fbpx

Az örök ifjú WTB az idei Eurobike-on

A hippikorszakból nem lehet kiöregedni” – jutott eszembe a WTB-vel kapcsolatban. Tom Ritchey mellett már nem sok MTB-pionír igazgatja saját cégét, ráadásul az idők múltával egyre bölcsebben, jobban, pontosan megtalálva helyét és szerepét a mai kerékpárpiacon. A Wilderness Trail Bikes a másik kaliforniai montis úttörő cég, amely ugyancsak „tökéletesítő” feladatot lát el a kerékpáriparban: gazdag kínálatával a kerékpárosok széles táborának biztosít kiváló, elfogadható árfekvésű kiegészítőket, amelyek a maguk nemében rendkívül kifinomult, bevált darabok, kialakításuk pedig optimális.

WTB_2015_eurobike_2014_plus_3wtb_tcs_rendszer_2Mindemellett az innováció terén sincs szégyellni valója a WTB-nek: számos ma forgalomba levő technikai megoldást köszönhetünk a legendás kaliforniai hippibicajosok által alapított kultuszcégnek. A WTB-innovációk sorában találjuk az első igazi 29-es mountain bike köpenyt, amelyet a 2007-ben debütált Gary Fischer bringákon láthattunk először. Továbbá a kaliforniai cég indította útjára a semi slick, azaz félig kopasz mountain bike gumik választékát a Vulpine-nal!

A teljes TCS rendszer

A teljes TCS rendszer

A Wilderness Trail Bikes márkát 1982-ben Steve Potts, Charlie Cunningham és Mark Slate hozta létre MTB kiegészítők gyártására, a cég fő profilját azóta is a gumiköpenyek, nyergek, kerékabroncsok és markolatok képezik. Természetesen az alkalmazott technika sokat fejlődött, mindazonáltal ott a „közös nevező” is: ahogy a kezdetekkor a „forradalmi” hőkezelt acél és alumínium alapanyagok játszották a fő szerepet a sikerben és a nemzetközi hírnév megalapításában, ma a WTB úgyszintén a legfejlettebb alapanyagokból készíti alkatrészkínálatát.

A jelenlegi WTB-kollekcióban az ismert futófelület-mintázatok mellett figyelemre méltó a WTB saját belső nélküli rendszere, a TCS (Tubeless Compatible System). A TCS emblémával ellátott felnik íves profilúak, peremkiképzésük pedig elősegíti, hogy a Tubeless-kompatibilis külsők szorosan ráfeszülhessenek a felnire, minimálisra csökkentve a lehetőséget, hogy a levegő megszökjön. A WTB TCS tömlő nélküli gumirendszerről érdemes tudni, hogy három elemből áll: a félliteres kiszerelésű TCS tömítőfolyadék, a TCS felniszalag, amely 5 kerékre alkalmazható csomagban kapható, illetve a kereskedelemben kapható legtöbb UST abroncstípushoz egyaránt alkalmazható a TCS presta (szingó-) szelep. Segítségükkel bármely WTB TCS-kompatibilis köpeny tömlő nélkül használható, alacsonyabb nyomást, jobb tapadást és fokozott kényelmet lehetővé téve, nem beszélve a a majdnem teljes defektmentességről.

WTB_2015_eurobike_2014_plus_4

Már majdnem Fatbike méretű és tapadású kerék lehet az új 2,5 colos Breakoutból – persze hagyományos vázakban…

Manapság sajnos a külön kapható kerékabroncs már-már a „kincs”-kategóriába tartozik, amelyből egyedi, az igényeknek és felhasználási célnak legjobban megfelelő kerék fűzhető. Még ritkább az olyan modell, amely ezen felül könnyebb és igényesebb megmunkálással készül, mint a legtöbb gyárilag fűzött kerékszettek abroncsa. A WTB párját ritkító abroncspalettája pont ezt a tátongó űrt tölti be! A WTB nyeregkínálata pedig három fő felhasználási szegmenst fed le: szabadidős, teljesítményorientált, illetve versenyspecifikus modellek szerepelnek a meglepően széles palettán. A legkönnyebb, legfejlettebb versenynyergek korszerű karbontesttel és választhatóan karbon- vagy Cro-Mo pálcával egyaránt elérhetők, emellett természetesen a legendás modellek változatlan formával, illetve egész napos montizásra alkalmas párnázottsággal továbbra is kaphatóak. Akkor pedig nézzük meg részletesen az idei Eurobike-on bemutatott 2015-ös újdonságokat!

WTB_2015_eurobike_2014_07

A bal oldalon lévő 2015-ben debütáló Breakout durvább felhasználást tesz lehetővé, vérbeli All Mountain/Enduro külső 2,5” szélességgel…

WTB_2015_eurobike_2014_06

Az új Trail Boss MTB köpeny Cross Country/Trail/All Mountain felhasználásra készül 650b és 29-er méretben 2,25” szélességgel…

Az új Trail Boss MTB köpeny Cross Country/Trail/All Mountain felhasználásra készül 650b és 29-er méretben 2,25” szélességgel. Viszonylag sűrű mintázata kis gördülési ellenállás mellett kiváló tapadást biztosít, lényegében egy „mindenes” modell száraz vagy enyhén nedves terepre, megfelelő ballonossággal, többféle felhasználásra. Nem teljesen sebességre kihegyezett, várhatóan jó kompromisszumot kínál a hazai terepviszonyokhoz is. A 2015-ben debütáló Breakout már lényegesen durvább felhasználást tesz lehetővé, vérbeli All Mountain/Enduro külső 2,5” szélességgel, középen gyors tempót biztosító futóéllel, a széleken csodálatos kanyarvételeket élvezhetünk az ritkás, nagyméretű „blokkok” segítségével.

WTB_2015_eurobike_2014_11

Nemcsak a tömeg alacsony a Nine Line esetében, hanem a mintázatot is a gyors haladásra optimalizálták…

A Trail Boss-tól kiindulva a másik irány az új Nine Line, 29×2,0” méretével egy vérbeli XC-versenykülső, az 500 grammos tömegadatot látvánpedig már nem is lehet a nagy kerékméret ellen felhozni a nehézkes, lomha menettulajdonságokat. Nemcsak a tömeg alacsony a Nine Line esetében, hanem a mintázatot is a gyors haladásra optimalizálták. Az apró mintázat immár kockaformákra épül, amely segít a kanyarvételben – szükség is van rá, mivel oda is nagy tempóban fogunk megérkezni! Nem utolsósorban, az alacsony bütyköknek köszönhetően a külső sodródásra sem hajlamos. Természetesen az ilyen mintázat inkább a száraz, maximum közepesen laza talajviszonyokhoz való, de ha ilyen helyen hajtunk vagy versenyzünk, a külső által kínált előnyök egyértelműek, tempós XC-felhasználásra tökéletes választás. A szélesség a specifikációval megegyező 50 mm, tehát viszonylag ballonosnak mondható a versenyspecifikus modellek közt, következésképpen a kényelemre sem lesz panasz. A Nine Line speciális DNA60 gumikeveréket kapott, amely pontosan erre a felhasználásra lett kifejlesztve.

WTB_2015_eurobike_2014_12

Sebességre hangolva…

WTB_2015_eurobike_2014_10

Az USA Gravel-bajnoka, Jay Petervary is WTB Nano-t használ!

A két másik újdonság bemutatásához most el kell vonatkoztatni a hagyományos montis vonaltól: a WTB az idén látványos fejlődést mutató Gravel versenyekhez és teljesítménytúrákhoz kínálja az új Nano köpenyt 40 mm-es szélességgel. A Gravel ágazat mezőgazdasági utakon kerüli el a gépjárműforgalmat, a terep nem túl nehéz, tehát még a cyclocross masináknál is alacsonyabb építésű, tárcsafékes, ellenben a hivatalos versenyszabályok hiányában ballonos köpenyekkel rendelkező országúti-jellegű gépekkel vágnak neki az általában 100 km-t is meghaladó távoknak. A Nano erre ideális választás, de a legtöbb cyclocross kerékpárba is belefér, így tereptúrákra, általános használatra mindenképpen ajánlható. A mintázat középen összefüggő, így kemény felületen gyors tempót tesz lehetővé, az oldalsó „mikroblokkok” pedig megfelelő tapadást biztosítanak a kanyarokban. Az USA Gravel-bajnoka, Jay Petervary is WTB Nano-t használ!

WTB_2015_eurobike_2014_plus_5

A WTB az idén látványos fejlődést mutató Gravel versenyekhez és teljesítménytúrákhoz kínálja az új Nano köpenyt 40 mm-es szélességgel…

A Cross Boss 35C a WTB új „klasszikus” cyclocross külsője, azaz versenyhasználatra is alkalmas, ugyancsak gyors középső futóéllel rendelkezik, de a Nanónál még jobb tapadást biztosító szélső mintázattal. A Dual DNA gumikeverék (oldalt még lágyabb 50a alapanyaggal) még tovább fokozza a tapadást – főleg a CX-versenyeken megszokott alacsonyabb guminyomás mellett ideális. Mindkét „koskormányos” köpenymodell elérhető belső nélküli TCS változatban, amely valóban izgalmassá teszi a WTB ezen fejlesztéseit. A rendelkezésre álló könnyű 29-er felnikkel és kerékszettekkel kiváló tárcsás kerékszettekkel vághatunk neki a cyclocross versenyszezonnak vagy az eposzi hosszúságú tereptúráknak. A Frenquency abroncsmodell például kapható keskeny külsőkre optimalizált változatban. Ha pedig nem tárcsafékes kerékmegoldást keresünk, arra kézenfekvő a WTB ChrisCross abroncs 435 grammos tömeggel, amely így 30 grammal nehezebb, mint a Frenquncy CX.

WTB_2015_eurobike_2014_19

A TCS-tömítőt egyedi adagolóval szállítja a kaliforniai cég, amely kizárólag kiszerelhető szelepekhez alkalmazható (lásd TCS rendszer)

A „gumiszekcióban” végezetül az új TCS tömítőfolyadékot szükséges még megemlíteni. A WTB mérnökei tökéletesítették az összetételt, amely a saját belső nélküli rendszerükhöz a lehető legideálisabb. Egy 26”-os kerékbe 60 ml kell belőle, 29-erebe inkább 90-100, a 650b típusokba valahol a kettő között. Az új összetétel nagy előnye a régivel szemben, hogy a keréken belül nem szilárdul, viszont abból kikerülve azonnal „hat”, emellett nem változtatja meg a köpeny menettulajdonságait, azaz nem teszi lomhábbá, mint sok egyéb folyadék. A TCS-tömítőt egyedi adagolóval szállítja a kaliforniai cég, amely kizárólag kiszerelhető szelepekhez alkalmazható (lásd TCS rendszer).

WTB_2015_eurobike_2014_16

A KOM olyan könnyű, mint más gyártók karbonmodellje, emellett szélesebb is, mint a legtöbb súlyra kihegyezett felni!

A KOM olyan könnyű, mint más gyártók karbonmodellje, emellett szélesebb is, mint a legtöbb súlyra kihegyezett felni!

Forradalmian új abroncsmodell is szerepel a WTB kínálatában: a tavalyi Eurobike-on bemutatott KOM olyan könnyű, mint más gyártók karbonmodellje, emellett szélesebb is, mint a legtöbb súlyra kihegyezett felni! A titok nyitja a speciális WT69 aluötvözet, illetve a legendás amerikai márka fejlett gyártási eljárása. A WT69 ötvözet a szkandium-típusok családjába tartozik, így a többi ötvözetnél mindenképpen erősebb. Persze a felniprofil speciális kialakítása is meghatározó szerepet játszik abban, hogy a KOM egyszerre könnyű és stabil, a tesztek pedig bizonyították, hogy a karbon alapanyagú abroncsoknál tartósabb. A küllőfurat ugyancsak sokkal erősebb, mint más könnyű felnik esetében: a WTB tesztjei azt mutatták, hogy 160 kg húzóerővel is simán megbirkózik. És nem utolsósorban ára is lényegesen kedvezőbb, mint a karbon alapanyagú modelleké…

wtb_kom_4

A WTB KOM egyszerre könnyű és stabil, a tesztek pedig bizonyították, hogy a karbon alapanyagú abroncsoknál tartósabb…

A WTB kínálatában ST név alatt új abroncsmodell szerepel, amely kedvező árfekvésben kínálja az UST belső nélküli rendszer vitathatatlan előnyeit! Az UST-kompatibilis belső peremkialakítás tökéletesen illeszkedik a WTB tömítőszalaghoz, könnyen felszerelhető, megbízható és tartós belső nélküli megoldást eredményezve. Mindezt egy hagyományos felni árán: tehát nem kell többet fizetni a jobb tapadásért, a kisebb nyomásért, a nagyobb kényelemért, illetve a defektmentességért! A WTB ST ezen felül teljes méretválasztékot is biztosít.

WTB_2015_eurobike_2014_17

A WTB felniválasztéka párját ritkítja: minden ma kurrens kerékmérethez léteznek változatok, illetve egyaránt kapható kevésbé ballonos külsőkhöz 19 mm-es, illetve 23 vagy 25 mm-es szélességgel akár Enduróhoz vagy DH-hoz…

Általánosságban elmondható, hogy a WTB felniválasztéka párját ritkítja: minden ma kurrens kerékmérethez léteznek változatok, illetve egyaránt kapható kevésbé ballonos külsőkhöz 19 mm-es, illetve 23 vagy 25 mm-es szélességgel akár Enduróhoz vagy DH-hoz. Továbbá 45 mm (!) szélességgel és 18 mm-es magassággal a most bemutatkozó Scraper a manapság divatos Fatbike-ok számára kínál erős, de könnyű megoldást. Kevés olyan abroncsgyártót ismerünk, amely kínálatával a montizás ilyen széles spektrumát átöleli!

WTB_2015_eurobike_2014_13

650b méretben 2,8” széles köpeny, amely az új Scraper felnire szerelve elfér a legtöbb 29-er enduro/trail-gépben (mind a vázban, mind a villában), mivel kerülete lényegében azonos, a 2,3”-os 29-er köpennyel!

Ha már Fatbike-okról volt szó, akkor a WTB standon láttunk egy igazi csemegét, a Rocky Mountain Adventure Bike Prototype-ot, amelyen a WTB 2,8”-os TrailBlazer köpenye feszült. Prototípusról van szó, és mint megtudtuk, az egyik eredeti WTB-alapítótag, Mark Slate ötletéről van szó. Nemrég azon kezdte törni fejét, hogyan lehet „fatbike-érzést” egy nem Fatbike-specifikus vázzal elérni. Ötlete a következő: 650b méretben készítsünk 2,8” széles köpenyt, amely az új Scraper felnire szerelve elfér a legtöbb 29-er enduro/trail-gépben (mind a vázban, mind a villában), mivel kerülete lényegében azonos, a 2,3”-os 29-er köpennyel. A protípus TrailBlazer mindössze 895 grammot nyom TCS (belső nélküli) változatban, erre jön a Scraper 650 grammos tömege, amely hagyományos agyakkal a ma ismert legkönnyebb „dundi” kerékszetté avatja. Természetesen a szokásos 1-1,5 bar nyomáson a talajon hihetetlenül nagy kontaktfelület áll rendelkezésre…

WTB_2015_eurobike_2014_04

A legendás nyeregmodellek természetesen továbbra is elérhetők, és bármilyen meglepő, a kerékpárosok esküsznek a jól megszokott „Rocket-típusokra”, a régi helyett ismét azt választják!

Jöjjön akkor most néhány nyeregújdonság, amely az abroncsok és köpenyek mellett a WTB harmadig jól ismert „ágazata”. A legendás nyeregmodellek természetesen továbbra is elérhetők, és bármilyen meglepő, a kerékpárosok esküsznek a jól megszokott „Rocket-típusokra”, a régi helyett ismét azt választják! Mindazonáltal nem árt új ötleteket vinni a nyeregkínálatba, így 2015-ben lesz speciálisan 650b kerékmérethez tervezett nyereg High Tail néven. Hogy tessék? Mi köze a kerékméretnek a nyereghez? Ismét problémamegoldásról van szó, lévén a manapság már akár 160 mm-t mozgó össztelós 650b kerékpárok dropper (magasságállítós) nyeregszárral bizonyos nyeregtípusokkal már nem kompatibilisek: a gumi teljes berugózáskor a nyeregnek csapódhat! A WTB tehát kihoz egy olyan kialakítású nyeregcsaládot, amely semmilyen körülmények között nem akadályozza a kereket: a High Tail rövidebb (128mm x 255mm), és kapható szuperkönnyű karbonpálcás vagy hagyományos üreges acél változatban egyaránt.

WTB_2015_eurobike_2014_02

A nagy népszerűségnek örvendő WTB Volt nyeregcsalád is kap egy új jövevényt: immár 130, 135 és 150 mm-es szélességben is elérhető lesz…

A nagy népszerűségnek örvendő WTB Volt nyeregcsalád is kap egy új jövevényt: immár 130, 135 és 150 mm-es szélességben is elérhető lesz, így többféle ülőgumó-távolssággal rendelkező kerékpárosok találhatják meg a számukra legideálisabb Volt-változatot. Mindhárom szélesség 4 kiszerelésben lesz elérhető, a fullkarbontól a megfizethető acélpálcás alapmodellig. A fent említett klasszikus Rocket V is „karbonosodik” 2015-ben, így a jól bevált forma összeegyeztethető lesz technikai modernizációval!

WTB_2015_eurobike_2014_05

2015-ben lesz speciálisan 650b kerékmérethez tervezett nyereg High Tail néven, mellesleg számos WTB nyere „karbonosodik” 2015-ben, így a jól bevált forma összeegyeztethető lesz technikai modernizációval!

[divider scroll_text=”WTB az idei Eurobike-on”]
Végszóként jön a vesszőparipám, az állandóság igénye! A technikai fejlődés számos cégnél a régebbi, bevált modellek „kiselejtezését” vonja maga után, de szerencsére a WTB-nél a tervezők nem így gondolkodnak. Jó hír továbbá, hogy az amerikai „kultmárka” forgalmazása itthon jó kezekben van: a paletta döntő része versenyképes áron elérhető, a WTB Test Ride Program keretében pedig lehetőség nyílik a nyeregválaszték vásárlás előtti tesztelésére is. A programban résztvevő partnerüzletekben lehet a tesztnyergeket kikölcsönözni, majd a kedvenc ösvényeken, útvonalakon kellő ideig próbára tenni.

WTB információ Magyarországon

wtb-sadale-test-ride

Hozzászólások

Írd ide a hozzászólásod:

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Cancel reply

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek
Logo