fbpx

Blazsó-Búr párharc a Karácsony Kupán

Idén is, a korábbi évek hagyományát követve Karácsony másnapján került megrendezésre Békéscsabán, a Pósteleki Kastély kertjében a Karácsony Kupa terepkerékpáros verseny.

Minden évben ellátogat néhány elit versenyző, akik ellentmondást nem tűrően elfoglalják a dobogó első fokát/fokait. Két éve Buruczki Szilárd (Kőbányai TC), tavaly Búr Zsolt (Bringabanda SC), idén pedig Blazsó Márton (Bike Team Szeged) állhatott a dobogó legfelső fokára.

Nem volt könnyű dolga, hiszen a tavalyi győztessel, Búr Zsolttal (Bringabanda SC) komoly csatát vívtak. A dobogó harmadik fokára pedig a helyi menő, Zsivity Zorán (Pedáldöngők) állhatott.

Búr Zsolt

Szegedtől nem messze volt ez a kis verseny, így szívesen indultam rajta. Viszonylag kevés nevezővel – talán 20-30-an lehettünk – lassú rajttal indult a verseny. Ennek örültem, mivel még nem voltam a pályán, így legalább nem élesben kellett megismerkednem vele. Szerintem ezzel még többen voltak így, praktikus volt. A pálya nagy része a Pósteleki kastély kertjében haladt, kezdetben fagyos volt, majd a verseny végére teljesen felolvadt és hatalmas sárban tekertünk, ezenkívül még körönként 3-4 felfutás nehezítette a pályán való haladást.

Én merev vázas mountain bike-kal és vékony sárgumikkal indultam, de még így is nagyon betapadt a kerékbe a sárból és levelekből gyúródott massza. A sár nagyon technikássá tette a pályát, ahol a kapkodás több hátránnyal járt, mint előnnyel, ezért óvatosan kellett kanyarogni és kigyorsítani, ha nem akartunk hasra vágódni. A bombatölcséres részeket kifejezetten élveztem, mert Szegeden kis koromban nagyon sokat bringáztam ilyenekben.

Kicsit szokatlan volt ez a verseny, mert már néhány hónapja nem voltam terepen és még a mountain bike-omon sem ültem. Az első körtől kezdve végig Búr Zsoltival meccseltünk, aki szerencsémre az utolsó előtti körben hibázott, lemaradt egy kicsit és így meg tudtam nyerni a versenyt.

Tetszett a verseny, mert minden pontosan, jól szervezetten zajlott. Azon a környéken vendégszerető emberek vannak, ami garancia volt a jó hangulatra. A futam után a kulturált öltöző és zuhanyzó mellett még paprikás krumplival is kedveskedtek. A pénzdíj pedig csak hab volt a tortán.” – foglalta össze élményeit Blazsó Márton.

Búr Zsolt (Bringabanda SC) így látta a versenyt: „Karácsony másnapján a békéscsabai Karácsony kupán indultam, mert formában kell maradnom a jövő heti kerekegyházi Supercross futamra. A tavalyi győzelmem után szinte kötelező volt indulni. Blazsó Marcival már az első kör felétől átvettük a kezdeményezést. A kör végére néhány másodperc előnyre tettem szert, de ez nem volt számottevő, mert tudtam, hogy Marci erős a sík részeken. A harmadik körben összeálltunk és folyamatos lószolásokkal boldogítottuk egymást a verseny hátralevő részében. Az utolsó előtti kör végén hibáztam egy kicsit, amit Marci kihasznált. Tudtam, hogy innen nagyon nehéz lesz felérni rá, de mindent beleadtam. Meg is közelítettem 6-7 másodpercre, de a saras részen már teljesen “beragadtam”. 20 másodperces hátránnyal a második helyen értem célba. Kicsit sajnálom a dolgot, mert nem igazán készültem a versenyre (sem fizikálisan, sem technikailag) az ünnepek előtti “hajtás” miatt. Ez persze nem magyarázkodás, Marci jobb volt nálam!

Boldog Új Évet Kívánok Minden Kedves olvasónak, jövőre találkozunk a versenyeken!”

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo