fbpx

Beskidy MTB Trophy: Dósa dobogón, Bibi jelenti

Csütörtökön hat magyar indulóval elrajtolt a lengyelországi négynapos mountain bike maraton, a Beskidy MTB Trophy, melyen Dósa Eszter (Vitalitás SE-Scott-Nutrixxion) dobogós helyezéssel indított. De ne szaladjunk ennyire előre, a történtekről részletesen a Merida-Maraton Team CST versenyzőinek kísérője, Bibi mesél, és a maraton magyar bajnoknőtől is olvashatunk egy blogbejegyzést:

Dobry Wieczór! – ahogy itt este köszöntik egymást az emberek

1. nap.

Mielőtt bármiről is írnék, megérkezett az eső!!

Már a reggelinél látszott, hogy igazuk lesz az időjósoknak, majd kb. 8 óra tájban nekikezdett esni. Hol erősebben, hol gyengébben, de mindenképp folyamatosan hullt az áldás az égből. A hőmérséklet itt most 12 fok körül volt, ami Vas Peti állítása szerint simán lehet a hegyen 5-6 is! Kísértetiesen kezd hasonlítani valamire…! Viszont nem fúj a szél…. Szerencsére a riderek jó hangulatára az időjárás nem lett befolyással, kíváncsian várják a verseny kezdetét.

Beskidy MTB Trophy 2013-05-30 10.32.02

Pár szóban a helyről, egyebekről:

Szállásunk egy Istebna-hoz pár kilométerre fekvő településen, Koniaków-ban van. A vendégházban 28 embert tudnak elszállásolni, ízléses, céljainknak megfelelő szobákban. Úgy vettem észre, ezek mind többnyire két ágyasok és mindegyikhez tartozik egy mellékhelység is-tusolóval, wc-vel. Az épületben található még konditerem, szuana, közös bulihelység, ahova már tegnap beköltöztem a szervizpakkommal. Jól mutat egymás mellett a szerelőállvány és a masszázságy! Egyébként ebben a helységben szolgálják fel a reggelit és a vacsorát is. Vendéglátóink kicsit nehézkes észjárásúak, így elég sokáig tartott míg sikerült megértetnünk, ki-mit szeretne, pedig nem ütköztünk nyelvi akadályokba. Angolul lett a szállás is foglalva, ők is jól beszélnek, nálunk is szinte mindeki tud, mégis nehezen rakták össze kívánalmainkat, mert mondanom sem kell, a foglaláskor leírtakhoz képest a helyszínen már más lett a gyerek fekvése… A vacsora csak hideg étel, az ebéd az meleg, de azt ugye nem kértünk, de kérhetjük az ebédet estére, ami ugye így meleggé válik, meg vacsorává, de attól függetlenül az ebéd… Mindegy is. Amúgy az ellátmánnyal nem volt gond, Vas Peti szavaival élve: “Finom volt és bőséges!” Remélem mind a négy napban megmarad a színvonal.

Technikai szempontból is szerencsések vagyunk: wi-fi indahouse!

Beskidy MTB Trophy 2013-05-30 11.53.36

Na, szóval!

A reggeli lázas készülődés közben csökkenni látszott az eső mennyisége, ami a rajtra szépen el is állt, aztán a befutónál ismét eleredt. Valószínűleg menet közben is kaphatnak még belőle a versenyzők, mert a hegyek közt látni lehetett erre utaló felhő képződményeket. Abban azért egyetértés volt, hogy a rajthoz autóval menjünk. Nem lennénk Mi, ha minden flottul ment volna, de ez már lassan természetes, így aggódásnak nyoma sem volt, megoldódott a helyzet. Történt ugyanis, hogy Peti az autóból való kiszállás után vette észre, hogy két jobbos kesztyűt tett el, pedig már előző este össze volt pakolva a célcsomag, ruházat, gél, kulacsok, ami Petinknél több, mint szokatlan! Egy gyors oda-vissza a szállásra, majd 3 perccel a rajt előtt sikerült is a megfelelő ruházatnak összeállnia, ami elégedett mosollyal lett konstatálva. Itt jut eszembe, hogy Petinknél nem csak ez okozott némi fejtörést, hanem a Szilvásvárad maraton óta fennálló első kerék defekt is. Az éjszakai pihentetetés alatt nem szivárgott semmi belőle, sőt kibírta a versenyt is, de utána már azért kellett foglalkozni vele.

Eldördült a virtuális startpisztoly!

A mi kis Magyar különítményünk így állt fel:

Dósa Eszti, Vas Peti, Kis Józsi, és a NyírMTB három oszlopos tagja: Balogh Zsolti, Lóczi Jani és Erőss Béla.

Beskidy MTB Trophy 2013-05-30 10.02.05

A mai nap 65 km-en valamivel több, mint 2500 m szintet kell legyűrniük az itiner szerint, ami a végére 2200 körül alakult. Próbáltunk matekozni kicsit, hogy milyen időeredményre számítanak, de nem jutottunk előbbre. Ismeretlen terepadottságok, bizonytalan időjárás, sok minden befolyásolhatja a menetidőt. Én egy bő négy órára számítok a mieink közül az elsőre, de hát majd meglátódik…

Vas Peti érkezett meg elsőnek, kicsivel kevesebb, mint 4 óra alatt, ráadásul egy akkora perec után, hogy félő volt, nem fogja tudni folytatni a versenyt. A tenyerével tompította az esést, ami úgy feldagadt a hüvelyk ujjánál, hogy alig jött le róla a kesztyű. Gyors orvosi ellátás után estére gyakorlatilag tünetmentessé vált, úgyhogy minden OK! Amúgy ezzel az idővel kategóriájában a 6. helyét szerezte meg! Kis Józsi kb. 6-7 perccel később érkezett meg, de ő élőben az első sorból nézte végig Peti attrakcióját, ezért óvatosabbra vette a figurát. Ő a 8. lett. Miközben vártam, hogy lemoshassam a bringákat, befutott Eszti is, aki a kategória 3. helyezését tudhatta magáénak! Gratula Nekik! Természetesen a NyírMTB is teljesítette a penzumot, ami ezen a pályán, ilyen időben minden tiszteletet megérdemelt!

Beskidy MTB Trophy 2013-05-30 09.58.25

Miután rendbe tettem Peti bringáját, következett ő maga is, majd Józsi, utána Jani. Ekkor kihozták a vacsorát, amit jóízűen elfogyasztottunk, majd Eszti, legvégül Zsolti fekhetett fel a masszázságyra. Fizikálisan úgy éreztem különösebb probléma nincs, bár Jani 8-szor(!) nézte meg az anyaföldet és Zsoltinak is nőtt egy kis bibi a könyökére, térdére, oldalára.

Míg én masszíroztam, addig Viktor próbált meg valamit alkotni Peti bringáján, mert menet közben kistányéron rendetlenkedett a lánc. Kisebb vizsgálódás után megszületett a verdict: el vannak kopva a fogak, reszelni kell! És mivel? Mert ilyen helyzetre azért nem gondoltunk. Elő a gumijavító készletet, ki a smirglivel, valahonnan előkerült egy snitzer és már mehetett is az XTR kistányér reparálása. Ahogy fél szemmel oda tekintgettem, ez a beavatkozás teljesen megfelelt a Shimano gyári előírásainak…!

Beskidy MTB Trophy 2013-05-30 11.57.10

Ma nem fogom faggatni versenyzőinket, hogy saját szavaikkal is értékeljék a menetet, mert eléggé elpilledtek így a nap végére, de az mindenképpen elmondható, hogy a pálya meglehetősen technikás volt. Nagyon sok ember csúszott/esett el, sok volt a személyi sérülés és akadt nagyon komoly anyagi kár is némely bringában pl. carbonvázból kiszakadt első váltó konzol…

Ilyen téren mi szerencsések voltunk és előreláthatólag a holnapi etapon nem kell hasonló eseményekre számítani, bár hosszabb és több szinttel megáldott szakasznak néznek elébe, viszont esőnek 0% a valószínűsége!

Esély latolgatás így egy nap után még dőreség lenne, de figyelembe véve az elmúlt évek lemorzsolódásait, ebből még akármi is lehet!!

Mára zárom soraimat, remélem holnap szóra bírom a srácokat, hogy ők is nyilatkozzanak érzéseikről, állapotukról.

Jó éjt!

Bibi

A továbbiakban lássuk, hogyan jött össze a dobogó Dósa Eszternek:

Túl vagyunk az első napon, a kisebb-nagyobb technikai és egészségügyi  nehézségek ellenére is minden magyar kerekes célba ért.

 

beskidy1

 Ami engem illet, sajnos a köhögés nem akar múlni, ezért nem, jobban mondva ezért sem hajthatom ki magam. Egyébként egy helyi kollegina elmondása szerint a feketeleves csak most fog következni, a mai nap csupán bemelegítés volt. A Scottie természetesen tette a dolgát, meg se kottyant neki a sár. A pálya fantasztikus, különösen az egynyomos ösvények lopták be magukat a szívembe. És persze a jó kis kemény és hosszú hegymenetek. ;-)

Túl sok dagonyázós rész szerencsére nem volt, s a 10.00 órás rajtot követően 3:45 versenyidőnél kezdett csak el esni. A talaj egyébként meglehetősen köves, engem egy kicsit a Bükkre emlékeztet, szóval esőben is tekerhető. Azonban az egynyomos saras-köves lejtmenetek nagyon  trükkösek, sokan ismerkedtek a talajjal testközelből. Úgy látom, belecsöppentem egy intenzív technikai edzőtáborba… ;-)

beskidy3

 A mai nap legmókásabb része az volt, amikor szó szerint a határon tekertünk, amit inkább a senki földjének kellene nevezni; a térképen ő a szép vastag piros csík… Igen ám, de itt nem csak a kis határkövek jelölték a “végeket”, hanem mindkét oldalról drótkerítés. Hogy mi célból? Gőzöm sincs…

Az első nap táplálkozással kapcsolatos konklúziója egyértelműen az, hogy sokkal több szilárd kaját kell bevinni verseny közben is. A verseny előtt egy Nutrixxion szelet, majd közben 5 gél (sima és koffeines), illetve két fél banán kúszott le, de ezek a hegyek fénysebességgel égettek minden “üzemanyagot”. Illetve, igazából rövidebb menetre számítottam mint 4:37, s a további napok még hosszabbak lesznek… egy szó  mint száz, energiaszelet menet közben is menni fog!

Egyébként ez a biztonságos versenyzési taktika jónak bizonyult a mai napon (na nem mintha lenne más választásom…), ugyanis 3 óra versenyidőn túl is sikerült 3 lányt visszaelőznöm. Így a mai napon dobogón is állhattam, hiszen kategóriámban harmadik lettem, abszolútban pedig a 6. helyen állok. Ha valamire, akkor erre biztosan nem számítottam.

beskidy2

 Abszolútban a lányoknál a svéd Asa Erlandsson vezet, őt a lengyel Justyna Frączek és az ukrán Hanna Verheles követi. A fiúknál a JBG-s  Brzózka fivérek vitték a prímet, Piotr nyert, Adrian második lett. Bronzérmes pozícióba Sebastian Szraucner érkezett.

Eredménylista

A szállásunk egyébként nagyon klassz, az egész magyar különítmény itt tartózkodik!

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo