fbpx

Blazsó Marci bírta legjobban a hőséget a Duna Maratonon – videó

Blazsó Márton (VKE-Nelson-Specialized) győzelmét hozta a 13. Duna Maraton, a hölgyek között pedig Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion) a fiúkat is megszégyenítő teljesítményt nyújtva nyert.

A Visegrádi rajt után a „kiegészítő sportként” középtávon induló országúti magyar bajnok, Kusztor Péter lepte meg a mezőnyt, aki a Pap-rétre vezető emelkedőn elnyomta egyedül, de a terepre fordulva a tucatnyi bringásra fogyatkozott üldözőboly hamar utolérte a terepen nem igazán otthonosan mozgó Kusztit (aki azért állóképességének és az emelkedőkön abszolvált tempójának köszönhetően bejött kategóriája 2. helyére).

Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy Blazsó Marci diktálja majd a tempót a 92 kilométeres távon, ráadásul fő ellenfele Buruczki Szilárd (Merida-Kőbánya TC) szerencsétlenül járt, még Szentkereszt előtt kiszakadt a hátsó gumija oldalfala, amit nem fogott meg a tej, innen Dobogókőig meg-megállva és ráfújva tudott csak közlekedni, végül egy belsővel orvosolta a problémát és eredt a többiek után, de győzelmi reményei ekkorra már elszálltak.

Blazsóval legtovább az EuroOne-Waberer’s csapatából Szatmáry András próbált lépést tartani, de a hőség és a dobogókői sípálya megtette kártékony hatását, a profi mountain bike csapat fiatal versenyzője, aki elsősorban XCO versenyeken indult idén, olyan szinten dehidratálódott, hogy teljesen kikészült állapotban volt kénytelen feladni a versenyt. Marci így nagy előnnyel nyert, vadonatúj, 29-es fully kerékpárján.

A hölgyek között Dósa Eszter igazából nem is a hölgyekkel versenyzett, a 68 kilométeres távon produkált 3 óra 5 perces ideje az abszolútban is jó lett volna a 10. hely környékére. A versenyen egyébként nagyon sokan elkészültek az erejükkel, sokan panaszkodtak a melegre, sok DNF-et regisztráltak és sajnos sok bukás is történt a gyors, poros, köves szakaszokon.

A Duna Maraton krónikájához tartozik, hogy Berta István és családja, Bóta Katalin és Berta Ádám a Duna Maraton rajtkapuja alól kezdte meg 2000 kilométeres útját, hogy magyar zászlókat vigyenek a Londonban versenyző bringásainknak, Benkó Barbarának, Lovassy Krisztiánnak és Parti Andrásnak. Útjuk során hírét viszik a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak, mely határokon át segít az arra rászoruló gyermekeknek.

Eredmények:

Férfiak (92 km abszolút):

1. BLAZSÓ Márton VKE-NELSON 03:43:04
2. HORVÁTH Csaba KTM – DigitalJet +00:15:44
3. REKAWEK Radosław Kross Racing Team +00:18:50
4. BOGÁR Gábor Euroone-Waberers-Cube Pro MTB Team +00:18:58
5. SZALAY Péter X2S HAIBIKE TEAM +00:21:55
6. TÁNCOS Gábor KTM – DigitalJet +00:27:53
7. BURUCZKI Szilárd Merida Kobánya TC +00:30:31
8. SZÉCSI Tamás Bringabanda SC +00:31:02
9. ZSIVITY Zorán MEDITECH SC +00:35:11
10. CSER Gábor Alpinbike Team Giant Endura CsontiCar +00:36:03

Nők (68 km abszolút):

1. DÓSA Eszter Vitalitas SE – SCOTT -NUTRIXXION 03:05:22
2. MÓDOS Gabriella Merida Maraton Team-CST +00:27:10
3. OROSZ Anita Trek SE +00:28:28
4. NÉMETH Nóra Alpinbike Team GiantEndura CsontiCar +00:30:28
5. CSEH Veronika Alpinbike Team GiantEndura CsontiCar +00:37:38
6. ZIOLKOWSKAMichalinaKross Racing Team +00:39:54
7. POÓR Brigitta ZABOO PRO X2S TEAM +00:41:21
8. ALBERT Katalin VKE-NELSON +00:43:25
9. RÁCZ Katalin Bringabanda SC +00:53:35
10. HORVÁTH Ágnes MEDITECH SC +01:12:52

További eredmények: http://www.temposport.hu/download/2012_dunamaraton.pdf

Fotók: Tirszin János –  Fotógaléria a Nutrixxion.hu oldalán, IDE KATTINTVA

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo