékezve az ösvények.

Olasz válogatottak után indultam, akikkel jó tempót mentünk, de a legmeredekebb résznél össze-vissza csúszkáltak előttem. Én meg a saras gyökereken nem tudtam lefékezni a semislick gumikkal, így nyomtam egy hátonpörgést, hogy nekik ne menjek. Csokitól a segítőnktől kaptam egy pár bütykösebb gumit, hogy ne legyen gáz, másnap a meredek részeken.

Szombat reggel a verseny napján megnéztem neten élőben a nők futamát, hogy lássam, hol lehet előzni, és hol dugulhat be a mezőny. Ezután hosszú bemelegítésre indultam, mert tudtam, hogy nem vagyok robbanékony az idei 12 maratonfutam után. A rajtom jól sikerült annak ellenére, hogy nehezen álltam át az XCO terhelésre. Jól bejött a taktikám. Rájöttem, hogy itt a rajtnál a bal oldalon volt érdemes venni szinte az összes kanyart, mert ott kevésbé dugult be. A kb. 100 indulóból 80.-nak szólítottak be és a rajtkör után már kb. 70. helyre jöttem előre, még így is volt. kb. 1-1,5percnyi fennakadás az első 20-hoz képest!

Fokozatosan kezdtem ráérezni a terep ritmusára és a negyedik körömben már13:30 alatt mentem, kb. fél perccel jobban, mint az első háromban, de sajnos kikaptak a versenyből, mert már volt annyi hátrányom, ami megfelelt a legjobb köridő 80%-ának. Ilyen rövid köridőknél ez hamar előfordul. Úgy számoltam, hogy ha 6 körösre tervezik a versenyt, akkor körhátrány nélkül végig tudok versenyezni, ami jó lett volna abból a szempontból is, hogy a körülöttem lévő versenyzőknél kevésbé fáradtam.

Végül 69. helyen fejeztem be a versenyt, ami nagy előre lépes a 82-es rajtszámomhoz képest. 🙂 És szerintem nem gáz Parti Andris tavalyi VB 53. helyéhez képest sem, mivel én a tartalék tartalékjaként és “maraton specialistaként” indultam. Nagyon biztatónak láttam azt, hogy a maratonhoz képest, kevés ráhangolódással is nagyon közel kerültem a pontszerző helyhez és technikailag sem okozott gondot a pálya. A lejtőkben is tudtam előzni. Szívesen versenyeznék szoros mezőnyben, ilyen technikás terepeken is!”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo