fbpx

Beköszöntött a cross idő, hétvégén irány a KolorCross!

November 3-án Kazincbarcikán folytatódnak a Cyclo-cross Magyar Kupa küzdelmei.

Az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező cyclo-cross verseny a KolorCross, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az idei már a 10. rendezés lesz a verseny történetében. A verseny szervezői – a Kerékpár Klub Kazincbarcika, azaz a team3K – idén is remek hangulattal és izgalmas, kihívásokkal teli pályával várják az indulókat.

Várhatóan az időjárás sem fog kegyelmezni a versenyzőknek, és nem nyári körülmények között kell majd megküzdeniük egymással és a pályával, hanem a szakágra jellemző őszi-téli idő és ennek megfelelően nedves pálya teszi majd látványossá a versenyt, igazi crossos idő lesz!

Vasárnap reggel 10 órakor a hobbi futam rajtjával fog kezdődni a KolorCross, ahol nem feltétel a cyclo-cross kerékpár megléte, sőt külön kategória is van a mtb-kal indulók számára. Az utánpótlás kategóriákban is U17-es korosztályig lehetőség van mtb bringával rajthoz állni, tehát bátran indulhatnak azok is, akiknek nincs cyclo-cross kerékpárja.
Az előnevezés október 30-án zárul, utána pedig már csak a helyszínen a verseny reggelén lesz lehetőség a nevezésre.

További információk a verseny honlapján és a facebook eseménynél.
Nevezni itt tudtok.

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Leave a reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo