fbpx

Berekesztésre került az MKSz mai közgyűlése

MKSZ logoAz elnöki beszámolóval kezdődött és végződött a Magyar Kerékpársportok Szövetségének mai közgyűlése…

Eredetileg 9 napirendi pontja lett volna a közgyűlésnek:

1. Az elnökség tevékenységéről szóló éves szakmai beszámoló;
2. Közhasznúsági jelentés
3. A Felügyelő Bizottság írásbeli jelentése
4. A szakági szövetségek által beterjesztett javaslatok
5. Az MKSZ pénzügyi helyzetéről szóló számviteli, tv. szerinti pénzügyi beszámoló
6. 2014. évi szakmai és pénzügyi terv
7. Beszámoló a 60 milliós versenyrendszer támogatás felhasználásáról
8. Kerékpáros Sportágfejlesztési Stratégiai program ismertetése
9. Egyéb

A közgyűlés Katona Kálmán elnök úr meghívására Dr. Bartha Csaba, a Magyar Olimpiai Bizottság sportigazgató helyettesének beszámolójával kezdődött, aki a szövetség 2012. és 2013. évi munkáját méltatta, ami hozzájárult, hogy a kerékpársport az államilag kiemelten támogatott sportágak közé kerülhetett.  Elmondta azt is, hogy a MOB szempontjából a Középtávú Sportágfejlesztési Stratégia projektejei megfelelnek az elvárásoknak minden szempontból.

Ezek után került sor Katona Kálmán elnöki beszámolójára, amiben a már említett sportágfejlesztési stratégia alapján haladt, hol tartanak a projektekben, valamint nemzetközi versenyek terveiről is beszélt.

A további napirendi pontok megtárgyalására azonban több tagegyesületi vezető által kifogásolt szabálytalanságok miatt nem került sor, ugyanis a tagegyesületek a közgyűlés előtt nem kapták meg határidőre a napirendi pontokat tartalmazó dokumentációt. Az előállt helyzetet lezárva Katona Kálmán elnök úr a közgyűlést berekesztette,  az alapszabály szerint május 31-éig kell összehívni megismételt közgyűlést.

 

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo